10 érdekesség a kínai nagy falról

A világ egyik legnagyobb és leghíresebb építménye minden kétséget kizáróan a kínai nagyfal, amit minden évben több millió turista látogat. Ismerjék meg ezeket az érdekes tényeket!

  • A történelemkönyvek többsége a nagyfal építését Csin Si Huang Ti nevéhez kötik, aki először egyesítette a különálló kínai tartományokat, a Kr. e. 3. században. Viszont ezt a tényt árnyalja, hogy Huang Ti csak a már meglévő őrtornyokat kötötte össze fallal. Ezek az őrtornyok a Kr. e. 7. században épültek, a fejedelemségek közti rivalizálás hatására.
  • Az őrtornyok összekötése egy ember- és pénzt nem kímélő feladat volt. Az északon betörő nomád népek ellen szükség volt már egy falra, a munkálatokban egymillió ember vett részt.
  • A fal nemcsak védműként szolgált. A közhiedelemmel ellentétben nem minden esetben a nomád népek voltak az agresszorok, a kínaiak gyakran a fal védelmének biztos tudatában a lovasok területén indítottak portyázó hadjáratokat.
  • A fal építésében résztvevő emberek túlnyomó többsége elítélt, hadifogoly vagy paraszt volt. A munkálatok közben elhunyt emberek sok esetben temetkezési hely hiányában a falban találtak végső menedékre. Sokáig, azokat, akik megszegték a törvényt, nem kivégezték, hanem kiküldték a falra.
  • A Ming-dinasztia 1368 és 1644 között zajló uralkodása alatt fejeződött be csak az építkezés. Röpke háromszáz év alatt 8851 km-rel és 25 ezer őrtoronnyal gyarapodott a fal.
  • A fal hossza sokáig nem volt biztos, de az utóbbi évek expedíciói hatására ki lehet jelenteni, hogy megközelítőleg 21 ezer km hosszú. Ez nem egyetlen darab fal, hanem legalább öt-hét falrendszer összessége.
  • A fal történetét legendák is övezik, ezek közül az egyik leghíresebb Meng Csiang-nü esete is: A nő férje meghalt az építkezés során és nem hagyják, hogy az özvegy a szabadban temesse el, így a testet beleépítik a falba. A nő ezután keserves sírásra fakad, és az ebből származó könnyek ledöntik a falat, így el tudja temetni elhunyt férjét.
  • Az a téves elképzelés, miszerint a nagyfal látható az űrből, 1754-ből, William Stukeley tollából származik. Ez a kijelentés persze nem volt logikátlan, hiszen valóban hatalmas az építmény, de ezt akkoriban még nem lehetett biztosra tudni.
  • Mao Ce-tung kommunista Kínája alatt sok falszakasz megsemmisült, ugyanis a rezsim innen szállította a téglát az új épületek megépítéséhez.
  • A falon több híres ember is járt: II. Erzsébet, Margaret Thatcher, Richard Nixon és Ronald Reagen.

cartourmagazin

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 17 A jókedv, a bőség és a könnyedség mestere Szerintem a legtöbben láttuk már: a pocakos, jókedvű, mosolygó kis […]

Megtekintés: 65 Japánban több százezer fiatal él teljes elszigeteltségben, évek óta nem hagyja el a szobáját, és semmilyen kapcsolatot nem […]

Megtekintés: 67 November 7. és 9. között rendezték meg a kirgizisztáni Bishkekben a sambó világbajnokságot, amelyen több, mint 70 nemzet […]

Megtekintés: 33 „Bár a japán kultúra egyik legismertebb ikonja, a legyező eredete Kínába nyúlik vissza: már a Han-dinasztia idején (i. […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 237852
Scroll to Top