A bojkott miatt nem jutott messzebbre

Ezen a napon ünnepli hetvenedik születésnapját az egykori Szovjetunió olimpiai, világ- és Európa-bajnok judósa, Nyikolaj Szologyuhin. Olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, Európa-bajnok a népes 65 kilogrammos súlycsoportban, s ha nincs a politika, alighanem bőségesebb a felsorolás…

A moszkvai játékok fináléja 1980-ból


Nyikolaj Ivanovics Szologyuhin
 Oroszország dél-nyugati köztársaságában, Kurszkaja Oblasztyban született, s a Szovjetunió sportolójaként futotta be igen sikeres pályafutását. A szambóval kezdte, amelyben junior bajnoki címig is eljutott, de végül a judóban teljesedett be küldetése.

Az 1980-as moszkvai olimpia, az 1979-es párizsi és az 1983-as moszkvai világbajnokság bajnoka, az 1979-es brüsszeli Európa-bajnokság aranyérmese az ismert politikai döntés, az olimpiai bojkott miatt nem indulhatott el az 1984-es Los Angeles-i játékokon, helyette a varsói „ellenolimpián” lett aranyérmes, s lett a Szovjetunió kitüntetett sportmestere, ám ez aligha vigasztalta.

Varsó után még egy nemzetközi tornán lépett tatamira: 1985 februárjában, Párizsban. Győzelemmel zárta azt a tornát, amely az indulókat tekintve alighanem erősebb volt a moszkvai és a Los Angeles-i olimpiánál is… Visszavonulása után szülővárosában megalapította a Szologyuhin judoiskolát, Zseleznogorszkban pedig minden évben megrendezik a nevét viselő judotornát.

Nyikolaj Ivanovics Szologyuhin (jobbról a második) a moszkvai olimpián

Vannak ünnepeltjeink is ezen a napon: ma hatvankét esztendős a veterán világbajnoki ezüstérmes, felnőtt magyar bajnoki bronzérmes Korányi Miklós, ma ötvenhat a magyar bajnoki bronzérmes Rózsa István, ma ötvennégy az ifjúsági magyar bajnok Lajkó Tamás, ma negyvennégy a kétszeres ob-bronzérmes Szabó Tímea, ma harminc az ifjúsági ob-bronzérmes Patonai Bátor és ma huszonkettő a junior-világbajnoki ötödik helyezett Keller Rebeka. Isten éltesse őket!

judoinfo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 38 A sumo nem csupán fizikai erőpróba, ahol két testméretben és súlyban hatalmas harcos küzd a győzelemért. Ez a […]

Megtekintés: 79 A legtöbb karate gyakorló rengeteg időt tölt technikák elsajátításával, csiszolásával. Ütések, rúgások, állások, kombinációk formálódnak évről évre, miközben […]

Megtekintés: 131 Ez a rovat nem életrajzot ígér. Nem évszámokat, nem ranglistákat, nem diadalmeneteket. Új sorozatunk azokhoz a pillanatokhoz hajol […]

Megtekintés: 69 avagy mit tudnak valójában a chikung golyók? Szinte mindenki hallott már a két kínai „nyugi-golyóról”, de nem mindenki […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 371553
Scroll to Top