Érdekes beszélgetés következik, melyben partnereim: Dr. Varga István Károly és fia Andris. Apa és fia története nem csupán a sportban elért sikerekről szól, hanem arról a különleges kötelékről, amelyet az együtt töltött edzések, a közös küzdelmek és győzelmek alakítottak ki. Az édesapa jogászként és versenyzőként egyaránt helytáll, miközben példát mutat fiának, aki Angliában élve, magyar színekben indul a versenyeken, számtalanszor közösen Istvánnal.

Ez a történet a kitartásról, a család erejéről és a sport által közvetített értékekről szól.

Kedves István! Hogyan kezdődött a Te sportéleted? Mikor és melyik sportággal találkoztál először?

Hatéves koromtól judozom, a Győri Dózsában kezdtem. A tagkönyvem máig megvan – 1979-es, tehát nem most volt! Pár éve kezdtem el a brazil jiu-jitsut, mert a fiam, Andris, négy évig járt judoedzésekre Angliában, Bristolban. Az ottani edzések viszont nem nyerték el a tetszésemet, főleg az után, hogy egy barátságos mérkőzésen ipponra dobtam az egyik edzőt. Ezután elhoztuk őt onnan, és ő választotta a jiu-jitsut.

A sportágában nagyon eredményes: hatszoros brit bajnok, és számos egyéb versenyen is kiemelkedően szerepelt. Az egyik legbüszkébb pillanatunk, amikor a 2024-es Junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a 14–15 évesek kategóriájában. Én is versenyzek, és 2024-ben, Londonban Európa-bajnok lettem a saját kategóriámban – Master 4, kék öv-, ugyanazon versenyen pedig abszolút kategóriában 2. helyezést értem el. Külön büszkeség számomra, hogy én voltam a legidősebb abszolútban. 2022-től, angol és magyar bajnok vagyok, 2x-es GI-ben,1x-es NO GI-ben. A sors hozta úgy, hogy először lettem angol, aztán magyar bajnok, természetesen én is magyar színekben!

Magyarországon pedig Dietz Gusztáv grappling világbajnoknál edzek Dunakeszin.

Hogyan kezdődött a brazil jiu-jitsu iránti közös szenvedélyetek? Ki inspirált kit?

Andris fiam hároméves korától azt látta, hogy edzem, fekvőtámaszozom, vagy judozom. Sokszor feküdt a hátamon, amikor fekvőtámaszt csináltam, 3-4 évesen. Ma már ezt nem vállalnám, mert 14 évesen 195 centi és 85 kiló! Példát akartam mutatni neki, és ez közben engem is inspirált. Nem gondoltam volna, hogy végül én is Európa-bajnoki címet szerzek, de a példamutatás ereje hatalmas. Ő viszont sokszor engem inspirál azzal, ahogyan hozzááll a versenyzéshez.

Milyen érzés egy családtaggal együtt versenyezni? Mennyire erősíti ez a kapcsolatot köztetek?

Ez a világ legjobb érzése! Olyan, mintha látnád, hogy a mag, amit elültettél, gyönyörűen kifejlődött. Nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindent meg tudunk beszélni. Fontos, hogy nincsenek tabu témák, mert azok csak gátlásokat szülnek.

Szeretném kiemelni, hogy Andris édesanyja is rengeteget tesz azért, hogy eljussunk a versenyekre. Ő szállít minket, és olyan hátteret biztosít Andrisnak, amit minden gyerek megérdemelne, illetve minden gyermek örülne.

És Te Andris miként emlékszel vissza az első edzésre?

Furcsa volt, de nagyon tetszett. Az elején még minden új és szokatlan volt, de gyorsan megszerettem.

Hogyan kerültél Angliába?

Hároméves voltam, amikor anya és apa munka miatt kiköltöztek Angliába, így én is velük tartottam természetesen.

Milyen különbségeket tapasztalsz az angliai és a magyar edzési kultúra között?

Nagy különbségek nincsenek, de az angolok lazábbak, ami talán a társadalmi berendezkedésből fakad. Ugyanakkor az edzések ugyanolyan kemények és intenzívek, mint otthon.

Miért tartod fontosnak, hogy magyar színekben versenyezz?

Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és ezt a versenyeken is szeretném megmutatni.

Hogyan hatott az életed más területeire, hogy osztozol az édesapáddal ezen a szenvedélyen?

A küzdősportban tanult értékek – az akarat, a kitartás és a szorgalom – az élet más területein is segítenek. Ha van egy célod, azért küzdened kell, és ezt a sport által tanultam meg.

Mi az, amit az édesapádtól tanultál a sportban és az életben?

Azt, hogy soha ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy nem sikerül. Mindig a saját utadon kell járnod, és hinni kell magadban.

Ismét az édesapától kérdezném, hogy van-e valamilyen szertartásotok vagy rituálétok a versenyek előtt?

Igen, ha verseny előtt Andrisnak kétségei vannak – és szerintem ez jó, mert a túlzott önbizalom kudarcot szülhet –, mindig elmondom neki:

„Amikor eldöntöd, hogy bajnok leszel, megszűnsz átlagosnak lenni, mert az átlagember nem hoz ilyen döntést.”

Ez Tom Hopkins egyik gondolata, és igyekszem ezzel motiválni. Természetesen a tatami szélén is mindig ott vagyok, amikor Andris meccsel.

Hogyan osztjátok meg egymással a tapasztalatokat és a technikákat, figyelembe véve, hogy különböző országokban edzetek?

Rendszeresen látogatom Andrist Angliában, és persze telefonon napi kapcsolatban vagyunk. A 21. században ez könnyen megoldható!

Mi a legbüszkébb pillanatotok egymással kapcsolatban a versenyzés terén?

Ezt nehéz lenne megmondani, mert rengeteg büszke pillanatunk van. Nagyon örülök, hogy ilyen céltudatos fiam van, aki küzd az álmaiért.

Miként látod a fiad fejlődését az Angliában töltött évek alatt?

Rengeteget fejlődött, főleg a korához képest. Már most tudja: mindenkit le lehet győzni, de a legnagyobb kihívás mindig önmagaddal szembenézni.

Milyen érzés látni, hogy a fiad ugyanazt a sportot űzi, és sikeresen versenyez?

Ajánlom minden szülőnek, hogy próbálja ki, milyen együtt sportolni a gyerekével. Ez a világ legjobb érzése!

Mi az, amit tanítani szeretnél neki a sporton keresztül, amit az életben is hasznosíthat?

Az akaraterőt, a kitartást és a szorgalmat. Mindig azt mondom neki: „Inkább edzésen szenvedj, mint versenyen.” Ez az élet más területein is igaz.

Andris! Milyen céljaitok vannak a jövőre nézve a brazil jiu-jitsuban, egyénileg és csapatként is?

Jelenleg a 2025. március 16-án, Londonban megrendezésre kerülő Compnet European Championship 2025-re készülünk. Ezen kívül szponzorokat keresünk, hogy még nagyobb támogatással érhessük el a céljainkat.

Van-e tervetek arra, hogy közösen indítsatok egy edzőtermet vagy oktatási programot?

Még csak 14 éves vagyok, de már gondoltam erre. Benne van a pakliban, hogy a jövőben valami ilyesmibe belevágunk.

Végezetül egy közös kérdést tennék fel Apának és Fiának. Mit üzentek azoknak, akik most ismerkednek a küzdősportokkal vagy még csak fontolgatják, hogy belevágjanak?

Andris: Azt, hogy soha ne adják fel a céljaikat. A sport rengeteget adhat az embernek – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is.

István: Ne gondolkozzanak rajta! Induljanak el! Minden út az első lépéssel kezdődik, és az első lépés a legnehezebb. Viszont az útközben megszerzett tapasztalatot, tudást az élet minden területén tudják majd hasznosítani. Akarat, kitartás!

Köszönöm a beszélgetést, és hogy betekintést nyerhettem egy olyan család életébe, ahol a sport nemcsak a mindennapok része, hanem egy erős kötelék alapja is. Kívánom, hogy továbbra is érjétek el a kitűzött céljaitokat, és vigyétek tovább azt a példamutató szellemiséget, amely nemcsak a tatamin, hanem az élet minden területén megmutatkozik. Sok sikert kívánok a következő versenyekhez – biztos vagyok benne, hogy még sok szép eredmény vár rátok!