Kedves olvasó! Ez az írás a harcművészet és a vízi sportok kapcsolatát, illetve azok előnyeit járja körül. Ilyés Gyula barátomtól kaptam a megtisztelő felkérést, hogy összegezzem tapasztalataimat a témában. Célom, hogy felkeltsem a harcművészet szerelmeseinek érdeklődését a vízisportok iránt, amiből sokat meríthetnek, beépíthetnek a küzdősport pályájuk pallérozásához.
Harcművészeti múltam nem túl hosszú. Húszas éveimben négy évet töltöttem el Budapesten, a Madách téren egy kis pince dojo-ban, a magyar ju-jitsu kialakulásának bölcsőjében. Ma is nagy tisztelettel gondolok Kelemen sensei-re, akitől egész életemre útravalót kaptam. A negyvenes éveim végén megismerkedtem a barantával (magyar hagyományőrző harcművészet), ahol 6-7 évig palléroztam a testemet és a szellememet. Mindkét harcművészet örömet, magabiztosságot és barátokat adott.
Emellett mindig kettősség volt bennem, mert 10 éves koromtól vitorláztam, amelyben versenyeztem is. Gimnazista éveimben a Honvéd SE-ben a Margitszigeten versenyszerűen kenuztam. A felsorolt sportágak közül egyikben sem értem el kiemelkedő eredményt, de mindegyiket magas szinten műveltem.
Sokat gondolkodtam, hogy lehetne ötvözni ezeket a sportokat. Miért hasznos egy harcművésznek a víz mellett rekreálódni? Az élet mindent megoldott. Nyugdíj előtt tíz évig dolgoztam egy állami cégnél Agárdon, mint a szabadidősport részleg vezetője.
És milyen az élet? Ilyés Gyuszi barátom Agárdra hozta a judo táborát minden egyes nyáron. A gyerektábornak két sárkányhajós túrát is szerveztem a nádas ösvényein, majd egy versenyt a nyílt vízen. A túrákat előadással fűszereztem a tó ismertetéséről, élővilágáról, a Pákozdi emlékműről. Igyekeztem hiteles információkkal is ellátni a fiatalokat és változatos új ismereteket beépíteni az előadásokba, hogy minden évben legyen sok új és érdekes téma, a rendszeresen táborba járó gyermekeknek is.
A sárkányhajózásnál a gyerekek megtapasztalhatták, hogy nem mindig az a hajó győz, amelyben az erősebbek ülnek, hanem az, ahol az emberek egyszerre, azonos ütemben, egymáshoz alkalmazkodva és figyelve tudnak evezni. A beültetés helyének, sorrendjének is megvannak a törvényszerűségei, de nagyon fontos a vezérevezős, a dobos és a kormányos személye is a sikerhez.
A Pákozdi Emlékmű jól látható a vízről. A hajóval megállva próbáltam hazafias érzelmeket csöpögtetni a gyerekekbe. Beszéltem nekik az itt lezajlott csatáról és a magyar honvédeknek emléket állító Katonai Emlékparkról. Felsoroltam néhány jelmondatot is, amit a fegyveres eröknél használtak:
- „Cum Deo pro Pátria et Libertate” Istennel a hazáért és a szabadságért (Rákóczi- szabadságharc)
- Huszár köszöntés: „Erőt, tisztességet!”
- Tengerészeti Akadémia Fiume: „A kötelesség teljesítése az életnél is előbbre való!”
- II. Világháború, Puma vadászpilóták: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse!”
Nézetem szerint fontos a felnövő generációnak átadni a katonák tiszteletét, akiket a mi nyelvünkön honvédeknek neveznek, ezzel jelölve, hogy nem támadó, hanem területvédő fegyveres erőről van szó.
A másik általam rajongással szeretett vízi sport a vitorlázás. Nagy tévedés ezzel kapcsolatban, hogy a vitorlázás csak a gazdag emberek sportja. Táborok, egyesületek, hajóbérlés útján mindenki hozzáférhet. A vitorlázás a gondolkodó emberek sportja és a természet erőinek tiszteletére tanít. Vitorlás ember mindig 3-4 lépéssel előre gondolkodik, akárcsak egy sakkozó. Ez a szemlélet hasznos előny egyébként a harcművészetben is.
A táborokban a gyerekeket több fordulóban is ki lehet vinni, ha esetleg kevés hajó áll rendelkezésünkre. Fontos, hogy mindenki kapjon feladatot, mert ez fókuszált jelenlétre tanít. Erős szeles nap után a tanulók gyorsan megértik a következő bölcsességeket: „Ha nem tiszteljük a vizet, akkor ki fogja követelni magának azt.”, vagy „Tiszteld a vizet, akkor nem fog bántani.” (forrás: Gyuszi barátom megfogalmazása).
Saját élményem: 18 éves koromban egy 25 lábas, tőkesúlyos hajóval álltunk teljes szélcsendben. A vihar a Déli part felöl érkezett. Vitorlákat bevontuk, hat emberből négyet beküldtem a kajütbe, ketten vihar ruhát vettünk és kikötöztük magunkat. A túlparton már dőltek a hajók, de nálunk még sima volt a víz. Amikor megérkezett, olyan erővel csapott be a szél, hogy a kormányállásában csak akkor tudtam levegőt venni, ha hátat fordítottam a szélnek. A hajós embernek minden döntését előre, időben kell meghozni, hogy egy vészhelyzetben ne legyen baj, utólagos korrigálásra ugyanis nincs lehetőség, ha lecsap egy 100 km/h- szél.
Elteltek az évek felettem, ma már a Balatonon 50 fős sétahajókat vezetek és oktatok hajós iskolában. Lélekben ma is harcművész és hajóskapitány vagyok egyszerre. A ju-jitsu által megtanultam, hogy egy mozdulatsorozatot nem elég általánosan elsajátítani, hanem minden részletet önállóan gyakorolni kell, pontosan be kell építeni a mozgásba, akkor lesz csak hatékony technika (pl.: merre nézzen a lábfej, testsúly). Ez a precizitás nélkülözhetetlen a hajózásban is! Példám alapján bátorítom a küzdősportok kedvelőit a vízi sportokra, hajózásra. Itt fegyelmet, hierarchiát és együttműködést, a természet tiszteletét tanulhatják meg.
A hajón a kapitányé minden felelősség az emberek és a hajó biztonságáért, ezért megkapja az utasok, személyzet tiszteletét. Kritikus helyzetben, ameddig a kapitány magabiztos, mindenki nyugodt marad a hajón.
Ide idézem az egyik kormányállás angol nyelvű feliratát:
„The captain’s word is law’ (A kapitány szava a törvény)
Összegezve a küzdősport megtanít a fegyelemre, alázatra, ez utóbbi a vizi sportokra is igaz, főleg, ha a természeti erőket nézzük. Továbbá a hajózás megtanít az egységre, egymásra támaszkodásra és a csapatmunkára. Pont ezért lehetnek ezek a sportok jó kiegészítői egymásnak.
A fentiekből kiderül, hogy a harcművészet precizitása és fegyelme tökéletesen kiegészíti a vízi sportok által tanított csapatmunkát és a természet tiszteletét. És ez fordítva is igaz!
(Dr. Huszár Péter 2024.09.)
