Több válogatott birkózó is klubot váltott 2025-ben

Közel 120 sportoló átigazolását bonyolította le a Magyar Birkózók Szövetsége.

Belgrád, 2023. szeptember 18.
Bodnár Erika (piros) a moldáv Mariana Dragutan ellen küzd a női birkózók 55 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében
Foto: MTI

Január 1. és 31. között tartotta idei átigazolási időszakát a Magyar Birkózók Szövetsége. A lehetőséggel közel 30 egyesület élt az elmúlt hónapban.

A legtöbb átigazolást a Budapesti Honvéd SE regisztrálta, összesen 29 sportolóval bővült a fővárosi szakosztály, igaz, néhány versenyző kivételével szinte mindenki a klub valamelyik fiókcsapatából érkezett. Így került a BHSE-be többek között az U15-ös Eb-bronzérmes Jung Zsófia és Bereczki Réka, valamint az U20-as világbajnokságot is megjárt Királyházi Miklós is.

A Honvéd mellett a Csepel TC és a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft., azaz a Kecskeméti SI alakulata is szép számmal bővült. A XXI. kerületiek – mint arról már korábban beszámoltunk – immáron egy felnőtt Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes klasszist is soraiban tudhatnak Fritsch Róbert révén, illetve ifjú tehetségeket is leigazoltak, köztük az U23-as Eb-bronzérmes Müller Petrát és a többszörös utánpótlás-válogatott Teleki Rékát is.

Az elmúlt hónapban Bognár Erika is klubot váltott. A kiskőrösi származású 28 esztendős Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó a Budapesti Honvédtól tért át a Vasas SC-hez.

A közelmúltban újjáalakult Városi Sportegyesület Dunakeszi sem maradt le az átigazolási időszakról. A világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Szabó László által vezetett szakosztályunk januárban megszerezte a DVTK-tól a Balázs testvéreket, az U15-ös Európa-bajnok, U17-es Eb-ezüst- és bronzérmes Édát, valamint húgát, az U15-ös Eb-harmadik Zeát is.

birkozoszov.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 38 A sumo nem csupán fizikai erőpróba, ahol két testméretben és súlyban hatalmas harcos küzd a győzelemért. Ez a […]

Megtekintés: 79 A legtöbb karate gyakorló rengeteg időt tölt technikák elsajátításával, csiszolásával. Ütések, rúgások, állások, kombinációk formálódnak évről évre, miközben […]

Megtekintés: 131 Ez a rovat nem életrajzot ígér. Nem évszámokat, nem ranglistákat, nem diadalmeneteket. Új sorozatunk azokhoz a pillanatokhoz hajol […]

Megtekintés: 69 avagy mit tudnak valójában a chikung golyók? Szinte mindenki hallott már a két kínai „nyugi-golyóról”, de nem mindenki […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 371475
Scroll to Top