Az Onna-jōshu-k, a női várurak nemesasszonyok voltak, akik a japán feudális korszakban, különösen a Sengoku-korszakban (1467–1615), az állandó háborúskodás idején vették át a várak vezetését. A szamuráj társadalomban a nők által betöltött más szerepekkel ellentétben, mint például az onna-musha és az onna-bugeisha, az onna-jōshu-t a katonai vezetésért és kormányzásért való felelősségük határozta meg. Míg az onna-musha a harcokban aktívan harcoló női harcosokra utalt, gyakran bármely társadalmi osztályból, az onna-bugeisha pedig olyan szamurájművészetekben képzett nemesasszonyokat írt le, mint a naginata és az íjászat, addig onna-jōshu egyedülállóan vegyítette a harci készségeket az adminisztratív hatalommal, felügyelve a védelmet és a területük műveleteit.
Sok onna-jōshu a szükség miatt foglalta el pozícióját, gyakran a férfi családtagok halála vagy távolléte után. Ezek a nők teljes joggal járó vezetést vállaltak, hogy biztosítsák klánjaik túlélését a válság idején. Például Otsuya no Kata, férje halála után az Iwamura kastély várura lett, politikai szövetségeket irányított és várvédelmet irányított. A Sukagawa kastélyból származó Onamihime ellenállt unokaöccsének, Date Masamune-nak, és megerősítette földjeit, hogy megvédje klánja érdekeit. Mindeközben Tachibana Ginchiyo, a Tachibana klán feje vezette a Yanagawa kastélyt, és stratégiai előrelátással készítette elő annak védelmét, mellőzve a nemesasszonyoktól gyakran elvárt házi feladatokat.
Bár harci képességeik hasonlítottak az onna-musha és onna-bugeisha képességeire, az onna-jōshu kitűnt tágabb felelősségi körükből adódóan. Csapatokat irányítottak, erőforrásokat kezeltek, és bonyolult politikai szövetségekben navigáltak. Könnyebb páncéljuk, mint például a haramaki-do, mobilitást kínált a vészhelyzetekben, néhány lakkozott páncélt pedig kamon (családi címer) díszített, jelképezve nemesi státuszukat és tekintélyüket. Ellentétben az okugatával (a háztartásbeli hölgyekkel), akik a belső kamarákat (oku) irányították, és a háztartási feladatokra összpontosítottak, az onna-jōshu közvetlen ellenőrzést gyakorolt a katonai és adminisztratív ügyek felett.
Ahogy az Edo-korszakban (1603–1868) béke telepedett Japánban, az onna-jōshu iránti igény csökkent. Örökségük azonban a nők alkalmazkodóképességének és erejének bizonyítéka a szamurájkultúrában. Megtestesítették a bushido bátorság, hűség és rugalmasság erényeit, bemutatva, hogy a vezetést nem korlátozza a nem, hanem a szükségesség és a készség alakítja. Az onna-jōshu egyedülálló szerepe áthidalta a kormányzás és a harc birodalmát, maradandó nyomot hagyva a japán történelemben.
Forrás: Wikipédia
