A tatami, amely ma szinte minden japán otthonban, templomban és harcművészeti dojóban megtalálható, hosszú és érdekes fejlődési folyamaton ment keresztül. Az egyszerű földpadlótól a szamurájok edzőterméig a tatami története jól tükrözi a japán kultúra és társadalom fejlődését. De nézzük meg kicsit részletesebben, milyen útat járt be a tatami, míg elérte mai, mindenki által ismert állapotát.
A tatami eredete
A tatami eredete a Nara-korszakra (710-794) vezethető vissza. Kezdetben egyszerű növényi szőnyegeket használtak, amelyek rizsszalmából vagy más természetes anyagokból készültek. Ezeket a padlóra terítették, hogy védjenek a föld hidegétől és nedvességétől. A tatami ebben az időszakban elsősorban a nemesség körében volt elterjedt, és státuszszimbólumként szolgált. A szőnyegek puhaságot és kényelmet biztosítottak, amelyet különösen a pihenéshez vagy szertartásokhoz használtak.
A tatami fejlődése a Heian-korban (794-1185)
A Heian-korban a tatami további fejlődésen esett át. Ekkor már egyre vastagabb és puhább formában készítették, hogy minél kényelmesebb pihenést biztosítson. A nemesek szobáiban ekkor még nem terítették le az egész padlót, hanem meghatározott helyekre helyezték, például ott, ahol vendégek fogadására vagy teázásra került sor.
Shoin-zukuri stílus és a tatami terjedése (Kamakura- és Muromachi-kor)
A Kamakura-kor (1185-1333) és a Muromachi-kor (1336-1573) során terjedt el az a szokás, hogy a teljes szobát tatamival borították. Ez az időszak hozta magával a „shoin-zukuri” építészeti stílust, amely a tatami szobák, az úgynevezett „washitsu” alapját képezte. Ebben az időszakban a tatami szabványos méretűvé vált, és egyre gyakrabban használták nemcsak pihenésre, hanem hivatalos szertartások és összejövetelek helyszíneként is.
A tatami és a szamurájok kultúrája
A tatami a szamurájok életében is fontos szerepet játszott. A szamurájok edzőtermei és lakóhelyei is tatamival borítottak voltak, mivel ezek a szőnyegek nemcsak kényelmet biztosítottak, hanem megfelelő felületet adtak a harcművészetek gyakorlásához is. A tatami megfelelő „párnázottsága” segített elnyelni az eséseket és tompítani a mozgásokat, ami ideális volt a judo, a kendo és más harcművészeti stílusok számára.
Edo-kor (1603-1868): A tatami növekvő népszerűsége
Az Edo-korban a tatami már nemcsak a nemesség és a szamurájok kiváltsága volt, hanem elérhetővé vált a középosztály számára is. Az Edo-kor gazdasági növekedése és társadalmi stabilitása lehetővé tette, hogy szélesebb körben terjedjen el a „washitsu” stílus, amelyben a tatami szőnyegek voltak a középpontban. Ebben az időszakban a hagyományos japán szobák tervezése teljes mértékben a tatamira épült.
A modern tatami
A modern korban a tatami továbbra is fontos szerepet játszik a japán életben és kultúrában. Bár a mai városi lakásokban gyakran helyettesítik más padlóburkolatokkal, sok otthonban még mindig megmaradt egy vagy több „washitsu” szoba, amelyet tatamival borítanak. A modern tatami általában szárított rizsszalmából készül, amelyet gyékényszövettel borítanak. Egyes modern változatok könnyebb, szintetikus anyagokból készülnek, amelyek ellenállóbbak a nedvességgel és kopással szemben.
A tatami bevezetése a Harcművészetekbe
A tatami hivatalos használata a harcművészetek terén a Tokugawa-sógunátus ideje alatt kezdődött el, amikor a judo, az aikido és más harcművészeti ágak fejlődni kezdtek. A 19. század végére Jigoro Kano, a modern judo alapítója, a tatamit választotta a judo hivatalos edzőfelületéül, mivel a tatami biztonságosabb esési környezetet biztosított. Az aikido és a karate is hamarosan átvette ezt a gyakorlatot, mivel a tatami lehetővé tette a bonyolultabb dobások, gurulások és ütés-technikák gyakorlását, anélkül, hogy komoly sérüléseket szenvedtek volna az edzők.
Az idő múlásával a tatami szabványosítva lett a harcművészetek számára, hogy egységes felületet biztosítson versenyekhez és edzésekhez. A mai napig a tatami elengedhetetlen része minden tradicionális harcművészeti dojónak.
A Tatami Etikett
A tatami használata Japánban szigorú etikett szabályokhoz kötött, amelyek a tisztelet és alázat kifejezésére szolgálnak:
- Csak cipő nélkül: Tatamira soha nem szabad cipővel lépni, mert ez tiszteletlenségnek számít, és beszennyezheti a szőnyeget.
- Tiszta zokni vagy meztelen láb: Gyakran elvárják, hogy tiszta zokniban vagy mezítláb lépjünk a tatamira, hogy fenn tartsuk a tisztaságot.
- Belépés és kilépés: A tatamira való belépés és kilépés során hajolással illik kifejezni a tiszteletet a tér és az ott zajló tevékenységek iránt.
- Ülő pozíció: Tatamin mindig seiza (japán térdelő) pozícióban vagy törökülésben szokás ülni. Feküdni vagy hanyagul ülni udvariatlannak számít.
- Tárgyak elhelyezése: Tilos nehéz tárgyakat a tatamira helyezni, mert ezek károsíthatják a felületet.
- Harcművészeti edzés: A harcművészeti edzőtermekben a tatami használata során szintén szigorú rendet és tiszteletet követelnek meg. Például edzés előtt és után a tanulók meghajolnak a tatami és a mester felé.
Ezek az etikett szabályok nemcsak a tatami fizikai állapotának megőrzését szolgálják, hanem a japán kultúrában mélyen gyökerező tisztelet és fegyelem kifejezésére is szolgálnak.
A fent leírtak alapján elmondható, a tatami története jól tükrözi Japán történelmét és kultúráját. Az egyszerű rizsszalmából készült szőnyegből mára egy kifinomult, szabványosított padlóburkolat lett, amely a japán otthonok és harcművészeti edzőtermek meghatározó eleme. A tatami nemcsak a múlt öröksége, hanem a japán életmód és szellemiség szimbóluma is, amely a mai napig tiszteletet érdemel.
