Fudokan karate világbajnok és elhivatott zenész, aki különleges módon ötvözi a harcművészetet és a zenei világot. Pályafutása során nemcsak a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, hanem önmaga kiteljesedésének új szintjeit is elérte. Lacival beszélgettünk életútjáról, a flow élményről, és arról, hogyan találta meg a harmóniát a dojo és a színpad között.
Kedves Laci! Hogyan találtad meg a zenét és a karate iránti szenvedélyedet? Melyik volt előbb?
Szerintem vannak velünk született dolgok, vagy legalábbis olyan korai élmények, amelyek meghatározzák az irányultságainkat, és nem tudjuk, mikorra datálható. Mindenesetre én szerencsés vagyok, mert több ilyen is van az életemben. Nem emlékszem olyan időszakra, amikor ne akartam volna karatézni, és bár zenélni később kezdtem el, a vágy már jóval korábban megvolt.
Milyen hangszeren játszol és milyen stílust képviselsz?
Gitározom és énekelek is hozzá, sőt, egy jó kis pedállal élőben fel is veszem, és arra játszom utána. Loopolásnak hívják ezt a technikát, ami annyira megtetszett. Rock-blues talán, ami a legjobban leírja azt, amit játszom.
Milyen gyerekkori élmény vagy esemény formálta a legjobban azt, aki ma vagy?
Nehéz egyetlen ilyet kiválasztani, de az biztos, hogy egy 5-évesen elszenvedett hosszú kórházi procedúra után szinte mindig mozogni akartam, és akarok a mai napig is.
Ki volt az, aki a legjobban támogatta az utadon, akár a karatéban, akár a zenében?
A zenei utat mindig hobbinak/ másodállásnak tekintettem, az önmegvalósítás egyik nagyon fontos elemének. A karate pályafutásom egyértelműen legmeghatározóbb része az edzőm és mesterem, Nánai Ferenc, akivel több, mint 30-éves barátságot ápolunk már.
Mi az a legfontosabb tanulság, amit a karatéban tanultál, és az élet minden területén alkalmazol?
Nehezeket kérdezel, mert 30 év alatt annyi „legfontosabb” tanulság születik, hogy éppen azt választom ki, amelyik jelenleg a legmeghatározóbb. Ez most kb. így hangzana: Tanuld meg, gyakorolj, tanuld újra, gyakorolj, alkosd újra, gyakorolj, és amikor már nem tudod, hogy mikor kezded és fejezed be, akkor élsz benne igazán.
Van egy mottód vagy életszabályod, amit követsz?
Végre egy egyszerű kérdés! 😀 Az én filozófiám az, hogy mindig legyen értelme a pillanatnak. Néha pihenni kell (ezt ritkán tartom be), máskor dolgozni, nevetni, meditálni, edzeni, stb… de ezek ne maguktól történjenek, hanem benne akarok lenni folyton.
Volt olyan időszak az életedben, amikor úgy érezted, feladod valamelyik szenvedélyedet? Mi segített előrelendülni ezen?
Vannak aktívabb, és kevésbé intenzív időszakok, de szerencsésnek mondhatom magamat, mert sosem merült fel egyikkel kapcsolatban sem, hogy feladnám. Sőt, életem nehezebb időszakában próbáltam visszanyúlni azokhoz a dolgokhoz, amikor a legjobb mederben folyt az életem, és emiatt kezdtem újra versenyezni 40-körül, fellépéseket vállalni ismét heti rendszerességgel.
Hogyan kezeled a kudarcokat vagy a hibákat? Mind a sport, mind a zenei pálya tele lehet ilyenekkel.
A klisé szerű mondatok azért tudnak segíteni, mert valami oka van a fennmaradásuknak… Szóval, „ha nem nyerek, akkor tanulok, de sosem vesztek” – című a kedvencem. Általában sok figyelmet fordítok arra, hogy tudjam, hol tartok egy folyamatban, így nem sikertelenség, ha még nem ott tartok, ahova indultam. Persze, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, az nehéz, de ennyi idő után már tudja az ember, hogy a sikerhez kudarcok is kellenek, ez a folyamat része, és rendben is van így.
Hogyan néz ki egy átlagos napod? Mi az, ami reggelente motivál felkelni?
Nem nagyon van átlagos napom, mert az említetteken kívül tanítok egy iskolában, maszírozok, tartok magán edzéseket, fotózok, bíráskodom versenyeken is. Szóval a felkelés pillanatában az aznapi teendők, kihívások villannak be, és máris alig várom, hogy nekilássak.
Milyen tevékenység kapcsol ki leginkább, ha éppen nem karatézol vagy gitározol?
Nos, az előbb említettem pár dolgot, de ami igazán kikapcsol, az az úszás, vagy kerékpározás. Akkor jó darabig nincs más, csak a mozgás.
Hogyan éled meg a sikereidet? Szeretsz elmerülni a pillanatban, vagy inkább tovább lépsz, és a következő célra koncentrálsz?
Is-is. Fontosnak tartom, hogy az eredmények örömében fürödjek egy kicsit, hiszen az az érzés, amikor jó helyen vagyok, benne az áramlatban, és alig várom, hogy újra átéljem, ez pedig lendít a következő feladat felé.
Mi az, ami a legnagyobb örömöt okozza számodra az életben?
Ez talán a legnehezebb kérdés. Nem is olyan választ fogok adni, ami dierkt lenne… Szerintem az öröm érzése nem egy tevékenységhez köthető, hanem egy állapot, amit sokféle képpen el lehet érni. Az összes tevékenységemet azért szeretem, mert el tudok bennük mélyülni, elkap a lendület, a flow élmény. Szóval ez okozza a legnagyobb élményt.
Mennyire fontos számodra a közösség, akár a dojo-ban, akár a zenei világban?
Olyan emberekkel együtt lenni, akik ugyanazt az utat választották a kiteljesedéshez, fantasztikus élmény. Összeköt minket az a szenvedély, amit mások kevésbé értetnének.
Kinek köszönheted a legfontosabb tanácsokat, amik előadások az utadon?
Ha a tanácsokról van szó, szerintem bárki lehet a jó tanácsadó, a lényeg mindig az, hogy milyen fülekre talál a tanács. Ha nyitott az ember, még egy ismeretlen találkozás is taníthatja, ha pedig nem, akkor mindegy is, mekkora guru áll előtte.
Ha bármit elérhetnél az életben, mi lenne az a cél, amit a legjobban szeretnél megvalósítani?
Családom még nincsen, de talán még nem késő. Azt gondolom, hogy a nagy célok mind attól függnek, hogy milyen ember lesz közben az ember, és a családban az tuti kiderül.
Hogyan képzeled el magad 20 év múlva? Mi az, ami akkor is fontos maradna számodra?
Biztosan nem változik az, hogy szeretek értéket adni, ha az emberek számára a munkám hasznos, fontos, érték teremtő. Alig hiszem, hogy a jelenlegi dolgaim közül 20-év múlva bármi is értékét veszítené. Rossz lenne 40 fölött olyan értékeken ülni, ami múlandó.
Van olyan saját zenei kompozíció, ami a karate szellemiségét tükrözi?
A karate szellemiségére már egészen másként tekintek, mint régen. A Japános becsület, harc, tisztelet útja azt gondolom, hogy ennyi idő után is fontos értékrendet jelent, ugyanakkor minden stílus alapítója, gyakorlója, művelője kicsit más. Mi lehetne tehát a karate szellemisége konkrétabban? Szerintem az, amilyen emberré válok a gyakorlás közben, sok egyéb impulzussal is átitatva. A zenémben megjelenik a személyiségem, különösen az az időszak, amikor született, de sosem gondoltam erre karate szempontjából, csak Hajdú László szempontjából.
Mit gondolsz, a zenei színpadon vagy a dojo-ban mutatod meg inkább az igazi énedet?
Szerintem ez a kérdés kicsit ellentmondásos. Mindenhol az igazi énemet mutatom, ha egy érett személyiség vagyok, csak más szerepben, más oldalról. Lehet az ember vicces is, komoly is, de nem okvetlenül egy helyen, egy időben, attól még önmaga. Ha megengeded átfogalmazni a kérdést, hogy mely helyzetekben érzem magam komfortosan, teljesnek, akkor szerencsére mondhatom, hogy mindkettőben, sőt a fotózás az elmúlt évek nagy szerelme számomra, és abban is igazán önmagam lehetek.
Milyen eredményeket értél el karatéban és melyikre vagy a legbüszkébb?
Voltam jó pár versenyen a dobogó összes állomásán. Van 8 Magyar Bajnoki címem egyénileg és csapatban, néhány nemzetközi, elsősorban stílusszervezeti díj, de a legbüszkébb a 2023-as Fudokan világbajnoki címre vagyok. Ezen a versenyen 4 kategóriában állhattam a dobogó tetejére, ami önmagában is tetszetős, de a lényeg az, hogy számomra a szellemi fejlődés legfontosabb állomása lett. 43 évesen jutottam el oda, hogy 3-napon keresztül éltem a flow élményben, teljes koncentrációval. Nekem ez volt a legfontosabb.
És zenészként?
Amatőr, hobbi zenész vagyok, bár elég fontos része ez az életemnek, de nem tudok nagy színpados élmények tucatjáról beszámolni. A legfontosabb eredményeim azok, amikor a közönség egyszer csak életre kel, önfeledt táncban, éneklésben tör ki a zeném hatására. Számomra ez a cél ezen a területen.
Beszélgetésünk alapján úgy érzem, történeted komoly inspiráció lehet arra, hogy szenvedélyeinket érdemes minden körülmények között követni, hiszen azok formálnak minket igazán. Akár a tatamin, akár a zenei színpadon állunk, az őszinteség és az önmegvalósítás mindig velünk van. Az élet minden pillanatában ott rejlik a lehetőség, csak meg kell ragadnunk. Neked ez sikerült. Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert az élet minden területére!
További Harc-Művész cikkek
