Január utolsó napján Szatmárnémetibe várják a judo szerelmeseit, a három napos edzőtáborban edzést tart majd olimpiai ezüstérmesünk, Ungvári Miklós, illetve az évek óta hazánkban edzősködő japán mester, Kaida Ken.

A tábor január utolsó napján, pénteken tíz órakor Marian Halas nemzetközi versenybíró előadásával rajtol, fókuszban természetesen a szabályváltozások állnak. Ebéd előtt még Ungvári Miklós tart edzést a résztvevőknek, a délutáni programban pedig külön tréning szerepel az ifjabbaknak, illetve a tizenhat évnél idősebbeknek.
Szombaton mindkét csoportra két edzés vár, vasárnap pedig egy, ebéd után pedig következhet a pihenés a szatmárnémeti Aquastar fürdőben. Az edzőtáborba tizenkét éves kortól nevezhetőek a résztvevők, a szervezők szeretettel várják a magyarországi klubokat is. További információk a kiírásban.

Kiírás letöltése: KLIKK IDE!
judoinfo.hu
