A rendszeres és intenzív, erőteljes fizikai aktivitás hosszú évezredeken keresztül őseink mindennapi életének részét képezte, s nem csupán élelemszerzés, vagy búvóhely keresés, szálláshely készítés céljából, de kifejező eszköze volt a társadalmi érintkezésnek, kultúrának, vagy akár a kultuszoknak, hitnek, vallásnak is.

Az emberiség története a kezdetektől fogva elválaszthatatlan a testmozgástól. A rendszeres és intenzív, erőteljes fizikai aktivitás hosszú évezredeken keresztül őseink mindennapi életének részét képezte, s nem csupán élelemszerzés, vagy búvóhely keresés, szálláshely készítés céljából, de kifejező eszköze volt a társadalmi érintkezésnek, kultúrának, vagy akár a kultuszoknak, hitnek, vallásnak is.

Tanulmányozva néhány még ma is gyűjtögető, vadászó életmódot folytató népcsoport szokásait, írták le kutatók a „kőkorszaki ritmus” fogalmát, értve ez alatt egy olyan természetes ciklusát a váltakozó, nehézségi fokú testmozgásnak, amikor is egy-két napig tartó intenzív, kimerítő testmozgást – mint például vadászat, vagy bizonyos termények begyűjtése – egy-két napos pihenő, ünneplés követ.

Időszámításunk előtt nagyjából 5000 éwel a földművelés fejlődése lehetővé tette, hogy nagyobb csoportok letelepedve településeket, városokat hozzanak létre, ahol már specializálódás révén, mintegy szakosodtak bizonyos foglalkozásokra, s ez nem tett szükségessé olyan intenzív erőkifejtést, testmozgást, mint a korábbi gyűjtögető, vadász-halász életmód.

Míg a vándorló törzsek tagjai a régészeti leletek tanúsága szerint meglepően egészségesek voltak, magasak, jó fogazattal, a letelepedettek élettartama bizonyos idő után csökkent, valamint átlagos testmagasságuk is.

Már i. e. 1000-ben találtak olyan írásokat, melyekben igen részletesen kidolgozott mozgásformákat, gyakorlatsorokat jegyeztek le. Az Afrikában élő törzsek, népcsoportok életében a testmozgás kulcsszerepet játszott és sok helyen játszik még mai is.

A Kenyában élő masszái törzsek tagjai számára a futás, mintegy a virtust jelenti, a társadalmi elismertség és férfiasság bizonyítékaként, hasonló szerepet játszva az amerikai indiánok életében is.

A fizikai aktivitás és egészség, vagy betegségek kapcsolatára vonatkozóan szemléletünkre legnagyobb hatással az ókori görög és római orvoslás volt.

A régi Görögországban, a peloponnészoszi-félszigeten fekvő Olümpiában már 2500 évvel ezelőtt is rendeztek olimpiai játékokat. Híres „edzőtábor” volt egy Krotón nevű városállamban, ahol az állandó testedzést egy újnak számító, magas fehérjetartalmú, főleg húsételeken alapuló táplálkozással kötöttek össze.

Az a felismerésük, hogy az egészséges életmódhoz kellő mennyiségű testmozgás szükséges, már i. e. 500 évvel írásos dokumentumok alapján bizonyítható.

Tanításuk ma is helytálló: lélegezz friss levegőn, egyél helyesen megválasztott ételeket, igyál jó italokat, sokat mozogjál, aludj elegendőt.

Orvostörténészek egyetértenek abban, hogy az orvostudomány és fizikai aktivitás, testmozgás közötti szoros összefüggés főként három görög orvos munkásságára vezethető vissza Herodikusz (i. e. 480), Hippokratesz (kb. i. e. 460-377) és Galenus (i. u. 129-199). Herodikusz, aki – ma úgy mondanánk – tornatanár is volt, elsőként alkalmazta betegségek kezelésében a gyógytornát. Többek szerint, tanítása a testmozgás és étrend terápiás felhasználásáról hatással volt a kétségkívül ma legismertebb görög orvosra Hippokráteszre, aki i. e. 400 tájékán írt könyvében ezt így fogalmazta meg:

„Az étkezés egymagában nem elegendő az ember jólétéhez, szükség van testmozgásra is. Az élelem és testmozgás bár különböző tulajdonságokkal bírnak, mégis együttesen eredményezik az egészséget. (…) szükséges megkülönböztetni a hatását a különböző mozgásoknak, mind a természetesnek, mind a mesterségesnek, hogy tudjuk melyik növeli és melyik csökkenti az izomzatot; de nem csupán ezt, hanem a mozgás viszonyát az élelem mennyiségéhez, a páciens alkatához, az egyén életkorához, az évszakokhoz, a széljáráshoz, a környezethez, ahol a páciens lakik…”

Orvos szemmel nézve ez a klasszikusan tömör fogalmazás voltaképpen tartalmazza mindazokat a ma – több mint 2000 évvel később – korszerűnek tartott ismereteket, amelyek szerint egyénre szabottan tervezhetjük meg a betegek mozgásprogramját, életmódját.

Ez a klasszikus elképzelés, hogy mindenki önmaga tud legtöbbet tenni saját egészségéért – például megfelelő étkezés, testmozgás és alvás révén – korunkban ismét aktuálissá vált, hiszen a lakosság egészségi állapotával, egészségpolitikával foglalkozó szakemberek meggyőző érvelése szerint az egyén egészsége, vagy egészségi állapota nem csupán az egészségügy függvénye, de legalább olyan mértékben meghatározó jelentőségű az egyén életmódja, amelynek a táplálkozás és testmozgás integráns részét képezik.

Összefoglalva

• Az emberré válás kezdetétől a mozgás nem csupán a létfenntartáshoz volt nélkülözhetetlen, de már igen korán a gyógyítás egyik eszköze volt;
• Az ókortól napjainkig az orvosok egyre tudatosabban alkalmazták a testedzést a betegségek megelőzésében és gyógyításában;
• Az elmúlt évszázad utolsó ötven évében a technikai-tudományos forradalom vívmányai következtében a mindennapi életben évezredeken keresztül megszokottá vált a fizikai aktivitás az iparilag fejlett országokban, amelyek közé hazánk is tartozik, nagymértékben lecsökkent;
• A mozgásszegény életmód számos betegség kialakulásában szerepet játszhat, ezek kezelésében a rendszeres testmozgás a terápia egyik eszköze lehet.

sportorvos.hu