Azt gondolom, hogy a Kyokushin karatét oly nagyon a legtöbb Katana Magazin olvasónak nem kell bemutatni, hiszen ma már több, mint 52 éve itt van a hazai „piacon”, s bátran elmondhatjuk, hogy ezalatt az idő alatt több százezren megfordultak a dojoinkban.
Népszerűségét itthon is annak köszönheti, ami miatt az egész világban, tételesen, hogy az Oyama Masutatsu mester által alapított és ma is leginkább fémjelzett irányzat volt az első igazán „full contact” karate. S mint ilyen adta az alapját a ma ismert és népszerű egyéb contact irányzatoknak, mint a K-1, az UFC ketrecharc, a Kudo, az Ashihara és még sorolhatnám őket.
De a fiatalabb generáció, aki most jut csak hozzá a Katana Magazinhoz először, nyilván kíváncsi a Kyokushin karate kialakulására, ezért pár rövid szemelvényt szeretnék elmondani róla!
Oyama Masutatsu 1923-ban született Koreában, de ismereteink szerint gyermekként Mandzsuriában nevelkedett, ahol megismerkedett a kínai ökölharccal, s ez meghatározó pillanat volt számára. Később Japánba került, s a második világháború idején felvállalta a „kamikaze” öngyilkos pilótaképzést, hogy akár életét is feláldozva, harcoljon Japán győzelméért. A háború azonban még éles bevetése előtt véget ért. Ekkortájt gyakorolta a judot, amiben második dant szerzett, de tapasztalatokat gyűjtött a Shotokan alapítójától, Funakoshitól és a Goju Ryu alapítójától, Yamaguchi mesterektől is. Fizikai ereje és harcos archetípusa nem lelt legyőzőre, pedig megfordult a leghíresebb dojókban. Két alkalommal is elvonult a hegyekbe, ahol napi sok-sok órán át fejlesztette, már-már brutálisan önsanyargató módon testét és lelkét. A másfél éves hegyi létben a magány elviselése volt a legnehezebb számára. De támogatója pénze elfogyott és így tervei előtt le kellett jöjjön a hegyről, ahol egyébként addigi ismeretei és a saját tapasztalásai adták az új, saját stílusának az alapjait. S ezek ma is a leginkább meghatározó elemei és alapismérvei az akkor Kyoku Shin névre keresztelt új irányzatnak, melynek jelentése: „találkozás a „Végső Igazság”-gal.
Oyama mester fizikai képességei, ereje, kitartása, állhatatossága a meghatározói a ma „Erő karate”, vagy a „Legerősebb karate” jelzővel ékeskedő harcművészetnek.
Az első dojoját az 1950-es években nyitotta, s a benne gyakorlók a teljes körű küzdelmet természetesnek véve gyakoroltak. Akkoriban még nem állítottak szabályokat, és védőfelszerelések sem voltak, így a fejre ütés, fogás, dobás, földharc a végsőkig, feladásig ment. Ezek elviseléséhez átlag feletti fizikai tűrőképességre, ütő és rugóerőre, bátorságra, kitartásra volt szüksége a gyakorlóknak. A vizsgarendszere is ezek jegyében épült fel, s őrzi ezt a mai napig. Csak ízelítőül: az első dan vizsgán – túl a technikai, erőnléti és forma gyakorlatokon – 30 pihent ellenféllel kell megküzdenie a vizsgázónak. A második dan vizsgán már40 ellenféllel, míg a harmadikon 50 ellenféllel kell megküzdenie úgy, hogy nem adhatja fel, s mindezt teljes kontakttal.
Ennek nyomán alakult ki a 100 ellenfeles küzdelemsorozat, mint a legerősebb próbatétel. Ezt csak az arra igazán alkalmasak, felkészültek, kiválasztottak tehetnek kísérletet, mert ezek már akkora terhelések, amiket átlagos gyakorlók nem lennének képesek életük és egészségük kockáztatása nélkül végrehajtani.
A Kyokushin versenyek 1975-től mára inkább a sport kategóriába sorolhatók, míg nem az alapító mester álma a Budo karate volt, ami túl lép a sport keretein és a karatét a „művészet” szintjére emeli. A verseny nem lehet cél – felfogása szerint -, csupán eszköz az Út-on, ami maga a Do. És ezen az úton a lényeg nem más, mint a résztvevők személyiségének fejlesztése.
Ha elindulunk ezen az „ÚT”-on, és elköteleződünk, akkor ezt életünk végéig kell tennünk megállás nélkül. Mi, mint emberek testből, lélekből és szellemből állunk, s a képzésünket is ezen hármasság teljességében kell folytassuk. Ez annyit jelent, hogy ha a testünket felkészítettük a harcra, akkor a lelkünkkel, majd a szellemünkkel is hasonló erőfeszítések mentén kell foglalkozzunk. Sokan ezt nem értik, amikor a befelé fordulást kezdik el meditációk segítségével próbálni. Hamar feladják és visszatérnek a sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb fizikai szint gyakorlásához. Mert a belső igaz valónk megismerése sokkal nagyobb kihívás, mint maga a valós küzdelem. Pedig aki el szeretne jutni az önmegismerés magasabb szintjeire, nem adhatja fel félúton.
Nos, ezek a Kyokushin karate alapjai és magasságai, s akinek érdeklődését felkeltette ez a rövid vázlatszerű beszámoló, annak javaslom, hogy válasszon egy mestert és látogasson le egy dojoba, tegye próbára magát, minden elkötelezettség nélkül kóstoljon bele, mert a „puding próbája az evés”. Ha nem tetszik, abba lehet hagyni! Ha azonban ízlik, akkor valami olyan csodát fog megtapasztalni, amit máshol biztosan nem.
Kaicho Adámy István Ph.D.
Global Kyokushin Budokai
