Egy legenda. Az ország bajnoka. Kovács „Kokó” István neve mindenkinek ismerősen cseng, aki valaha érdeklődött a magyar sport iránt. Az olimpiai bajnok és profi világbajnok ökölvívó pályafutása során nemcsak a szorítóban alkotott maradandót, hanem azon kívül is. Új szerepeiben – sportvezetőként és televíziós műsorvezetőként – is nagy sikereket ért el, ugyanakkor személyes története tele van inspiráló pillanatokkal, kihívásokkal és tanulságokkal. Interjúnk során bepillantást nyerhetünk abba, hogy hogyan éli mindennapjait, mik a motivációi, és hogyan tekint vissza pályafutására.

Kedves Koko! Ökölvívóként mindent megnyertél, amit lehetett amatőrben és a profik között is. Hihetetlen pálya, fantasztikus életútáll mögötted. Versenyzői pályafutásod lezárása után, hogy kezdted el a civil életedet?

Egész könnyen, hiszen én a sport mellett mindig is dolgoztam.  Ez alól csak a profi időszakom volt kivétel, de azt megelőzően a kezdetektől, amikor juniorból átkerültem a felnőttekhez egészen 1996-ig, az Olimpiáig mindig volt bejelentett munkahelyem, vagy éppen tanulói státuszom a sport mellett. Igyekeztem mindig több lábon állni, így amikor 32 évesen befejeződött a sportolói pályafutásom, nem ért felkészületlenül a nagybetűs élet. Nem estem kétségbe, mi lesz velem. Emellett a népszerűségem akkor nagyon magasan járt, így rengeteg ajánlatot is kaptam. Több lap is megkeresett, és a TV csatornáktól is kaptam ajánlatokat, melyek közül volt, amit el fogadtam. Volt tehát lehetőségem bőven az elinduláshoz. Ráadásul a sportdiplomácia is „megtalált”. Az utolsó meccsemen felkeresett a WBO – melynek máig is az Európai alelnöke vagyok -, és felajánlotta számomra az együttműködés lehetőségét, amit örömmel elfogadtam.

Utána pedig jött a többi lehetőség. Valóban nagyon sok feladatot, tisztséget látsz el. Hogyan tudod a tengernyi feladatodat megfelelően összeegyeztetni, mindenhol egyformán megfelelni? Hogy néz ki egy napod?

Minden napom teljesen más. Általában a prioritások határozzák meg a napi teendőim sorrendjét. Most egyértelműen minden a Magyar ökölvívásé a legnagyobb prioritás, az időm nagy része erről szól. A WBO, a veterán Bunyósok Alapítványa, vagy akár a Megszállottak Klubja most egy picit hátrébb sorolódik, rájuk jelenleg nincs annyi energiám. Próbálom persze mindenhol tartani a megfelelő ügymenetet, igyekszem mindenhol a maximumot adni, de jelenleg a Magyar Ökölvívó Szövetség a legfontosabb számomra. Ezen belül pedig egy olyan működőképes szervezet felállítása, amely ha sikerrel járunk, kevesebb időt igényel majd, és akkor fogok tudni azokra a feladatokra is jobban összpontosítani, melyek most kevesebb figyelmet kapnak. 

Ennyi és ilyen horderejű teendők, feladatok mellett jut időd saját magadra is? Hogy állsz a sporttal?

Ez egy fájdalmas pont. Bár mindig azt hangoztattam, a sportnak bele kell férnie az ember életébe, de most be kell látnom, hogy 2 gyerek, egy szövetség újjáépítése, és az egyéb tevékenységeim mellett nagyon nehéz időt találni a sportra. Régebben ez mintha könnyebben ment volna, de most is igyekszem megoldani ezt is.

Említetted, hogy újjá kell építeni a szövetséget. Mint új elnöknek, mely feladatok kapnak nagy prioritást most, az első etapban?

 Szeretném minél hamarabb rendbe hozni a szövetség gazdálkodását, és egy olyan szakmai tervel előállni, amit a kormány vagy az államtitkárság is támogatni tud. aztán ezt a tervet kell végig menedzselni úgy, hogy közben a szervezet stabil maradjon, a versenyzői állomány létszáma is növekedjen és az ő szakmai kompetenciájuk, versenyzői képességük és a nemzetközi mezőnyben elfoglalt szerepük is erősödhessen. Fontosnak tartom továbbá, hogy a magyar sportdiplomácia az ökölvíváson belül ismét olyan erős lehessen, mint amilyen 10-20 évvel ezelőtt volt. Sok feladat van, és ahogyan említettem, ezekből minden nap más és más kerül előtérbe. Mindeközben persze tervezzük az éves tennivalókat is, több kulcspozíció került megpályáztatásra, melyeket értékelnünk kel. Tehát nem unatkozok, minden napra van feladat.

Gondolom, már megvan a stratégiád a szövetséggel kapcsolatban.

Persze, de mindig is volt. Az már más kérdés, hogy ezeket a terveket az illetékesek eddig nem hallották meg, vagy egyszerűen nem voltak kíváncsiak rájuk. Régóta mondom, hogy rendet kell tenni a szervezetben. Egy erős, működőképes, stabil lábakon álló, működőképes szervezetet kell felállítani mind gazdaságilag, mind jogilag és persze sport szakmailag egyaránt. És nem elég csak 1-1 területet megerősíteni. Egy haldokló szervezetet már talpra állítottam, most egy hasonló feladat hárul rám, ráadásul ez a szívemhez jóval közelebb is áll, mert saját „gyermekemért”, a magyar ökölvívásért kell dolgoznom.

Meg lehet állítani azt a folyamatot, hogy fiatal, tehetséges ökölvívók ideje korán profinak álljanak? Egyáltalán meg kell?

Ki mondta, hogy ezt meg kell állítani? Nincs azzal semmi baj, ha ökölvívóink fiatalon lesznek profik. Ha ez a tervük és elhatározásuk, mi nem fogjuk meggátolni őket ebben. A mi feladatunk az ökölvívóink támogatása, szakmai segítése, nem pedig az életükbe való drasztikus beavatkozás. Nem tartunk vissza senkit. Én mondjuk aránylag későn kerültem a profik közé, de van, aki időben tette ezt. Neki sokkal jobban sikerült az átállás és később jobban is ment neki a profik közé való beilleszkedés. Amúgy pedig AZ ökölvívásról beszélünk. Miért kellene úgy gondolkodni róla, mintha két különböző státuszról lenne szó? Az ő számukra is az egyik legfontosabb, hogy eredményesek legyenek, sikereket érjenek el. Arra kellene összpontosítani inkább, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg ezt a gyönyörű sportot.

Milyen a kapcsolatod az edzőkkel? Hogyan fogadták a kinevezésedet?

Még nem mindenkivel beszélte az edzőbizottságból, illetve még nem jutottam el a bizottság felfrissítéséig, újra indításáig. De az összes olyan döntésemnél, amely a szakmát érinti, a jelenlegi szakreferenseket, azokat az edzőket, akik a válogatott mellett tevékenykednek, vagy akikre a szakmai munka volt bízva megkeresem és kikérem a véleményüket. Például egy olyan volumenű kérdésben, hogy ki legyen a szövetségi kapitány, teljesen egyértelmű, hogy az edzők megkérdezése nélkül nem szabad eldönteni. Bár munkaadói jogkörrel rendelkezem mint elnök, de ez a döntés nem szabad, hogy csak jogkörtől vagy a hatalomtól függjön. De a józan ész is azt diktálja, hogy minden egyes szakmával kapcsolatos kérdésben a szakma legmagasabb szintjét képviselő szakemberek legyenek megkérdezve, bevonva a döntésekbe. Ez egyébként egyfajta legitimitást is ad az elnöki döntéseknek.

Nemrégiben láthattuk a televízióban a sportpályafutásodat bemutató filmsorozatot, melyhez ezúton is gratulálok! Hogy fogadtad? Milyen érzelmeket váltott ki belőled, összefoglalva látni „Koko” pályafutását?

Már a forgatás alatt is éreztem, hogy ez nagyon erős lesz. Magamban már többször is éreztem, hogy amit gyerekfejjel, majd tinédzserként, aztán később felnőttként megéltem, az nem volt hétköznapi életút. De nem gondoltam volna, hogy ezeket a film ilyen módon, ilyen erősen tudja megfogalmazni, átadni. Amúgy nem is néztem meg kikerülés előtt. Természetesen lehetőségem lett volna rá, de magam is kíváncsi voltam, mit alkottak a készítők, hogyan sikerült vászonra vinniük az életem ezen szakaszát. Amikor aztán a TV-ben -mindenki mással együtt- megnéztem, őszintén bevallom, óriási hatással volt rám még úgy is, hogy ugyebár tudtam, mi lesz benne. Ugyanúgy végig izgultam, időnként bekönnyezve néztem, mint akik előszőr látták. Úgy érzem, nagyon jól sikerült átültetni a történéseket, eseményeket, kiváló időzítéssel szólaltatták meg a kulcsszereplőket is. Az egész történek fantasztikusan jól volt felépítve. Nagyon büszke vagyok a filmre és nagyon hálás vagyok érte az alkotóknak.

A filmben a fiatal „Koko”-t is láthattuk. Fiatal ökölvívóként mi volt az a pillanat, esetleg siker, amely megpecsételte a pályafutásodat, ökölvívó karrieredet?

Sok apró történés volt, amelyek a pályán tartottak. Ami viszont olyan mértékben mutatott irányt, hogy onnantól kezdve világossá vált számomra, nekem ezzel komolyan kell foglalkoznom, az 1988-as, Gdanskban megrendezett Junior EB volt. Természetesen ezt megelőzően is szerepeltem nemzetközi versenyeken és volt, hogy nyertem is, de ez az EB győzelmem hatalmas meglepetés volt mindenki számára. Nekem is. Több, nálam jóval esélyesebb ökölvívónk is volt a csapatunkban, akik esélyesebbek voltak nálam a dobogós helyezésre. Ennek ellenére olyan meggyőző fölénnyel, olyan magabiztossággal és olyan ellenfelet legyőzve nyertem, amiről álmodni sem mertem. Az a győzelmem örökre megváltoztatott. Ennek a győzelmemnek köszönhettem a szerződésemet a Vasas-hoz, ez által találtam rá „Öcsi bácsira” is. És ugye ennek a győzelemnek lettek későbbi hozományai, eredményei, mint pl. az olimpia.

Ha már szóba kerültek a küzdelmek. Tartod a kapcsolatot az ellenfeleiddel?

Akivel kapcsolatot lehet tartani valamilyen formában, azokkal igen. Főként a magyarokkal. Velük sokszor találkozunk, legtöbbször a Veterán Bunyósok Alapítvány rendezvényein. Nagyon jó kapcsolatot ápolok a többiekkel. Érdekes, hogy még olyanokkal is, akikkel versenyzőként nem voltunk jóban. De most 20-30 év elteltével minden szebb, és nagyon jó barátként tekintünk egymásra. És persze ott vannak még a külföldi ellenfeleim is, akikkel ha bárhol a Világban összefutunk, mindig jut időnk egymásra. Most, hogy a forgatás kapcsán Chacon Magyarországon volt, sokat tudtunk beszélgetni, felidézni a múltat, elmentünk vacsorázni is. Ez egy nagyon különleges sportág, szerintem itt tudnak kialakulni a legmélyebb barátságok. Csak abban a pár menetben nem vagyunk barátok, míg a meccs tart. De előtte és utána olyan szintű szeretet és tisztelet köt minket össze, ami más sportágakban nem biztos, hogy jelen van.

Köztudott rólad, hogy szeretsz motorozni.

Igen. 14 évesen raktam le a kismotor jogosítványt és egészen 18 éves koromig kismotorral mentem szinte mindenhova. Aztán 1996-ban megnyertem az olimpíát és volt már lehetőségem egy komolyabb, nagymotort venni.

Addigra letetted a nagymoci jogsit?

Már elárulhatom, előbb volt nagymotorom, mint jogosítványom rá. De nem sokkal később már hivatalosan is vezethettem a nagy vasat. Azóta több típust is vezettem, ha jól emlékszem az „üvegtigris”- első részében pl egy Yamahával voltam. Jó néhány éve azonban már Suzukim van, jelenleg épp egy nagyon jó, 800 ccm-es Intruderrel falom a kilométereket és nagyon szeretem.

Térjünk vissza a szakmai dolgokhoz. Jól érzed magad a vezetői szerepben?

Nem az tesz boldoggá, hogy fentről nézhetek le, hanem maga a teremtés, az alkotás lehetősége. Egy megfelelően inspiráló, támogató közegben végrehajtani a teendőket nagy öröm számomra. Sokaktól hallottam az elnökké választásom után, hogy végre egy valódi vezetőt kap a magyar ökölvívás. Egy olyan vezetőt, aki pontosan tudja a helyét ebben a szervezetben és aki úgy tudja szolgálni a szervezetet, hogy megfelelő vezér is egyben. Akikkel eddig főnökként kapcsolatba kerültem vállalkozásaim során, úgy emlékeznek rám, hogy keménykezű, de mindig igazságos és humánus voltam. Remélem, valóban így is volt! De azon dolgozom, hogy valóban ilyen legyek, mert csak akkor lesz jó és hatékony a munkavégzés, ha a munkavállaló jól érzi magát a munkájában. Ahhoz pedig a főnök segítsége és támogatása elengedhetetlen.

Van olyan terület, melyen fejlődni szeretnél?

Persze. Rengeteg dolog van. Ilyen pl. a kompromisszum készségem, amely elég gyenge. A sport által rengeteg pozitív tulajdonságom kifejlődött, de mellette sok negatív is napfényre került. Ilyen többek közt a maximalizmus, amivel dolgozom és élek, és ez nem minden esetben nyerő. Amit én úgy látok, hogy józan, tiszta gondolkodás, néhányszor be kellett már látnom, hogy nem mindenki számára jelenti ugyanezt. Nem ártana megtanulnom más fejével gondolkodni, hogy elfogadhatónak tartsam azt, ahogyan mások meghozzák a döntéseiket. Sok mindenben kell tehát fejlődnöm, de rajta vagyok a dolgon. Végül is az élet, egy hosszútávú fejlődési folyamat.

Mi jelent számodra megfelelő motivációt?

Mindig más. A sportban ugyebár mindig egyértelműen megvolt a motiváltság, könnyű volt kitűzni a célokat. Most is vannak bennem sportcélok, tervezek pl. maratonokat. De jelenleg a legjobban az motivál, hogy sikeresen fel tudjak állítani és megfelelő pályára terelni egy olyan szervezetet, amely büszkén viselheti majd a Magyar Ökölvívó Szövetség emblémáját.

Mivel lennél a legelégedettebb, ha előre nézünk 2028 év végére?

Szerintem minden sportszövetség vezető legnagyobb álma, hogy fiait dobogós helyen láthassa az Olimpián. A realitásokat nézve azt mondhatom, akkor leszünk elégedettek, ha a rendelkezésünkre álló sportolói állományból ki tudjuk hozni a maximumot. Ha ez adott esetben érmeket is jelent, még nagyobb lesz a boldogság. Minél előbb szeretnék a fiataljainkból egy ütőképes válogatottat összeállítani, hogy a következő olimpiákra garantált érmek várjanak ránk. Ezzel nagyon elégedett lennék az említett dátumra.

Kedves Olvasó! Kovács István története mindenki számára inspiráló lehet, aki hisz abban, hogy kitartással és kemény munkával bármit elérhet az életben. Akár sportoló, akár civil életutat járunk, az üzenet egyértelmű: ha elesel, állj fel, és folytasd az utad!

Köszönjük, Kokó, hogy megosztotta velünk gondolatait és történetét. További sikereket és boldog pillanatokat kívánunk az élet minden területén!