avagy: Van helye a sporttudományoknak a karate kialakulásában?

A tudás egyetemes, és a tanulás volt a legfőbb mankója az emberiségnek, az állatvilágból való kiemelkedéshez és a fennmaradáshoz. Amiket ma tradicionális karatéknak nevezünk, valójában, az emberiség történetét figyelembe véve, rendkívül fiatalok, és még a harcművészetek összességében is annak számítanak. Okinawán (a mai Japán déli része), számos helyi pusztakezes és fegyveres stílust gyakoroltak. Ezek Bujutsuk voltak. Ez azt jelenti, hogy a valós harci érték volt a legfőbb szempont. Gyakorlatilag a küzdelmek életről és halálról szóltak, egyáltalán nem volt prioritás az emberi személyiség fejlődése. Ezekből egyértelmű, hogy a harcosok minden új és modern- akár tudományos- ismeretet felhasználtak, annak érdekében, hogy Ők legyenek a „győztesek”. Mert itt a „vesztes”, általában meghalt, vagy nagyon komolyan megsérült. (Pl. a korabeli „Katana” egy rendkívül modern fegyver volt, korának csodája, és minden tudományos ismeretet felhasználtak, mire a tacsitól a katanáig jutottak, és létrejött a ma ismert, tökéletes vágó kard). A közösségekbe tömörülés, a társadalom fejlődése és az ezzel járó egységesítések hozták az Okinawai mozgások összesítését is.

Itosu Anko (1831- 1915), a kialakult modern karate egyik legfontosabb személye. 1901-ben, megnyitotta, az első nyilvános Dojót, Okinawán és az iskolai oktatásba integrálta az új karatét, ami – ismerjük el – egy nagyon haladó pedagógiai szemléletet tükröz. 1908-ban, megírta a Japán oktatási minisztérium számára, a „Karate kokoroe jukajo”-t, (A karate megismerésének 10 cikkelye), melynek lényege, hogy a karate mozgásanyagát olyan egészségesnek, és kiváló nevelési eszköznek látja, hogy először Okinawán, később egész Japánban minden tanárnak el kellene sajátítania, majd ezt a tudást átadni a diákok számára. Ez a pedagógia tudományának a megjelenése. Természetesen, ez már a modern karate szemlélete, amit úgy tettek populárissá, hogy kivették a túl veszélyes elemeket, hangsúlyozták az egészségvédelmet, és a nevelést, a személyiség fejlődést. Ez már a Budo irány, a Bujutsuval szemben. Bevezették, most először a közösségi oktatást, a sorakozót, vezénylést, valamiféle szabályokat, rendet, etikettett, melyeket leginkább a helyi kultúrából merítettek.

Jigoro Kanot (1860-1938) elsősorban, mint a Judo és a Kodokan alapítóját ismerjük. Az Ő modern pedagógiai szemlélete, nagyon sok mindent összegyúrt, annak érdekében, hogy még magasabb szintre emelje, az ifjúság nevelést, egészségvédelmet, hazafiságot. Ez irányú munkássága még az Olimpia bizottságban is nyomot hagyott. Gyakorlatilag, az egyik legnagyobb patronálója volt, Funakoshi Gichinnek (1868- 1957), aki a ma ismert karaténak a szülő atyja, és mint pedagógus, rendszerezni kezdte, vizsga követelmények közé helyezte a karate tudományát, Japán fő szigetén.

Ezzel el is jutottunk, Sosai Masutatsu Oyamáig (1923- 1994), aki a Kyokushin stílus alapítója. Már a fiatal korában, is azt mondták, hogy „nagyon modern” és egy „reformer”. Mindamellett, hogy korabeli klasszikusokat olvasott (Eidzsi Joshikawa, Miyamato Musashi), tanult hagyományos kínai, koreai, japán harcművészeteket, mindenben a hatékonyság fokozását kereste. Számos dolgot elhagyott, és amit kellett, beemelt a saját rendszerébe (Muay thai, Kenji Kurosaki- Kick box, Judo…). Ha megnézzük a korai könyveit (Advanced Karate, This is Karate, What is karate) Mindegyik tele van, modern, sport és pedagógia tudományos megközelítéssel. Pl. leírja- bemutatja, az anatómiailag helyes és helytelen technikákat, hangsúlyozva az ízületek, csontok optimális helyét. Az emberi test szimmetriájára hivatkozva, mutat be állásokat, tartásokat. A modern sport tudományos szemléletnek megfelelően, egy edzésen, már nem csak karate technikákat gyakorol, hanem ízületi átmozgatást, majd nyújtást és bemelegítést használ és ezt követően oktat karate technikákat. Modern súlyzós edzést és gyakorlatokat ajánl. Védőfelszereléseket a gyakorláshoz, zsákmunkát. Nem sokkal a halála előtt, kérdezték Sosai Oyamát, hogy a „Kyokushin karate már kész van?”, amire azt felelte, hogy a „világ mindig változik, fejlődik, és mi is ezt tesszük a Kyokushin karatéban, így talán sosem lesz véglegesen kész”. Mára pedig, mikor a karate gyakorlás, mint „személyiség fejlesztő eszköz vagy program” és mint „élsport versenyzés” is jelen van, egyre több az integrált tudás benne. És a világ minden pontján, kiválóbbnál – kiválóbb mesterek keresik azt, miként képesek tanítványaikból még többet, még jobbat kihozni. És sosem a konkrét gyakorlatokat kell nézni. Bár érdekesek, de ezek pusztán eszközök és mögéjük kell tekinteni. Miért csinálják, mi a céljuk vele, milyen képességet akarnak még magasabb szintre fejleszteni? Ezekről a konkrét, lehetséges képességfejlesztésekről fog szólni a következő írás.