A sumo mérkőzés szabályai nagyon egyszerűek. A kör alakú küzdőtéren belül két versenyző csap össze a gioji (döntőbíró) jelzésére és a cél, hogy vagy kiszorítsák az ellenfelet a körből, vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a földhöz. Aki hamarabb kilép, vagy hamarabb földre esik, veszít, míg a másik elkönyvelhet magának egy pontot, és megkapja a győzelemért járó pénzdíjat, illetve az adott mérkőzésre a különböző szponzorok által felajánlott nyereményeket. Már ami a profi ligát illeti. De mi a helyzet az amatőröknél? Erről is szó lesz Ancsin László, Magyar Sumo Szakszövetség elnökének írásában.

Az első írásos emlék, melyben a sumo-t megemlítik, a 712-re datált Kojiki avagy a „Régi Dolgok Krónikája” Nagy valószínűséggel viszont már ezt megelőzően is létezett, de természetesen ezt nem tudjuk leellenőrizni, így azt sem tudhatjuk, hogy mikortól. Az állatok már egészen kicsi koruktól kezdve birkóznak egymással, ezzel is fejlesztve a későbbi harci képességeiket. Miért is lenne ez másképpen az embereknél. Hiszen a világon számtalan népi birkózás lelhető fel a mai napig, melyet nagy szeretettel és odaadással gyakorolnak. Gondolhatunk itt arra is, hogy rendszeres időközönként megrendezik a küzdő sportok világjátékát, ahol szinte minden ázsiai ország büszkélkedhet saját birkózó szabályrendszerrel.

A profi sumo szabályai, és rituáléi nem sokat változtak az idők folyamán. Sőt, mivel a japán vallás, kultúra a hagyományok változatlan tovább élésében érdekelt, ezért valószínűsíthető, hogy egyáltalán nem változott.

Annyit viszont elmondhatunk, hogy volt némi nyitás. Elindult egyfajta un. befelé áramlás, ami azt jelenti, hogy valamilyen birkózó múlttal rendelkező, nem japán sportolók, például amerikai, bolgár, mongol birkózók fogadták el a japánok által támasztott feltételeket azért, hogy sumo versenyzők lehessenek. Az első és legfontosabb feltétel, hogy Japánban kell élni és legyen egy befogadó csapat. Mindegy, hogy addig milyen sport sikerei voltak az adott embernek, mindent alulról kell kezdenie. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van a mester, akinek a házában laknak, ott élik együtt az életüket szigorú rend szerint, és ott is eddzenek. Együtt alszanak egy nagy szobában és csak a legjobbak, a legmagasabb szinten lévő birkózóknak van egy pici külön szobája, ahol szinte csak egy ágy fér el. Kora hajnalban kelnek, együtt takarítanak, eddzenek, majd reggeliznek. A fiatal birkózók viszik a sikeres nagyobb birkózók papucsát, törölközőjét, amikor fürödni mennek. Sokszor a hátukat is a fiatalok mossák meg. Együtt készítik az ebédet, ami több ezer kalóriát tartalmaz. Délután folytatódnak az edzések. Hétvégén van a felnőtt, már befutott sportolók „eltávozása”, amikor találkozhat a barátnőjével, vagy hódol a kedvenc időtöltésének.

Az említett nyitás abban is látható, hogy létrehozták az amatőr sumo szövetséget, az International Sumo Federation (IFS). Ez nagyjából hasonló, mint az amerikai egyetemi sport. Amúgy az amatőr sumo is az egyetemi sportból veszi a bázisát. Azok a japán sumo-sok, akik a legeredményesebbek amatőrben, idővel feljebb léphetnek a profik közé. Persze nem minden profi sumo-s az egyetemről kerül ki, sokan a fent leírtak szerint kerülnek be a csapatokba.

Óriási különbség a profi és az amatőr sumo birkózás között az, hogy profiban nem lehetnek női birkózók. Ezt oly annyira komolyan veszik, hogy tudunk olyan esetről, amikor egy meccset vezető bíró rosszul lett a dohjon, és életmentő beavatkozásra volt szükség. A kiérkező mentőorvos viszont nő volt. Miután stabilizálta a beteg állapotát, és a beteget elszállították, a dohjot újra szentelte egy pap. Ennek elvégzéséig a verseny állt.

Amatőr sumo-ban viszont indulhatnak nők. Még a japánok is indítanak női versenyzőket.

Nyitottak még abban is, hogy létrehoztak az open kategórián kívül súlycsoportokat is. A profi versenyeken csak egy kategória van, így mindenki abban indul, függetlenül attól, hogy 100 kg-ot nyom a versenyző, vagy 200-at. Ezzel szemben amatőr sumo-ban a világbajnokságokon eddig három súlycsoport volt mind a nőknél, mind a férfiaknál, viszont hosszú évek lobbijának köszönhetően nemrégiben bevezettek egy negyedik súlycsoportot is, mindkét nemnél.

Európába még több súlycsoport van. Viszont éppen emiatt vannak, akik mégsem tudnak elindulni a VB-n, mivel nem biztos, hogy beférnek a kevesebb súlycsoport valamelyikébe.

Számtalan szertartáshagyomány kapcsolódik a sumo-hoz, melyek rendkívül érdekesek, látványosak. A dohjoba lépés előtt meghajolnak, majd a belépést követően leguggolnak, és kezüket összecsapják mutatva, hogy fegyvertelenül, tiszta kézzel áll a harcnak. Ezt követően lépnek a kör közepébe -ahol újra leguggolnak- egymással szembe, ahol a szemkontaktust felveszik, és megkezdődik a harc, először mentális síkon. Majd, amikor kissé távolabb lépnek egymástól, leteszik az öklüket a padlóra, és ekkor elindíthatja a küzdelmet a bíró. Amatőrben is van egy minimális szertartás, ami viszont vajmi kevéssé hasonlít a profikéhoz.

A profi versenyeken a bíró különleges, díszes, színes ruhában vezeti a meccseket, míg az amatőröknél egyszerű fehér ruhában.

Van még egy szemmel látható különbség a két sumo kategória között, az pedig a finanszírozás. Amatőrben -így Magyarországon is- az állam támogatja ugyan a szövetségek működését, de az csak részben fedezi a sportolók utaztatását, szállását, és nevezési díját a versenyeken. Fizetést nem kapnak. Amatőr szinten tehát legtöbbször a sportoló magának finanszírozza a versenyen való indulását. A profiknál viszont minden megnyert mérkőzés után rögtön átadja a bíró a pénzdíjat. Ezen túl a profi birkózóknak szinte minden ingyen jár. Az autóval foglalkozó cégek ingyen adnak kocsikat a legjobb sumo-soknak. Minél magasabb szinten van egy profi birkózó, annál vagyonosabb lesz. Érdemes tehát rendesen odatenni magukat.

A profiknál 15 napon keresztül folyik a verseny. Minden nap egy meccse van a birkózónak. Akkor tartja meg a birkózó a rangját, ha többször nyer, mint veszít. Ez egy roppant idegőrlő dolog. Nagy stressznek vannak kitéve.

Amatőrben ugyanúgy zajlanak le a versenyek, mint bármely más küzdősportban. Egy verseny alatt többször is összecsapnak a birkózók különböző ellenfelekkel mire kialakul a végeredmény. A verseny egy nap alatt lezajlik.

Van egy versenyszám, ami amatőrben van, profiban viszont nincs. Ezek a csapatversenyek, és bizony legtöbbször rendkívül jó hangulatú, parázs meccseket láthatnak a nézők.. Országonként állítanak ki egy 3+1 fős csapatokat. Előre le kell adni, hogy ki lesz mindvégig az első, második, harmadik versenyző, és ezen menet közben már nem lehet változtatni. Csere lehetőség nincs, csak esetleges sérülés esetén lehet a pót versenyzőnek belépni a küzdelmekbe.

Összegzés képen annyit lehet elmondani, hogy maga a küzdelem része a sumo sportnak ugyanaz profiban és amatőrben egyaránt. Ezen túl viszont nem sok hasonlóság van közöttük. Az amatőr sumo ugyanúgy, mint a többi sport az Olimpia felé igyekszik, ezzel ellentétben viszont a profiknak nem érdeke, hogy oda emelkedjen az amatőr sport. Attól tartanak ugyanis, hogy az olimpián való szereplés elvonná a figyelmet a profi versenyekről.