Öt magyar érem a jesolói ifjúsági karate világkupán

Egy arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zártak a magyar fiatalok a Jesolóban
szerdától vasárnapig megrendezett ifjúsági karate világkupán. A Karate1 Youth League
sorozat idei utolsó, olaszországi állomásán elképesztő létszám gyűlt össze: 79 ország több
mint 3600 fiatalja mérte össze tudását.

Magyar szempontból leginkább a Tóth testvérek parádéjáról szólt a jesolói Karate1 Youth
League. Az ifjúsági világkupán a junior fiúk 68 kilogrammos mezőnyében Tóth Zsombor
valamennyi küzdelmét követően győztesen hagyta el a tatamit, így aranyérmet nyert.  A
magyar tehetség zsinórban ukrán, bosnyák, bolgár, svájci, olasz és skót ellenfeleket győzött
le a végső diadalig vezető úton. 


Zsombor ikertestvére, Tóth Máté a 61 kg-ban öt győzelem után csak a döntőben maradt alul
belga ellenfelével szemben, így ezüstérmet szerzett.
Egy magyar bronz is született még küzdelemben: az U21-es korosztályú nők 68 kg-os
súlycsoportjában Ádám Alexandra lett harmadik. A magyar versenyző első meccsén kikapott
a későbbi győztes német versenyzőtől, de aztán a vigaszágon négy sikerrel felküzdötte magát
a dobogóra.


Két remek bronzérmet is begyűjtöttek formagyakorlatosaink. Az U21-es férfiak között Bárdos
Ádám, míg a kadet lányok kata versenyében Benkő Szonja állhatott fel a dobogóra a
hatalmas mezőnyökben. Egy-egy vereségük mellett Bárdos öt, Benkő pedig hat győzelemmel
lett bronzérmes.

Turák Péter
Magyar Karate Szakszövetség

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 38 A sumo nem csupán fizikai erőpróba, ahol két testméretben és súlyban hatalmas harcos küzd a győzelemért. Ez a […]

Megtekintés: 79 A legtöbb karate gyakorló rengeteg időt tölt technikák elsajátításával, csiszolásával. Ütések, rúgások, állások, kombinációk formálódnak évről évre, miközben […]

Megtekintés: 131 Ez a rovat nem életrajzot ígér. Nem évszámokat, nem ranglistákat, nem diadalmeneteket. Új sorozatunk azokhoz a pillanatokhoz hajol […]

Megtekintés: 69 avagy mit tudnak valójában a chikung golyók? Szinte mindenki hallott már a két kínai „nyugi-golyóról”, de nem mindenki […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 371516
Scroll to Top