Férfiak Klubja: Egy elveszett értékrend újjáélesztése

Már maga a név is izgalmas: Férfiak Klubja. Nektek mi jut eszetekbe róla? Ha elsőre valami könnyedebb dologra gondoltatok, tévedtetek. Ez ugyanis sokkal komolyabb annál. De mit is takar valójában ez a név? Ennek jártunk utána, és a legilletékesebb személyt kérdeztük meg: Bedő Imre, a Klub alapítója válaszolt kérdéseinkre.

Imre, hogy jött az ötlet, hogy létrehozza a Férfiak Klubját? Mi motiválta? Mikor kezdődött ez az egész?

Közgazdászként évtizedeken át figyeltem, hogyan bomlik le a körülöttünk lévő világ. Láttam, hogy a következő generáció és a társadalom egyre gyengébbé válik. Láttam, hogyan kérdőjelezik meg azokat az értékeket, amelyek korábban az emberek belső erejének alapját képezték, hisz korábban olyan szabályok mentén éltek, amelyek lehetővé tették, hogy a közösségek összetartsanak, ne pedig versengésben éljenek egymással. És azt is láttam, hogy a férfiak elkezdtek eltűnni a családjaikból. Túl sok időt töltenek a munkahelyeiken, és őket kellene először megszólítani. Ha a férfiak visszatalálnának a helyükre a családban és a gyermeknevelésben, az értékrendi gerinc és nemzedék-lánc megszilárdításában, akkor a családok nyugalma és egysége helyreállhatna, és a következő generáció is megerősödne. Ezért indítottam el 2013-ban a Férfiak Klubját, hogy a saját kultúránk alapjaira építve megvalósítsuk ezt a missziót.

Mi volt a célja a Férfiak Klubjának megalapításakor?

A fő célom az volt, újra indítsuk a férfivá válás, nemesedés útját modern, városi körülmények között. Hogy megerősítsük a férfi nő szövetséget és a nemzedékek közötti kapcsolódást. Ennek első célkitűzése, hogy visszahozzuk a férfiakat a családokba. Ha néhány éven belül nem sikerül tömegesen visszavinni őket, akkor a társadalom nyomása és a propaganda hatására a nők is elhagyják a családot, és egyéni karriert, felelőtlen életstílust választanak. Ennek pedig az ára rengeteg boldogtalanság, értelmetlen élet, stressz, antidepresszáns és fájdalomcsillapítón való tengődés és beteg életek lesznek. A férfiakat pedig a saját nyelvükön kell megszólítani, a hagyományos férfiértékek mentén. Ha a férfiak újra az élet szolgálatába állnak, a nők is vissza fognak találni melléjük.

Mik voltak a fejlődés legfontosabb állomásai a Férfiak Klubjának útján?

Már az elején egy társadalmi mozgalmat akartam létrehozni, hiszen az én életem nagy kísérlete az volt, hogy felhagytam az üzleti világgal, és elindultam azon az úton, hogy megmozdítható-e társadalmi szinten a férfiak visszahozatala a családba. Hiszem, hogy az értékek átadása leginkább a családban történhet meg. Nem az iskola vagy a média tudja átadni ezeket az értékeket, hanem a család. Ezért hoztunk létre közösségi média platformokat, hogy minél több embert elérjünk, és emellett társadalmi programokat is indítottunk. Ilyenek például a Gránit Oroszlán Példakép Díj, a Férfi Felelősség Fája, vagy a Párok Éjszakája program. Ezekkel az embereket arra bíztatjuk, hogy a saját családjukban végezzék el azt a munkát, amit egyedül ők tudnak megtenni.

Mi a célja ma a Férfiak Klubjával?

A célunk, hogy egyre szélesebb körben motiváljunk embereket arra, hogy saját maguktól tegyék a dolgukat. Elsősorban mindenki saját magát kell, hogy megmentse, hiszen a repülőgépen is először magadra kell feltenni az oxigénmaszkot, utána segítheted utastársaidat. Ha valaki már talpra állt, akkor fogja meg a mellette álló családtag kezét, és segítsen neki is talpra állni. A generációk közötti összefogás is kulcsfontosságú. Újra össze kell kovácsolni a nagyszülők, szülők és gyerekek közösségét, mert szétszakadtak ezek a láncszemek. Ha újra összefogunk, biztos vagyok benne, hogy egy erősebb világot tudunk építeni.

Hogyan tudsz ilyen sok emberhez szólni? Mi a titka annak, hogy ilyen széles rétegeket érsz el?

Először is próbálok úgy élni, ahogy beszélek. A hitelesség megőrzése az egyik legfontosabb célom. Másrészt pedig a saját kultúránkból merítek. Nem hozok be külső módszertanokat vagy divatos elméleteket, hanem a magyar kultúra ősi bölcsességét próbálom láthatóvá tenni. Ezek az igazságok nem változnak, és az emberek felismerik bennük a saját mai is működő hagyományaikat, amelyekbe a lemodernebb körülmények között is kapaszkodni lehet. Ezért tudok sok emberhez szólni, mert nem valami idegen dolgot mondok, hanem olyat, ami már ott van bennük, csak nem fogalmazták meg korábban.

Hányan dolgoztok ezen a hatalmas ügyön?

A Férfiak Klubja ma már egy nagy civil szervezetté nőtte ki magát. Vannak főállású és mellékállású munkatársaink, alvállalkozóink, akik mind ezen a misszión dolgoznak. Ezek a tartalmak, kampányok és rendezvények mind magas szakmai színvonalon készülnek, és technológiai fejlesztések is támogatják őket, akihez egy komolycsapat összehangolt munkája szükséges. A legnagyobb megerősítés számunkra a visszajelzések ezreiből áll össze, amikor leírják, elmondják, hogy a munkánk miatt lettek vagy megmaradtak házasságok, gyerekek születtek, vagy épp valaki el mert indulni egy boldogabb élet felé, kihúzta magát és életmód változtatásainak édes gyümölcsei lettek.

Előadásokon is láthatunk. Milyen témákban tart előadásokat?

Számos témában tartok előadásokat, főleg a férfi-nő kapcsolatok, nemzedékek szövetsége, nevelés és értékrendek körében. Szerte az országban, a Kárpát-medencében és Nyugat-Európában is számot tartanak a jelenlétemre. Számomra az egyik legfontosabb dolog, hogy az előadásaim közben találkozhatok az emberekkel. Amikor látom a szemükben a felismerés erejét, ahogy megköszönik a munkámat, megerősítenek abban, hogy van értelme annak, amit csinálok. És nekik is fontos egy hús-vér embert látni, aki pont olyan, ahogy a képernyőről ismerik és fontos látniuk, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan, és ez újabb reményt ad nekik arra, hogy érdemes kitartani ezen az úton.

Pompás rendezvény a Gránit Oroszlán Példakép Díj, mesélne erről egy kicsit?

A Gránit Oroszlán Példakép Díjat azért hoztam létre, mert szükség van férfi példaképekre. Otthon sok férfi nincs jelen – vagy a válások miatt távolodnak el, vagy egyszerűen túl sokat dolgoznak. Az iskolákban is kevés férfi tanár van, így a gyerekek ritkán találkoznak férfi példaképekkel. Ezért olyan mindennapi hősöket állítunk példaképként, akik az életben, a mindennapi cselekedeteikkel mutatnak utat. Az embereknek tudniuk kell, hogy ők maguk is ilyen példaképek lehetnek. Évente öt kategóriában osztjuk ki a díjat: apa, férfi pedagógus, mester, felelős üzletember és közéleti személy kategóriákban.

Milyen a kapcsolatod a harcművészetekkel?

Gyerekkorom óta csodálom a harcművészeteket, leginkább azért, mert az az önuralom iskolája. Nem a másik fölött való győzelemről szól, hanem a belső fejlődésről, az önmagunk feletti uralomról. Az egyik kedvenc példám az, amikor két harcművész összecsapás nélkül is érzi, ki a győztes. Ehhez hatalmas önismeretre, önuralomra, alázatra és sok munkára van szükség. A harcművészetek arra tanítanak, hogyan irányítsuk a saját erőnket, hogyan tegyük teremtővé ezt az erőt és hogyan találjunk harmóniát test és lélek között.

Látsz hasonlóságot a harcművészetek és a Férfiak Klubja értékei között?

Igen, mindkettő központi eleme az önuralom és a felelősségvállalás. A férfiak anatómiai okokból eleve hatalmas erővel rendelkeznek, de ezt az erőt helyesen kell használni. Ahhoz, hogy valaki teremtő erővé váljon, alá kell rendelnie magát valamilyen nagyobb célnak. Régen a falusi élet kényszere tanította meg ezt a férfiaknak. Ma pedig a városi életben nincs életmód kényszer, kevés a természetes lehetőség a megerősödésre, szükség van egy „mesterséges iskolára”, mint például a harcművészetek, hogy megtanulják irányítani és szolgálatba állítani az erejüket.

Mit üzenne a harcművészetek mestereinek?

Azt üzenem nekik, hogy tartsanak ki az ősi elvek mellett. Ne higgyék el, hogy a világ annyira megváltozott, hogy már másképp kellene élni. Ne puhítsák fel az elveiket csak azért, hogy több tanítványuk legyen, vagy hogy megfeleljenek a szülők elvárásainak. A rendszer elkerülhetetlenül összeomlik, ha elhagyják az alapelveket. A harcművészetek alapvető értékei örökérvényűek, és meg kell őrizni ezeket a következő generációk számára is.

Családi támogatás nélkül nagyon nehéz bármit is megvalósítani. Önnek megvan ez a támogatás? Mit lehet tudni a családjáról?

Nagyon hálás vagyok, hogy a feleségemmel mindketten szerető, rendezett családokból származunk. Ez az alap, amire építhetünk. A mi összefogásunk jól működik a városi élet kihívásai között is, hiszen igyekszünk megtartani azokat az értékeket és szabályokat, amelyek időtállók, még a XXI. század technológiái között is. A gyermekeink nevelésében is teljes összhangban vagyunk. Szerencsére a mindennapi kihívások és a szokásos „zörgés” ellenére is boldog, összetartó családot tudhatunk magunkénak. Ez hitelességet és önbizalmat ad nekem, mert azt hirdetem, amit mi magunk is nap mint nap megélünk. A gyermekeink 16 és 13 évesek, és persze sok minden még most fog kiderülni az életükben, de eddig minden a helyes úton halad. Nagyon örülök, hogy ebből a családi biztonságból indulhatok el reggelente, és ide térhetek vissza esténként, mert ez az alap, ami erőt ad a mindennapokhoz.

Nagyon köszönjük, hogy időt szakított ránk. További sok sikert a Klub üzemeltetéséhez!

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 62 A harcművészetek világában kevés olyan irányzat létezik, amely akkora szellemi hullámokat kavart volna, mint a Bruce Lee által […]

Megtekintés: 79 A 17. századi Japán kardkovácsai között volt egy név, amely nemcsak a mesterségbeli tudást, hanem a szellemi mélységet […]

Megtekintés: 39 Ebben a rovatban nem életrajzot közlünk, hanem az adott mesterhez kapcsolódó történeteket gyűjtjük csokorba. Tanítványi visszaemlékezésekből, korabeli feljegyzésekből […]

Megtekintés: 258 avagy Egy vágás – egy halál? A szamuráj nem sietett. A katana markolata stabilan simult a kezébe, a […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 442777
Scroll to Top