Lőrincz Tamás a BHSE Halhatatlan tagjai között

2024. 12. 21., írta: Tollár Dániel, fotót készítette: honved.hu, cikket feltöltötte: Tollár Dániel

Minden idők egyik legsikeresebb magyar birkózóját, Lőrincz Tamást is beválasztotta Halhatatlan tagjai közé egyesülete, a Budapesti Honvéd.

Megalakulásának 75. évfordulóján, december 18-án köszöntötte az új Halhatatlan tagjait és Örökös bajnokait a Budapesti Honvéd Sportegyesület Dózsa György úti székházában.

Az ünnepségen többek között a klub egyik ikonikus alakja, az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok birkózó, Lőrincz Tamás is tiszteltét tette, akit huszonkilenc társával együtt a Halhatatlan tagok közé választottak be.

A négyszeres olimpikon Simicskó Istvántól, a BHSE elnökétől, valamint Kunszt Gábortól, a klub örökös tiszteletbeli elnökétől vehette át az elismerést.

A ceglédi származású Lőrincz Tamás testvérével, Lőrincz Viktorral 2018-ban döntött úgy, hogy a Ceglédi VSE-ből a Budapesti Honvédba igazol, amelynek színeiben mindössze négy év legforgása alatt az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címe mellett egy világbajnoki ezüstöt, egy Európa-bajnoki és egy Európai Játékok-bronzot nyert.

birkozoszov

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 78 A harcművészet sokak számára edzés, küzdelem vagy sport. De van egy pillanat, amikor a harcművészet már nem csak […]

Megtekintés: 50 Becenév. Sok embernek van beceneve, amit jó esetben barátok vagy családtagok adtak neki. A becenév általában a viselője […]

Megtekintés: 49 Az ókor végétől a XIX. századig 10.rész A szekigaharai csata nem csupán egy új korszak kezdetét jelentette, és […]

Megtekintés: 49 Amikor a tél igazán megmutatja az erejét, a hó eltakarítása sok helyen küzdelemmé válik. Japán egyes vidékein azonban […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 328075
Scroll to Top