Dankó Ferenc neve mára eggyé vált a hazai Eskrimával. Ő volt az, aki valóban az eredeti és autentikus Filippin harcművészetet meghonosította Magyarországon. Feri nagymester – ahogy tanítványai hívják – a Magyarországi Doce Pares Eskrima Szervezet (Hungarian Doce Pares Eskrima Organisation, röviden Eskrima Hungary) és a Doce Pares Eskrima Eastern Europe nemzetközi szervezet vezető nagymestere és főinstruktora. De milyen út vezetett idáig?

Kedves Mester!

Több stílust is gyakoroltál és van, amelyikből mester fokozattal is rendelkezel. Hogyan találtál rá az Eskrimára? Miért pont ez a stílus fogott meg ennyire?

Így van, több különböző pusztakezes rendszert is gyakoroltam, illetve kendóztam is még két évig, sőt abból versenyeztem is kétszer, de amit mindig kerestem az egy komplex harcművészet volt. Régebben én is láttam a különböző kungfu-filmekből azt, hogy egy harcos nagyon jól harcol több fegyverrel és kiválóan ért a pusztakezes harchoz is, tehát egy igazi komplett tudása. Viszont ezt nem kaptam meg egyik stílustól sem, amit tanultam. Mindegyikben voltak értékek, de komplexitásában nem volt számomra teljes. Ezt úgy értem, hogy például a kendo számomra túl tradicionális és túl kötött volt, míg a különböző kungfu stílusokban a fegyverforgatás inkább egyfajta a látványos tánc volt, de az igazi harci alkalmazásokat és harci gyakorlást nem találtam meg.

Aztán egyszer, valamikor nagyon régen “A délkelet-ázsiai harci művészetek” című könyvben olvastam – amit biztosan minden harcművész olvasott – az Eskrimáról, és láttam, hogy itt egy komplexebb dologról van szó, van benne bot, kés, pusztakéz és nagyon praktikus.

Amikor a kungfut gyakoroltam, megtudtam, hogy a német kungfu iskolákban az Eskrimát is tanítják kiegészítésképpen, emellett még versenyeket is rendeztek, vagyis tényleg harci tudásról volt szó. Kerestem, hol lehetne ezt elsajátítani, de több mint 30 évvel ezelőtt nem volt még YouTube, nem voltak közösségi oldalak, tehát nagyon nehéz volt bármilyen forrást beszerezni. Sikerült rátalálni néhány videókazettára, de csak nem volt az igazi. Illetve részt vettem egy-két szemináriumon is, de sajnos nem volt számomra megfelelő a színvonal.

Majd véletlenül rábukkantam egy hirdetésre, hogy Budapesten lesz Doce Pares Eskrima szeminárium. Elmentem és tudtam, hogy ez az, amit kerestem. Rögtön lenyűgözött az egész rendszer teljessége: bot, kés és pusztakéz; minden egyben! Na meg a fantasztikus, újszerű és rendkívül hatékony mozgás.

Mennyire volt nehéz vagy könnyű megtalálni és felvenni a kapcsolatot a Fülöp-szigeteki vezető mesterekkel?

Erről csak azt tudom mondani, hogy miután már megszereztem az első szemináriumot az első filippin nagymesterrel, utána egy másik stílus instruktora megkérdezte, hogyan sikerült, hiszen már próbálták többen is, és sajnos úgy tűnt, teljesen lehetetlen elérni a Fülöp-szigetekieket.

Igazából egyrészt szerencsém volt, másrészt pedig a kitartó munkánknak köszönhető az első meghívás. Volt egy diák Norvégiából, aki a Debreceni Egyetemen tanult, és eljött hozzám eskrimázni. Kiderült, hogy ő Norvégiában közvetlenül egy fülöp-szigeteki mestertől tanult, és ez a mester közvetlenül a Fülöp-szigeteki nagymesterekkel van kapcsolatban, őnekik a tanítványa. Mindezek tetejébe még szívesen el is jön hozzánk, ha meghívom. Éltem a lehetőséggel, és azonnal meghívtam Magyarországra. Ennek a mesternek a neve Danilo Huartas, és ő volt az első filippin mester itt hazánkban.

Látva az elszántságunkat és lelkesedésünket, valamint azt, hogy szakmailag igyekszünk nagyon hűek lenni az eredeti Eskrimához, beajánlott SGM Dioniso Cañete nagymesternél. Ennek köszönhetően a következő európai körútján a nagymestert meghívhattam hazánkba. Jobban mondva csak beerőltette a rendkívül szoros programjába, és hétköznap tartott egy kétnapos szemináriumot. Mondanom sem kell, hogy rendkívül nehéz volt termet találni, és az egészet megszervezni. De sikerült, így lezajlott hazánk első szemináriuma filippin nagymester vezetésével.

Azóta minden évben meghívtunk filippin nagymestereket Magyarországra, hogy minden magyar eskrimás a legmagasabb szinten tanulhassa az Eskrimát. Sőt, számos alkalommal mi is elutaztuk a stílusunk őshazájába.

Milyen nehézségekkel kellett szembenézned az első lépéseknél?

Szinte teljesen önerőből kellett mindent elérni. Ez nagyon nem volt könnyű. Például az első szemináriumok költségeinek 70-80% százalékát én finanszíroztam kölcsönből. Akkor értettem meg, hogy miért csak ritkán érkeznek hazánkba egy adott bármely stílus magas szintű mesterei. Egyszerűen kevesen annyira elszántak, mint én. De az elszántságom lassacskán elkezdett megtérülni, hiszen az első Fülöp-szigeteki utamnál már volt pár támogatóm.

Szakmailag is igazán nehéz volt, hiszen az eredeti Eskrima, amit mindenáron tanulni akartam, lényegében nem hasonlít a többi harcművészethez. Vagyis nem lehet karate vagy kungfu alapokból kiindulva Eskrimázni. Ez azt jelentette, hogy minden addigi képzésemet felül kellett írnom. Úgy is mondhatnám, hogy teljesen ki kellett öntenem a csészém tartalmát. Szerintem minden képzett harcművész tudja, mennyire roppant nehéz ezt megtenni.

Hogyan emlékszel vissza az első pillanatra, amikor a stílus őshazájában első alkalommal léphettél az edzőterembe diákként? És milyen érzés most, 8. danos nagymesterként visszatérni oda?

Elsőnek senki nem ismert engem. Ma már szinte mindenki ismer. Sokakat közülük a barátomnak mondhatok. De gyakorolni még mindig ugyanazzal a lelkesedéssel szoktam, mint legelőször.

Hogyan kezdted el itthon a stílus megismertetését a nagyközönséggel?

Képeztem magam marketing és szervezési területeken. Sok továbbképzésen vettem részt, rengeteget dolgoztam, és kiváló szakembereket találtam partnernek. A lényeg az volt, hogy nem csak saját dicsfényemben ragyogva vártam, hogy az arra méltók elém járulhassanak, és én nagykegyesen mutassak nekik pár technikát, ők pedig földig hajoljanak előttem, hanem megpróbáltam elérni az embereket, és megtiszteltetésnek tartottam, ha taníthattam őket. Ma is ez hatja át a kommunikációnkat és a szervezetünket, vagyis nálunk nem az Eskrima az első, hanem maguk azok az emberek, akik eskrimáznak.

Mennyire volt nehéz vagy éppenséggel könnyű egy új harcművészeti stílust elkezdeni Magyarországon?

Rendkívül nehéz volt szakmai körökben elismerést szerezni. Ezt úgy oldottam meg, hogy nem foglalkoztam senkivel, csak magammal, a tanítványaimmal és az Eskrimával. Emellett igyekeztem egyáltalán nem foglalkozni azzal sem, hogy mennyire nehéz a dolgom. Csak eskrimáztam, és az Eskrima szeretetét igyekeztem átadni minél hatékonyabban minél több embernek.

Kikből tevődött össze az első tanítványok csoportja itthon?

Egy két korábbi edzőtársból, illetve az általuk hívott ismerősökből. Eleinte még kint edzettünk az erdőben. Utána a szüleim pincéjében. Még az első világbajnokságomra is a szüleim pincéjében készültem fel. Akkoriban szinte minden nap volt edzés. Azokban az években még nem kellett annyira hajtani, több idejük volt az embereknek. Szálkai István mester még az első gárdából van azóta is mellettem.

Hogyan alakult az első évekhez képest a hazai Eskrima képzés hazánkban?

Folyamatosan fejlesztjük az edzésmódszereinket, a tanítási metodikánkat és a tananyagunkat, alkalmazkodva mindig az újabb generációkhoz. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy bármiből is lentebb adnánk. Fejlődésünk lényege, hogy mindig ugyanarra a magas szakmai színvonalra jussunk, de az utat oda mindig egyre járhatóbba tegyük minden eskrimás számára. Például ma már egyre több városban nyílnak Eskrima iskolák, több szemináriumot szervezünk, sok instruktori továbbképzést kínálunk, van egy magyar Eskrima Könyvünk, továbbá profi oktatóvideóink segítségével is kiválóan el lehet kezdeni eskrimázni.

Megbeszélésünk szerint az Eskrimáról, a rendszer őshazájáról a Fülöp-szigetekről fogsz saját rovatot vezetni a megújuló Katana Magazinban. Miről olvashatnak még az oldal látogatói? Hogy mit? Hát mindent, ami ESKRIMA!!! MABUHAY