Japánban hagyományosan minden közösségi cselekedetnek és eseménynek kiforrott, viszonylag szigorú szabályai vannak, amelyek tükrözik a kultúra mély gyökereit. A társadalmi szokások és az etikett, mint viselkedési normák összessége, nem pusztán formális szabályok gyűjteménye, hanem a társadalomban szükséges harmónia fenntartásának és a kölcsönös tisztelet kimutatásának eszköze. Különösen fontosak ezek a szabályok, ha olyan közegben mozgunk, ahol a testi épségünk megléte korántsem magától értetődő, ahol az edzés, a gyakorlás éppen azt szolgálja, hogy képesek legyünk megvédeni magunkat a fizikai agresszióval szemben és megtanuljuk a másik ember technikáinak kontrollálását, a támadó legyőzését, adott esetben megsemmisítését. A katonai és a harcművészeti képzés keretei között végzett edzés, kiképzés esetében a szabályok nem pusztán a társadalmi megbékélés, a harmonikus élet és a tisztelet kifejezését szolgálják, hanem a balesetmentes, biztonságos és átlátható együttműködést, tanulást, cselekvést, valamint az esetleges súrlódások minimalizálását, elkerülését. Amellett, hogy az etikett betartása számottevő mértékű nevelő hatással bír, hozzájárul a kölcsönös bizalom kialakításához és a komolyság kifejezéséhez is, amelyek a harcművészet közös gyakorlásának elengedhetetlen feltételei, így könnyen megérthető, miért van szükség a harcművészetekben etikettre.
A japán harcművészetekre kimondottan jellemző szigorú szabályok további megértéséhez két fogalmat érdemes bevezetnünk és megértenünk: a reigi-t és a reishiki-t. A reigi a harcművészetekben és a japán társadalomban a tisztelet kifejezésére, a formális viselkedésre és a társas interakciókra vonatkozik. Ide tartoznak a köszönések, a megfelelő testbeszéd és a mások iránti tisztelet. Erre jó példa a meghajlások alkalmazása, azok különböző mélysége a tisztelet és a hierarchia kifejezésére, az edzés adott helyszínén (dōjō) való viselkedés, a mester és a tanítvány közötti ideális kapcsolat. A reishiki azonban inkább a ceremoniális és rituális formákra, struktúrákra utal, amelyek a tisztelet kifejezésére szolgálnak. Ez a fogalom gyakran kapcsolódik a hagyományos eseményekhez, ünnepi alkalmakhoz és szertartásokhoz, mint például a teaszertartás vagy egy fokozatszerző vizsga utáni diplomaátadás, illetve más formális rendezvények, ahol a reishiki szigorúan követett formák és mozdulatok összességében jelentkezik. Leegyszerűsítve mindezt úgy fogalmaznék, hogy amíg a reigi az egyéni, tiszteletteljes és illő cselekvést, a reishiki inkább a szertartásos viselkedést, cselekvést, szertartásrendet szabályozza, a japán harcművészetekben pedig történelmi és kulturális okokból mindkettő élénken jelen van.
A japán harcművészetek reigi-je, dōjō reigi-je hosszú és gazdag hagyományokra épül, amelyek elsősorban a szamurájok idejének kulturális hagyatékából erednek. Az etikett ugyan őrzi a hagyományokat, azonban alkalmazkodik is a kor igényeihez, tehát egyfajta élő dinamizmus is jellemzi. A kezdetektől egészen napjainkig a harcművészetek etikettje több tényező hatására formálódott. Már az Edo-korszak (1603-1868) előtti évszázadokban a harcos útjára jellemző filozófiában és életmódban fontos szerepet játszott többek között a tisztelet, a bátorság és az önfegyelem. Ezek az alapelvek beépültek a harcművészetek gyakorlásába is, ahol a tanítványoknak tiszteletben kellett tartaniuk mestereiket és társaikat, valamint a kor társadalmi és az adott dōjō viselkedési normáit is követniük kellett, ellenkező esetben a mindenképpen kerülendő szégyent kellett átélniük, aminek akár súlyos társadalmi következményei is lehettek. Meghatározó volt továbbá a klánok, családok szokásrendszere, amelyek átitatták az adott harcművész teljes szemléletét és viselkedését, ez pedig az Edo-korszakban sem változott.
Mi sem példázza jobban annak az ősi nevelési struktúrának és tiszteletnek az erejét, amit a szamurájok az etikettből nyertek, mint annak a harcosnak a története, aki szegénysége ellenére hűségesen szolgálta urát, aki egy napon megemlékezett szolgálatáról és egy küldönccel új ruhát küldetett hűbéresének. Amikor a szamuráj meglátta urának küldöncét, elébe sietett és tiszteletét meghajlással kifejezve megkérdezte, hogy minek köszönheti a látogatást. Mikor megtudta, hogy ura milyen tisztességben kívánja részesíteni ajándékával, megkérte a küldöncöt, hogy várjon az átadással. Visszament lakhelyére, felvette egyetlen díszesebb ruháját, hogy abban fogadja hivatalosan a küldöncöt és úgy vegye át a hűbérúr ajándékát. Miután az átadás megtörtént, a szamuráj urának kastélya felé fordult és letérdelve földig hajolt, hogy a legmélyebb tiszteletét fejezze ki egy olyan ember iránt, aki személyesen jelen sem volt. Ebben a cselekedetben benne volt mindaz, amit a végtelen tisztelet, a hűség és az etikett szabályai előírtak, de ami sokkal fontosabb, amit az etikett szelleme képviselt.
Az Edo-korszakban a harcművészetek formális tanulmányozása kezdett egyre inkább teret nyerni. Noha léteztek már korábban is iskolák (ryu-k), amelyeknek megvoltak a maguk szabályai, az újabbak kialakulásával, valamint az intenzív háborús időszak vége utáni társadalmi változásokkal együtt a tradíciók és szabályok, így az etikett is szigorodott. Az 1868 utáni időszakban, főleg a XX. századtól kezdődően a harcművészeti versenyek és rendezvények során a résztvevőknek egy megadott etikett szerint kellett viselkedniük, ami a közönség tiszteletét és a tisztességes versenyt hangsúlyozta. Különösen a második világháború után, a modernebb harcművészetek, mint a judo, kendo és aikido, majd később az eredetileg hagyományos japán ju-jutsu is, nemzetközileg népszerűvé váltak. Az etikett fontos része lett a felelősségteljes gyakorlásnak, amely magába foglalt számos tradicionális illemszabályt, például a köszönéseket a gyakorlás előtt és után, a dōjō-ba történőhelyes belépést és az onnan való kilépést, a tanítóval és a társakkal történő illedelmes kommunikációt, a pontosságot, az öltözékek helyes viselését, a higiéniai szabályokat, az eszközök kezelésének, használatának szabályait. A harcművészetek globalizációjával a hagyományos szabályok és viselkedési normák alkalmazása elősegítette és elősegíti a kulturális kölcsönhatásokat, valamint tiszteletet ébreszt a különböző háttérrel és szocioökonómiai státusszal rendelkező résztvevők iránt. A modern edzésmódszerek mellett a hagyományos etikett gyakorlása segít a fiataloknak nemcsak a technikai készségek elsajátításában, hanem a fegyelem, a kitartás és a közösségi érzés fejlesztésében is. A különböző nemzetközi eseményeken a japán etikett tanulmányozása és alkalmazása lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők megismerjék a kultúrák közötti eltéréseket, és erősítsék a kulturális identitásukat. A modern harcművészeti közösségek így nemcsak a hagyományok felett strázsálnak, hanem aktívan alakítják is az etikett jövőjét, alkalmazkodva a globális társadalom kihívásaihoz.
A japán etikett továbbra is hangsúlyozza a tiszteletet, a fegyelmet és a szorgalmat, nemcsak a dōjō környezetében, hanem a mindennapi életben is. Ehhez kapcsolódóan egy újabb történetet szeretnék felidézni, ami velem és egy tanítványommal esett meg. Amikor az egyik tanítványom beteg lett és kórházba került, meglátogattam őt, hogy lássam, hogyan érzi magát. Amikor meglátott, fel akart állni az ágyból, pedig nagyon gyenge volt. Megértettem, hogy milyen fontos neki, hogy a tiszteletét még akkor is, abban a helyzetben is a lehető legmélyebb formában kifejezze. Ugyanezzel az odaadással végezte a gyakorlást és a kezdőbbek segítését az edzések alkalmával és az edzéseken kívül is, a többiek pedig átvették ezt a szellemiséget. A hagyományos iskoláknál a helyes nevelés hatására a gyakorlók rendszerint az adott társadalom hasznos és értékes tagjaivá válnak, ahogy ez a tanítványommal is történt. A japán harcművészetek etikettje tehát egy folyamatosan fejlődő rendszer, amely a hagyományok tiszteletben tartásával és az új kihívásokhoz való alkalmazkodással bővül. A fiatalok számára a hagyományok tisztelete egyfajta identitásképző erő, amely összeköti őket őseikkel és segíti őket a kultúrájukkal való azonosulásban. Ez nem csupán Japánban, de minden országban, minden nemzet esetében igaz, ha kellő odafigyeléssel nevelik és tanítják őket a történelmük és kultúrájuk ismeretére és tiszteletére, szeretetére. Még ebben a felgyorsult, fogyasztásra összpontosuló világban is igaz, hogy a japán társadalmi szokások és etikett, még ha a dōjō-ban törekednek is a hagyományok őrzésére, nem csupán múltbéli emlékek, hanem élő, dinamikus elemei a kultúrának, amelyek hozzájárulnak a társadalmi harmónia, a békés együttélés és a közösségi összetartozás érzéséhez. Ennek köszönhető, hogy az etikett képes a folytonos fejlődés és megújulás biztosítására, miközben igyekszik megőrizni mindazon értékeket az utókor számára, amiket jó volna állandónak tekinteni.
Ajánlott irodalmak:
Conlan, Thomas D. Szamurájok. Ford. Farkas Éva. Kossuth Kiadó, 2005.
Daidódzsi, Júzan. A busidó alapjai: Szamuráj törvénykönyv. Ford. Tóth Andrea. Szenzár Kiadó, 2007.
De Mente, Boyé Lafayette. Etiquette Guide to Japan. Tuttle Publishing, 2015.
De Mente, Boyé Lafayette. Japan: A Guide to Traditions, Customs and Etiquette. Tuttle Publishing, 2018.
Gluck, Carol, and Anna Lowenhaupt Tsing, eds. Words in Motion: Toward a Global Lexicon. Duke University Press, 2009.
Goffman, Erving. La mise en scène de la vie quotidienne. Éditions de Minuit, 1973.
Jamamoto, Cunetomo. Hagakure: A szamurájok kódexe. Ford. Kárpáti Gábor, lekt. Uhri Anikó. Szenzár Kiadó, 2004.
Steger, Manfred B. Globalization: A Very Short Introduction. Oxford University Press, 2013.
