Borics Ádám mindig is aktív fiatal volt, aki focizott, atletizált, és bár a küzdősportok iránti vonzalma már gyermekkorában megvolt, mégsem talált rájuk azonnal. Egy váratlan esemény – egy súlyos vírusos fertőzés – mindent megváltoztatott az életében. Betegsége miatt 3 hét korházi kezelés és fél éves teljes sportmegvonás következett. Majd jött egy „kattanás”. De erről inkább meséljen Ő, maga:

-Mint azt már a bevezetőben írtad, egyészen régóta bennem volt a vonzalom a küzdősportok iránt, hiszen már gyerekként sok „karate” filmet láttam, és én is bunyózni, küzdeni akartam, de valahogy minden más fontosabb volt, ahogy ezt mondani szokták. A filmek mellett nagyon nagy hatással volt rám Kovács „Koko” István olimpiai bajnok ökölvívónk. Amikor még gyermekfejjel néztem a meccseit, állva ünnepeltem a győzelmeit és könny csordult a szemembe, amikor az olimpián a legmagasabb fokára állhatott a dobokónak, tudtam, hogy az egész ország szereti, ünnepli. A nép bajnoka volt. És én is azzá akartam válni. Én is a nép bajnoka szerettem volna lenni. Aztán 15 évesen jött a vírus, ami egy számomra elég hosszú időre kispadra ültetett a sport terén. Viszont volt időm gondolkodni és amint lehetett, felkerestem egy Thai Boksz klubot Egerben, és Nagy Ádám irányítása alatt elkezdtem az edzéseket.  Talán ez a lehetőség volt az a bizonyos „kattanás”.

–Ezek szerint bejött a Thai Boksz.

-Nagyon. Végre kipróbálhattam a küzdősportot, amit mindig is szerettem volna. Már az első edzés után éreztem, hogy Úristen, megérkeztem!

–Hogy lett belőle MMA?

-Nagyjából másfél év Thai Boksz edzés után, mondhatni véletlenül lekerültem egy MMA edzésre.  Ott újjá születtem. Akkor és ott eldöntöttem, hogy profi akarok lenni ebben a sportban és mindent ennek fogok alávetni. Ez idő alatt Balla Tamás- keze alá kerültem aki megtanított az alapokra.

–A többi pedig már történelem. Gondolom sokféle döntést kellett meghoznod, hogy elérhesd a magad elé tűzött célt. Melyik volt a legnehezebb?

-Valóban sok volt és valóban nehezek. A legnehezebb talán az volt, hogy kiköltöztem Amerikába, és egy teljesen új életet kellett elkezdenem. De valójában nem is a legnehezebbként említeném, hanem inkább a legkomolyabb döntésként. Mert meghozni nem volt olyan nehéz J

–Hogyan tudtál túllépni rajta? Megszoktad már az új életedet?

-Persze, de azért hosszú volt az út. A mai napig is nagy honvágyam van, amit nagyon nehezen tudok legyőzni, de a cél lebeg a szemem előtt és ez átsegít a nehéz pillanatokban.

–Volt olyan pillanat, amikor közel kerültél ahhoz, hogy feladd?

-Sokszor volt nehéz, de ilyenkor mindig a belső motivációm segített továbblépni.

–Hogyan fogadták kint a fiatal, magyar srácot?

-Egyfajta szupertehetségként. Komolyan. Nem beszéltem angolul, de mindenki mindenben a segítségemre volt már az első pillanattól kezdve. Új reménységnek láttak.

–Gondolom, ez jól esett. Kérlek, mesélj arról, milyen érzés volt első alkalommal a ketrecbe lépni!

-A legelső alkalom még Magyarországon volt, amikor a Bellator hazánkba látogatott. Nagyon izgultam és féltem is egyben. De nem a fájdalomtól, hanem a vereségtől. De szerintem ezzel mindenki így van, legfeljebb nem mondják el. Ráadásul attól a meccstől függött, hogy megkapom-e a vízumot, lesz-e szerződésem. Tehát nagy volt a tét.

–De jól vetted az akadályt. Milyen érzés volta győzelem?

-Fantasztikus! A Papp László arénában volt a meccs és nagyon sokan eljöttek megnézni. Amikor az aréna közönsége a nevemet kiáltotta, mintha minden eddigi álmom egyszerre vált volna valóra. Akkor éreztem, hogy megérkeztem. Pedig akkor még nem voltam ennyire ismert. Életem legnagyobb élménye volt, és ezzel kapcsolatban (is) nagyon sokat köszönhetek Lacza Ádámnak, aki rengeteget segített a szervezésben.

–Apropó! erről jut eszembe. Van valami kabalád, szokásod, esetleg egy mantra, amit mormolni szoktál a ketrecbe lépés előtt?

-Konkrét dolog nincs. Még keresem azt a valamit, amitől megfelelő harci állapotba tudom hozni magam a mérkőzés előtt. Az utolsó meccsem másfél éves kihagyás után volt, ott több időt kellett hagynom a rá hangolódásnak, jobban fel kellett készülnöm mentálisan, de sikerült. Talán azt tudnám megemlíteni ezzel kapcsolatban, hogy a küzdelmek előtt magyar zenét szoktam hallgatni.

–Beszéltünk már sikerről, győzelemről. De volt, hogy vesztesként hagytad el a küzdőteret.

-Az első vereségemet nagy kudarcként éltem meg. Addig teljesen abban a hitben voltam, legyőzhetetlen vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy messze nem. De úgy érzem, sikerült abból is tanulnom.

–Nemrégen váltottál menedzsert.

-Igen.  Amikor felvásárolták a Bellatort éreztem, hogy szükséges lesz a váltás. Ali Abdelaziz, az egyik legnagyobb név az MMA világában már többször is megkeresett, így adta magát, hogy amikor aktuálissá vált a váltás, elsőként őt hívtam fel. Örömmel vette a megkeresést és a papírmunkát is hamar elintéztük. Régi menedzsereimmel Sam-mel és Alex-al természetesen megmaradt a jó kapcsolatom és soha nem fogom elfelejteni, mit köszönhetek nekik.

–Említetted Alex és Sam nevét. Véleményed szerint az ő támogatásuk változtatott a szemléleteden a lehetőségekkel kapcsolatban? Te is nyitottabb lettél mások segítésére?

-Szerintem nem kellett változnom, mindig is nyitott voltam e téren. Aki ismer tudja, hogy ha valaki segítségért fordult hozzám, ha volt lehetőségem, segítettem neki.

–A régi, magyar edzőiddel tartod a kapcsolatot? Hogyan fogadták a sikereidet?

-Nagy Ádámmal nagyon jó a viszonyunk, gyakran beszélünk, hiszen közös vállalkozunk is van. és mindig mondja, mennyire büszke rám. Bella Tamással bár volt egy kis nézetellentétünk, de azóta már rendeződtek a dolgok köztünk. Nem is túl régen találkoztunk és beszélgettünk is vagy fél órát.

–Gondolom a szüleid is nagyon büszkék rád.

-Így igaz. Én viszont nagyon hálás vagyok nekik, mert engedték, hogy keressem az utam és mindenben támogattak.

–Barátok? Megmaradtak az itthoni barátok, haverok?

-Nem vagyok az a túlzottan barátkozó típus. Tudom, hogy sokan csak a bunyó és a pozíció miatt próbáltak barátkozni velem. Viszont a régi, igazi barátaim szerencsére megvannak és nagyon jó kapcsolatot ápolok velük.

–Térjünk vissza a bunyóhoz! Nem tartasz a sérülésektől?

-Már túl vagyok rajta. Attól nem tartok, hogy a küzdelem miatt életre szóló sérülést szerzek, de attól igen, hogy egy sérülés miatt kénytelen lennék hosszabb szünetet tartani. Volt már egy komolyabb sérülésem, ráadásul pont a címmérkőzés előtt. Kicsit könnyelmű voltam. De úgy érzem, mára kicsit megfontoltabb, talán lehet úgy mondani bölcsebb lettem ezen a téren. Már tudom, vigyáznom kell magamra.

–Gondoltál már arra, ha akkor nem találkozol a Thai-boksszal és MMA-val, szerinted merre vitt volna az utad? Vajon milyen lenne ma Borics Ádám élete?

-Nagyon jó a kérdés. Néha gondolok erre. Sőt, nem is olyan régen gondolkodtam el azon, mennyire megváltozott az életem, az életmódom a sportnak köszönhetően. Én is kíváncsi vagyok, ki is valójában Borics Ádám, a „Kölyök”. Mert minden mozdulatom, gondolatom a bunyóról szól, minden percben erre gondolok. De komolyan! És pontosan ezért vagyok „bajban”, mert nem tudok kikapcsolni. Igen, gyakran gondolok arra, vajon mit csinálnék, ha nem így alakul az életem, ki lennék, lenne-e ennyi önbizalmam, ilyen tartásom, ennyi kitartásom. De nem tudom a választ rá.

–Mi az, ami felvidít, örömet okoz?

-Érdekes a kérdés. Mint ahogy az előbb is említettem, minden pillanatom a bunyóról szól. Örömöt is az okoz leginkább. A legnagyobb boldogság számomra, ha küzdhetek. Meg persze a gyönyörű feleségem, akinek szintén nagy hálával tartozom, amiért kibírja mellettem és támogat jelenlegi életvitelemben. És persze az is, amikor haza tudok utazni és találkozom a családommal, barátaimmal.

–Ezek után óhatatlan a kérdés, mi dühít fel?

-Ha nem tudom magamból kihozni a 100%-ot. Emellett az igazságtalanságot nem tudom elviselni.

–Példaképed van a sportból?

-Visszakanyarodtunk az elejére, mert egyedül „KOKO”-t tudom sportpéldaképemként említeni. Ő az, aki a mai napig nagyon nagy hatással van rám. Amikor egyszer láttam, hogy Miami-ba van, gyorsan ráírtam, hogy ki vagyok, és nagyon szeretnék találkozni vele.  Mint kiderült nem csak én követem az ő munkásságát, ő is nagy figyelemmel kíséri az enyémet. Azóta már többször is találkoztunk, és büszke vagyok a barátságára.

–Végezetül arra lennék kíváncsi, milyen tanáccsal szolgálnál azoknak, akik követni szeretnének téged?

-Higgyenek és tegyenek az álmuk megvalósításáért. Ha minden ennek rendelnek alá és valóban csak ennek élnek és mindent beletesznek, sikerülni fog. De ezért bizony tenni kell!

–Ádám! Nagyon köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok mind a magunk, mind a magazin olvasói nevében a jövőre nézve!