Sensei Torontáli Róbert 5. dan a Magyar Wado Ryu Akadémia elnöke. Mindössze 8 évesen kezdett el karatézni és idén pont 40 éve gyakorolja ezt a csodálatos harcművészetet. A kezdetekről, pályafutásáról beszélgettem leendő rovatvezetőnkkel.
Kedves Mester! Lehet tudni, mikor került fel rád első alkalommal a fehér ruha (gi)?
1984 szeptember a hivatalos időpont, akkor már volt tagsági igazolványom.
Mi vonzott a Karate-hoz, és hogyan történt az első találkozásod ezzel a harcművészettel?
Apukám leültetett egy „karate” film (ma már tudjuk, hogy kung fu volt amit láttam ) elé és soha többé nem tudtam abbahagyni. Folyton utánoztam a mozdulatokat. Ez Svájcban történt a nyáron és ahogy hazajöttünk keresni kezdtük családilag a „karatét”
Volt valami emlékezetes élmény vagy személy, aki bevezetett ebbe a világba?
Réti István Sensei volt az első impulzus, vele találkoztam először és ő égett ezer fokon. Ő lobbantotta lángra bennem is a karate iránti szerelmet. Izgalmas történeteket mesélt és lenyűgözött minden vele kapcsolatban. Szerencsére ma is aktív.
Egyből a Wado ryu-val találkoztál vagy előtte volt más stílus is az életedben?
1984-ben 8 éves voltam. Ekkor nem volt, vagy mi nem találtunk „gyerek karatét”. Emlékszem, hozzánk közel volt egy edzés az állatorvosi egyetemen, de ott Anyukámnak azt mondták, hogy ilyen kicsi gyerek nem jöhet. Azt hiszem ott Shito-Ryu edzés lehetett. Ám nagy szerencsémre Réti Sensei pont akkor nyitotta meg a legendás „Tükrös” Dojo-t. És én sétáltam be először. A hírek akkor kicsit lassabban terjedtek mint ma, ezért az szerencsére egyedüli jelentkezőként befogadtak. Aztán persze hamarosan többen lettünk, mint ami elfért volna.
Mikor érezted először úgy, hogy a Karate, azon belül is a Wado Ryu nemcsak egy hobbid lesz, hanem életed részévé válik?
A Wado-Ryu puszta szerencse volt, csak annyit tudtam, hogy Karatés akarok lenni. Ekkor még nem tudtuk, hogy mit és hogyan neveznek igazából, hiszen egy kínai kung fu film alapján indult az egész. Viszont jó nevelő edzőim voltak, akik a hűség értékét igen jól megtanították
Jó pár éve, évtizede gyakorolsz. Ez alatt sok tanítványod is volt, melyek közt sokan gyerekként kezdték nálad a tanulást. Mi az, ami éveken keresztül inspirál és motivál a gyakorlásban és az oktatásban?
Az ok, hogy én vagyok a legszerencsésebb ember a világon. A sors a Wado-Ryu irányába vitt. Amikor Melbourneben éltem, ott is találtam egy csodálatos Wado-Ryu csapatot, elképesztően kedves és jó emberekkel. Akik befogadtak, segítettek, tanítottak. Általuk találkozhattam Masafumi Shiomitsu 9. Dan Hanshi-val. A világ legjobb harcművész MESTERével. Szerencsémre ő is befogadott és a tanítványa lehettem. Shiomitsu Sensei meghatározta nekem, hogy ha ő már nem lesz, akkor Tran Hieu Minh 7. Dan Renshi tanítványa legyek. Ő szintén a csoda maga. Shiomitsu Sensei kiadta utasításba, hogy az elmémet is edzenem, képeznem kell. Így a jó szerencse ismét mellém állt és találkoztam Varga Tibor Buddhista tanítóval, meditációs mesterrel, aki megtanított rendet tenni a fejemben, az életemben. Miatta ülhettem a ma élő legnagyobb Buddhista mesterek lábánál. Ő vezetett be a tudat természetének ismeretébe. Ráadásul a sok tanulás mellett, a fent említett nagymesterek tanításait fordíthattam, tolmácsolhattam. Szerinted milyen ember az aki ezt fukar módon megtartja magának? Megértettem, hogy nem egyénekről szól a tudás, hanem azokról, akik ezt életben tartják. A tudást életben kell tartani, át kell adni. Mert így hiteles és egyenes lesz a vonal. Rajtam keresztül be lehet sétálni azokon az ajtókon, ami már előttem kinyílt. Annyit tanulni amennyit csak lehet. Természetesen csak az arra méltóknak. Szigorú a hagyományvonalunk, talán ez már szinte érthetetlen a mai új generációk számára. De nem baj. Nem az iskola változik a tanuló igényei szerint, hanem a tanulónak kell az iskolához. Csak így lehetséges valódi tudásra szert tenni. Ezt kell életben tartani. És én megfogadtam, hogy nem nálam ér véget a vonal, nem én kapcsolom le a villanyt.
Hogyan emlékszel vissza az első pillanatra, amikor első alkalommal léphettél az edzőterembe diákként a stílus őshazájában, Japánban?
Diákként még nem volt lehetőségem, de versenyzőként igen. Idén augusztusban megrendezésre került a Wado-Ryu Karate-Do Renmei 90-60-9 világbajnokság. 90 éves a Wado-Ryu, 60. országos és 9. világbajnokság. A magyar karate történetében először mi kaptunk meghívást. Minden ország hivatalos Wado-Ryu képviselői kaptak meghívást, akik a tradicionális vonalat képviselik. Az első nagy esemény a versenyt megelőző Global Meetup volt. Olyan érzésem volt, hogy hazaértünk. Egy hosszú küzdelmes 40 év után hazaértünk. Együtt voltunk a nagy nemzetközi családdal. Nagyobbnál nagyobb mesterek között.
Belépni a Budokanba, a karate szentélyében tatamira lépni pedig még mindig hihetetlen élmény. Ott nem csak a szűk család, hanem az egész együtt volt.
Véleményed szerint van valami, amit másként tennél, ha vissza mehetnél az időben?
Semmit nem csinálnék másképp! Hiszen még a legrosszabb, legnehezebb, pillanatok és mélypontok, kilátástalannak tűnő élethelyzetek, hibák végtelen sora is vezetett idáig. Az egész így egész. Tudom, hogy nincs könnyebb út, rengeteget kell hibázni az út során, nem lehet mindenki kedvére tenni. Sajnálom, ha valaki nem ért egyet, sőt egyenesen haragszik rám. De olyat nem teszek, ami szándéka nem tiszta. Akarattal nem ártok senkinek, haragot nem tartok. Ahhoz, hogy ezt tudja valaki, értse és élje, kell az egész egyben.
Saját rovatod lesz a Katana Magazin honlapján. Lehet tudni milyen témákról olvashatnak majd az oldal látogatói?
Van egy új projektünk egy másik leendő rovatvezető barátommal az „ÚrIsten, Sportol a Gyerekem!” Itt segítjük, informáljuk a sportoló és sportolni vágyó gyerekek szüleit. Hasonló témákkal fogok foglalkozni itt is úgy, mint a figyelem, fegyelem, fókusz, egyensúly, tiszta fej. De, természetesen a gyökereimhez hűen, ezt mindig a japán Wado-Ryu szemüvegén keresztül teszem majd.
