A TF tanárait fogadta a japán sportminiszter

Február első napjaiban tokiói tanulmányúton vettek részt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) Küzdősportok Tanszékének kollégái, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárság finanszírozta Budo-projekt keretében.

Élménydús és programgazdag látogatáson vannak túl a Küzdősportok Tanszék tanárai – köztük dr. Németh Endre hatodik danos judomester, a tanszék vezetője –, akik a Budo-projekt keretében ellátogattak a judo fellegvárának tekintett Kodokan Intézetbe és három, egyetemünkkel szerződésben levő egyetemre, illetve több középiskolába. Ezenfelül fogadta őket a Japán Karate Szövetség elnöke és főtitkára, továbbá a japán sportminiszter is.

A hasznos tanulmányút során sikerült betekintést nyerniük a budosportok helyzetébe, a japán oktatási rendszer teljes vertikumán az általános iskolától kezdve egészen az egyetemig. Japánban tartózkodásuk alatt tíz találkozón vettek részt, amelyek során a japán partnerek elismerően nyilatkoztak a magyar félnek a budo területén végzett kiemelkedő munkájáról.

A japán szakemberek nagy elismeréssel szóltak mind a TF-en zajló judo- és karateoktatásról, mind pedig a NAT 2020 Testnevelés és Sportműveltségi terület budosportokat illető változásairól. Kollégáink nagy megelégedéssel tapasztalták, hogy a budo területén tett erőfeszítéseink Japánban is megállják helyüket.

judoinfo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 61 A harcművészetek világában kevés olyan irányzat létezik, amely akkora szellemi hullámokat kavart volna, mint a Bruce Lee által […]

Megtekintés: 79 A 17. századi Japán kardkovácsai között volt egy név, amely nemcsak a mesterségbeli tudást, hanem a szellemi mélységet […]

Megtekintés: 39 Ebben a rovatban nem életrajzot közlünk, hanem az adott mesterhez kapcsolódó történeteket gyűjtjük csokorba. Tanítványi visszaemlékezésekből, korabeli feljegyzésekből […]

Megtekintés: 258 avagy Egy vágás – egy halál? A szamuráj nem sietett. A katana markolata stabilan simult a kezébe, a […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 442656
Scroll to Top