A harcművészet világa sokszínű, tele kihívásokkal, kitartással és folyamatos fejlődéssel. Vannak, akik egyetlen stílus mellett kötelezik el magukat, míg mások keresik az utat, és különböző rendszerekből merítenek inspirációt. Lovász Gábor 9. danos Kempo mester az utóbbiak közé tartozik – útja a boksz és a kézilabda világából indult, majd a judo, a karate és a sportkarate érintésével talált rá végül a Kempóra. Interjúnkban Gábor mesél a kezdeti útkeresésről, a mesterekről, akik hatással voltak rá, valamint arról, hogy mit jelent számára a Kempo szabadsága és filozófiája. Szó esik a tanításról, a családi összetartásról és arról is van szó, hogy hogyan lehet egyensúlyt találni a munka és a harcművészet között.

Kedves mester! Hogy csöppentél bele a harcművészetekbe?

Gyerekkoromban bokszoltam és kézilabdáztam, majd jött a cselgáncs a Mélyépterv SK-nál. Innen a Budapesti Spartacushoz vitt az utam, de 3 év után belefáradtam a mindennapi edzésekbe. Nem járt még át a küzdősport szellemisége. Aztán – mint a legtöbben akkoriban – a filmek hatására kezdtem el Shotokan karatézni. Kemény, különleges edzések voltak ezek, pincehelységekben. Még itt sem a szellemiség fogott meg, hanem a közösség. Sikerélmény nem sok volt, de kitartás az igen.

Hamar megtaláltad az utad?

Az övvizsga helyett inkább a csónakházi filmvetítésekre mentem. Akikkel együtt edzettem, már előttem jártak fokozatokkal. Nem zavart. De valahol éreztem, hogy ez sem az én utam. Kezdődött a keresgélés, megnéztem edzéseket. Nem és nem találtam a helyem. Aztán ráakadtam egy-két akkori osztálytársammal az All Style sportkaratéra. Itt megismertem azt a mestert, akit a mai napig nem felejtettem el. Sokan és sokat köszönhetünk neki, ő Kira Péter. Meghatározó személyiség volt, jó megérzésekkel. Az ő kérésére lettem edző, de azért még kipróbáltam egy-két stílust. A katonaság aztán kettévágta a versenyzői és edzői pályámat. Leszerelés után keveredtem a kemposok világába. Itt találtam magamra és végre kimondhattam: megérkeztem.

Több stílusban is eredményes voltál. Van kedvenced?

Szeretem a küzdelmet, a játékos adok-kapok-ot. A Kempo full jellege miatt át kellett váltanom fél erőről a teljes erejű rendszerre. Régen a sportkaratéban nem voltak formagyakorlatok, a kempoban már igen. Ez is hozzátartozik az életemhez. A keleti fegyverek mindig is érdekeltek, így a gyakorlásuk által a fegyveres formagyakorlat is a részemmé vált. Most már inkább vallom magam technikai versenyzőnek, de bármikor készen állok a küzdelemre is.

Mi tetszett meg a Kempoban?

Kérdésedre a válasz: a szabadság. Tanításunk arra törekszik, hogy olyan harcosokat neveljünk, akik saját magukat adva lehetnek kempokák. Mit értek ezalatt? Nem vagyunk egyformák, így az egyik ember inkább technikai beállítottságú, a másik ütő-rúgó, míg a harmadik inkább csak birkózna. Mindenki megtalálhatja, hogy miben jó. De ez csak a versenyzés és még nem beszéltünk az önvédelemről. Itt az alapok megtanulása után olyan repertoárt kaphatsz, ami lehetővé teszi, hogy saját magadra formálva, az adottságaidnak megfelelően alkalmazd a technikákat. Amit egy harcművészetben keresni lehet, azt a Kempo meg tudja adni. Ha megkérdezik tőlem, hogy „Mi a Kempo?”, a volt mesteremet Juhász Ferencet szoktam idézni: „Stílus amiről, nem beszélni, hanem csinálni kell!” Kempo mottója: „Engedj, hogy győzhess!” – ez olyan, mint az egyszer egy, vagyis mindenhol tudod alkalmazni.

Technikailag nagyon jól képzett vagy. Kitől tanultál?

Köszönöm, inkább azt kell mondanom kiktől. Minden mestertől, akiknél tanulhattam kaptam valamit: kitartást, akaratot, technikai megoldásokat. De akik személyiségileg is tettek hozzám, azok hagytak igazán mély nyomot bennem. Szerintem arról kell szólni az életünknek, hogy figyeljünk, hiszen folyamatosan tudunk fejlődni. Akitől tanulhatunk, az lehet akár egy kezdő tanítvány is vagy egy hétköznapi embertásunk. A fizikális tanulás nem sokat ér mentális fejlődés nélkül. Fontos, hogy EMBER-ként alakuljunk és nem csak egy gépként, aminek lejár a használati ideje.

Kik voltak a mestereid?

Szabó Mihály – Judo
Kira Péter – Kick-Boksz
Bánhegyi László – Mantis kung fu
Várszegi Rudolf, Juhász Ferenc, dr. Harnos Imre – Kempo
Vlado Smith – Bo jitsu, ahogy említettem még sokan mások.

Látunk még versenyezni?

Szeretek versenyezni és nem is hagytam abba, csak egyre kevesebb időm jut rá. De azért a terveim között szerepel, hogy saját lányaimmal együtt még odatesszük magunkat. Ez lehet egy önvédelmi szám vagy egy szinkron kata.

Saját klubot, szervezetet működtetsz. Mesélj erről kérlek.

Talán, mint az életem, így a klubjaim is időről időre változtak, de mostanra megállapodtam. Amikor annak idején elkezdtem edzést tartani, azt még mások hatására tettem. Egy idő után pedig kialakul az igény, hogy önálló edzéseket tartsak. Saját klubom a Dojo Lovász SKE, e név alatt a kétezres évek elejétől folytatom az edzői pályafutásomat. Eleinte Budapest, Fót, Dunakeszi volt az edzések helyszíne, majd költözésem után már a jelenlegi lakhelyemen, Szigethalmon tartom őket. Itt heti 2-3 alkalommal vannak edzések életkor szerinti bontásban, kicsiktől kezdve a seniorokig. Ezen kívül Hun Kempo Kai Szövetség vezetője is vagyok. Az ide tartozó klubok az irányításommal, egymást segítve haladnak a kempo útján.

A gyerekeket manapság nem könnyű megfogni, hogy a sport az életük részévé váljon. Ti hogy csináljátok?

Szerintem úgy, mint mindenki más, vagyunk és dolgozunk. Akinek az útja hozzánk vezet, az megtalál minket vagy a gyerekeket elhozzák a szülei. Nem igazán szoktam hirdetni, de persze elérhetőek vagyunk különböző platformokon. Úgy gondolom, hogy aki eljön hozzánk, az találkozik azzal a szellemiséggel, ami a foglalkozásokat átjárja és talán a személyiségem és a tudásom is hozzájárul, ha valaki itt marad nálunk. Lehet, hogy kicsit nagyképűen hangzik, de az eltelt évek ezt bizonyítják. Természetesen nálunk is van lemorzsolódás, de ez nem zavar, én csak egy eszköz vagyok. Akinek erre van szüksége, az használhatja az általam nyújtott lehetőséget.

Véleményed szerint a Kempo miben, mennyiben más, mint a többi küzdősport?

A sokoldalúságában. Nagyon komplex mozgás, hiszen itt megtalálható az ütés-rúgás, dobások, földharc és az önvédelem és a keleti fegyverek használata is. Ha jó a mester, akkor mindenre kiterjedő odafigyelés, magyarázat jellemzi az oktatást. A mi felfogásunk szerint ez Harcművészet főleg és csak aztán küzdősport.

Ha újra kezdhetnéd, újra a sport lenne életed főszereplője?

Az egy határozott IGEN. Nem lehet kérdés. Nem csak fizikailag, de szellemileg is nagyon sokat ad.

Lehet tudni, hogy főállásban mivel foglalkozol?

Nem titok, a HMEI Zrt-nél vagyok az egyik objektum őrségparancsnoka. Ez egy fegyveres biztonsági őrség.

Hogy hozod össze a sporttal?

Az edzések általában munkaidő után délután-este vannak. De mivel rugalmas a munkaidőm (természetesen van nekem is törzsidőm) így megtehetem, hogy főnöki egyeztetés után intézhessem a kempoval kapcsolatos dolgokat akár napközben is. Természetesen köszönet illeti a munkáltatómat ezért a támogatásért.

Kérlek mesélj a családodról! Azt lehet tudni, hogy komoly támogatást kapsz otthonról.

A párommal már 20 éve vagyunk együtt. Rengeteg segítséget és támogatást kapok tőle. De ez természetesen kölcsönös és jellemző a családon belül mindenkire. Igazi összetartó csapat vagyunk, segítjük egymást a célok elérésében. Három gyermeket neveltünk-nevelünk együtt, vagyis inkább próbálunk felkészíteni erre a nem egyszerű világra. Korábban mindenki kempozott a családból, mára hárman maradtunk. A nevelt lányom, aki fekete öves és a barna öves kisebb lányom, ők eddzenek velem. Van még egy nagylányom az első házasságomból, ő pedig szuper kézilabdás. A nevelt fiam is sportol a szabadidejében. Párom képzett hastánc oktató, az ő életét a tánc tölti ki. Elmondható rólunk, hogy mindig mozgásban vagyunk. Edzést, táncórát tartunk, versenyekre, fellépésekre járunk, vagy akár versenyt, tábort, jótékonysági estet szervezünk, nálunk mindig történik valami. Nem szoktunk unatkozni. Időnként nehéz is összeszervezni a sokféle elfoglaltságot.

Az idei évre milyen célokat fogalmaztál meg?

Ebben az évben szeretném minél több versenyzőmet eljuttatni belföldön és külföldre versenyezni, illetve fontos cél, hogy a szövetségünk klubjai tovább fejlődjenek. Már túl vagyunk az idei első általunk rendezett versenyen, ahol az utánpótlás versenyzők mérethették meg magukat. Következő versenyünk pedig májusban a 21. alkalommal megrendezésre kerülő „Emlékverseny”, ahol a célunk, hogy még több stílus meg tudja magát mutatni az egymás közötti versengésben, de barátságban.

Szeretnék köszönetet mondani, hogy megosztottad velünk életútadat és gondolataidat, melyek emlékeztetnek, hogy a harcművészetek nem csupán a fizikai felkészülésről szólnak, hanem a személyes fejlődésről, kitartásról és a közösségről is. Bízom benne, hogy beszélgetésünkkel sikerült betekintést nyújtanunk olvasóinknak abba, hogyan válhatott a Kempo az életelemeddé. Köszönöm, hogy velünk voltál, és sok sikert kívánok a munkádhoz, a családodhoz és a harcművészetekhez egyaránt!