A sport és a küzdősportok nem csupán fizikai tevékenységek, hanem egy életfilozófia, amely a kitartásról, alapozásról, és önmagunk fejlesztéséről szól. Mai interjúnkban dr. Schuman Ádámmal beszélgetünk, aki nemcsak a sport terén, hanem az élet minden területén példát mutat, hogyan lehet a szenvedélyből és az elkötelezettségből sikeres és boldog életet építeni.

Ádám! Hogy kerültél kapcsolatba a sporttal, a küzdősportokkal?

A sport iránti szeretetet édesapámnak, Prof. Dr. Schuman Bélának köszönhetem. Hatéves koromban vitt le előszőr judo edzésre. Cselgáncsoztam a Honvédban és a TF-en. Később úsztam, majd 17 évesen elkezdtem az erőedzéseket és a testépítést. Egyetemistaként már fekvenyomó versenyeken is indultam.

35 évesen egy jelentős fordulópont következett az életemben. Ősszel elnézve a gyerekeimmel közös nyári fényképeket megállapítottam, hogy nagyon nem tetszem magamnak, és ha most ilyen vagyok, mi lesz 45 vagy 55 éves koromban? Bár erős voltam, el voltam hízva, közel jártam a 100 kilóhoz. Visszatérve az edzőterembe a sors összehozott egy komoly személyi edzővel, aki nem csak az edzésekben, de a táplálkozásban és a versenyzői életmódban is rengeteget adott. Télen még csak viccelődtünk, hogy jövőre elindulok egy testépítő versenyen, de tavasszal ezt már komolyan is gondoltam. 2009 októberében az IFBB Magyar Bajnokságon klasszikus testépítés kategóriában 78 kilósan ezüstérmes lettem. Azóta is igyekszem hasonló életmódot élni, rendszeresen edzem, sokszor már a fiaimmal együtt.

Édesapád judo mester volt, mellette tanult, dolgozott, céget alapított, szakmája professzoraként élte életét. Kérlek, beszélj kicsit róla.

Apám nemcsak a sportban, az élet minden területén példakép volt számomra. Róla nehéz röviden szólni. Elsős gimnazistaként kezdett cselgáncsozni az akkor frissen alakult Honvéd judo szakosztályban. Ifjúsági, majd felnőtt magyar bajnok volt. Az egyetem után szünet következett, majd 55 évesen kezdett ismét versenyezni. A seniorok között magyar bajnok lett. Ebben meghatározó szerepe volt Ilyés Gyula személyi edzőnek, illetve ő beszélte rá a kempora is. Édesapám 67 évesen kempo világkupa győztes lett. Emellett rendszeresen végzett erőnléti, nunchaku és boksz edzéseket is. Másik nagy szerelem a vitorlázás volt számára, mellyel felnőtt koromra engem is megfertőzött. Édesapám vegyészmérnökként végzett, az egyetem után a Bűnügyi Technika Intézetben, majd kórházi laboratóriumokban dolgozott. Hazánkban elismert szakember volt, a laboratóriumi diagnosztikában szabadalmakat dolgozott ki, munka mellett megszerezte a doktori címet is. Kiemelten foglalkozott a rákkutatással, a daganatok korai felismerésével. Ő szervezte meg hazánkban az első országos prosztatarák szűrést. A Semmelweis Egyetem magántanára és professzora volt.

Milyen céget alapított? Mivel foglalkozott, foglalkozik a cég?

A rendszerváltást követően saját labordiagnosztikai céget alapított, a Laborexpert Kft.-t. A céget a 2000-es években már együtt vittük, majd fokozatosan átvettem tőle a cégvezetést. 2012 után már nem foglalkozott a cég napi ügyeivel, de természetesen minden fontos eseményt és döntést megvitattam vele és számítottam tanácsaira. Újabb üzletágakba is belekezdtem, így ma már nyolc cégből álló cégcsoportot irányítok. A hajdan két fős cég ma már 25 munkatárssal működik. Rendkívül jó a kialakult csapat, nagyon kicsi a fluktuáció. Sok jó képességű fiatal munkatársunk van, és azon kapom magam, hogy régen én voltam a legfiatalabb, ma pedig már öreg vagyok a cégnél. Az alapüzletág mai napig az orvosi laboratóriumi diagnosztika, saját laboratóriumot is üzemeltetünk. Fő témánk az ételérzékenység vizsgálata, melyben cégünk piacvezető Magyarországon.

Hol vagytok megtalálhatóak? Van olyan speciális vizsgálat, ami csak nálatok érhető el?

A FOODTEST.hu oldalon. Ételintolerancia Központ a laborvizsgálaton túl dietetikai tanácsadást és akár teljes életmódváltó programot kínál ügyfeleinek. Közel tizennégy év alatt 90 ezer vizsgálatot végeztünk, de a legfontosabb itt is a sikerélmény. Számos paciensünknek, köztük ismert sportolóknak is sokat tudtunk segíteni helyes diétájuk kialakításában, egészségük visszanyerésében, megőrzésében.

Szabadidődben vitorlázol, méghozzá versenyszerűen, nagyszerű eredményekkel. Hogy jött a vitorlázás az életedbe? Mióta versenyzel?

A vitorlázást 2012 óta űzzük versenyszerűen, Ónix nevű túravitorlásunkkal. Édesapám régi álma volt a Kékszalag, ráadásul abban az évben költözött Balatonszárszóra, a korábbai családi nyaralónkba. Egy baráti szivarozás során került szóba 2012 tavaszán, mivel több barátom is szerzett hajóvezetői képesítést, sőt egyiküknek saját vitorlása is volt. Szerettük a vitorlázást, csak nem nagyon tudtunk, egyikőnknek sem volt kishajós múltja. Eldöntöttük, hogy júliusban elindulunk a Kékszalagon és elkezdtük a felkészülést. Édesapám és most már a mi barátunk is, Majthényi Szabolcs, akkor még „csak” kilencszeres, ma már 15-szörös világbajnok készített fel minket. Ma napig mentorunk, két alkalommal pedig az a megtiszteltetés ért minket, hogy versenyen is a csapatunkat erősítette. Elképesztő sportember, bámulatos tudása mellett végtelenül szerény és alázatos. Számomra ő az igazi példakép, a sportember mintája. Mai napig nem hiszem el, hogy egy ilyen kvalitású vitorlázó felült velünk egy „bútorszállítónak” csúfolt túrahajóra. A világklasszisokhoz szokott Szabolcs teljes természetességgel oktatott minket.

Én tudom, de szeretném, ha a kedves olvasók is megtudnák, hogy idén osztályotokban ti nyertétek a Kékszalagot, méghozzá fantasztikus idővel.  Kérlek, mesélj kicsit erről.

Édesapám sajnos már csak lélekben van a csapattal, azonban több új csapattaggal bővültünk, köztük legidősebb fiammal, Balázzsal. Idén a 13. Kékszalagunkon indultunk. Osztályunk, a Magyar Cruiser Hajóosztály, melynek két éve osztálykapitánya vagyok, mára az egyik legnépesebb és legaktívabb hajóosztály a Balatonon. A verseny nem túl szerencsésen indult, a rajt utáni órákban a 15 hajós mezőnyben az utolsók voltunk. De volt már ilyen korábban is, a Kékszalag pedig egy hosszú és fordulatos verseny, mely elsősorban a jó csapatról és a kitartásról szól. Végül ez lett a legsikeresebb Kékszalagunk. Az osztályunkat magabiztosan megnyertük, az összesen 510 egytestű hajó között pedig a 10. helyen végeztünk. Ez volt a hatodik Kékszalag érmünk (4 arany és 2 ezüst). Természetesen ehhez a fejlődéshez az kellett, hogy az évek során rengeteg más balatoni versenyen is indultunk. Volt szezon, mikor húsznál is több versenyen. A csapattagok otthonában már nem kis falfelületet igényelnek az évek során nyert érmek, kupák és oklevelek. Tavaly a Magyar Bajnokságot is megnyertük.

Gyermekeidet is olyan szellemben neveled, ahogy Te felnőttél?

Mindhárom fiam, Balázs, Zoli és Marci is kiskoruk óta sportolnak. 3 hónaposan babaúszással kezdtünk, majd jött a rendes úszás és természetesen a judo, már óvodás korukban. Úszó és judo versenyeken jó pár érmet gyűjtöttek. Édesapámmal az óvodában ovijudót szerveztünk, Olláry Péter mester irányításával. Elkezdtük a téli sportokat is, én már felnőttfejjel. Minden évben legalább egyszer, később kétszer is síelni mentünk, majd a srácok gyorsan megtanulták a snowbordot is. Úszóedzőjük számos más sportot is megismertetett velük, rendszeresen kerékpároztak, gördeszkáztak, görkoriztak. Később Zoli és Marci fiam kajakozásra váltott, majd Marci tornázni kezdett. Akrobatikus tornában kétszeres magyar bajnok lett, majd két éve, 17 évesen a testépítést kezdte el nagyon komolyan. Másik két fiam is rendszeresen sportolnak.

Tudom, de szeretném, ha szélesebb körben is ismert lenne, hogy számos elismerést kaptál. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Szerintem a sikerélmény a boldogság alapja, legyen szó sportról, munkáról vagy családról. Ez elismerése az életszemléletnek és az annak megfelelő mindennapi tevékenységnek, munkának, sportnak, nevelésnek.Nagyon büszke vagyok fiaimra, akik már felnőttkorba léptek. Három, nyelveket beszélő, jó megjelenésű, sportos és motivált fiú, akik jó eséllyel nemcsak folytatják a családi sikereket, hanem felül is múlják azokat. Ennél nagyobb öröm nincs számomra.

Szerinted mi az, amire megtanít a harcművészet?

A judo és egyéb küzdősportok, melyeket űztem, rengeteget adtak nemcsak a sport, hanem az élet minden területén. Rengeteg értékes embert ismertem meg mentorként és sporttársként, gyakran később barátként.

Mit üzensz a harcművészeknek, a küzdősporttal foglalkozóknak?

Mit üzenek a harcművészeknek, a küzdősporttal foglalkozóknak? Csak amit magamnak is. Édesapám jelmondatát, melyet az irodája falára is kifüggesztett: „Csak a legjobb elég jó”. Másik nagyon bölcs mondás, mely gyakran eszembe jut, a judo alapítójától, Jigoro Kanotól származik:

„Nem az a fontos, hogy jobbak legyünk másoknál. Az számít, hogy jobbá váljunk, mint amilyenek tegnap voltunk.”

Úgy érzem, történeted rávilágít, hogy a sport ereje túlmutat az élsporton: közösségeket épít, generációkat köt össze, és megtanít arra, hogy mindig a legjobbat hozzuk ki magunkból. Legyen szó sportról, családról vagy karrierről, a lényeg, hogy soha ne adjuk fel, és mindig törekedjünk arra, hogy jobbá váljunk, mint tegnap voltunk. Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést.