Judósok a Honvéd vezérkarában

Megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Budapesti Honvéd Sportegyesület, amelyen a társadalmi elnök, az ügyvezető elnök, valamint az elnökségi tagok személyéről született döntés.

Az elnökök esetén nem történt sem meglepetés, sem változás: a honvédos szempontból kiemelten sikeres párizsi olimpia után a Los Angeles-i ötkarikás ciklusra is bizalmat kapott társadalmi elnökként dr. Simicskó István, ügyvezető elnökként pedig Gergely István, mindketten már rutinosak posztjukon, hiszen dr. Simicskó István már 2010, Gergely István pedig 2017 óta viseli a tisztséget.

Az egyesület elnöksége minimális összetételben változott, hiszen hárman (Guczoghy György olimpiai bronzérmes tornász, Gyulai Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos, a MOB elnöke, valamint Strommer Pál, a Racionet Zrt. vezérigazgatója) nem folytatják hosszú, több cikluson átívelő áldozatos munkájukat, a helyüket dr. Eleki Zoltán ezredes, Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese, nemzetközi judobírónk, Imre Géza olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok párbajtőröző, a BHSE sportigazgatója, valamint Wieszt Attila, az Endo Plus Service Kft. ügyvezető igazgatója veszi át, az elnökségben pedig ismét helyet kapott Kosztolánczy György, az Otthon Centrum Holding vezérigazgatója, a judoszakosztály elnöke is.

judoinfo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 78 A harcművészet sokak számára edzés, küzdelem vagy sport. De van egy pillanat, amikor a harcművészet már nem csak […]

Megtekintés: 50 Becenév. Sok embernek van beceneve, amit jó esetben barátok vagy családtagok adtak neki. A becenév általában a viselője […]

Megtekintés: 49 Az ókor végétől a XIX. századig 10.rész A szekigaharai csata nem csupán egy új korszak kezdetét jelentette, és […]

Megtekintés: 50 Amikor a tél igazán megmutatja az erejét, a hó eltakarítása sok helyen küzdelemmé válik. Japán egyes vidékein azonban […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 328299
Scroll to Top