A magyar judo egyik meghatározó alakja, Dr. Németh Endre immár négy évtizede formálja a sportág oktatását és edzőképzését egyetemi szinten. A Testnevelési Egyetem tanszékvezetőjeként, edzőként és szakkommentátorként is a judo fejlődéséért dolgozik. Pályafutása a Honvédtól indult, majd a TF-en teljesedett ki, ahol tanárként és kutatóként is maradandót alkotott. Az interjúban mesél edzői hitvallásáról, legendás mestereiről, a magyar judo változásairól és arról, hogyan készíti fel a következő generációt a tatamin és azon túl.
Kedves Endre! Kérlek, mesélj a judos pályafutásodról! Milyen emlékeket őrzöl a Honvédról?
1974-ben kezdtem judózni Pestlőrincen a „XVIII. kerületi úttörőház” szakosztályában, amely a Honvéd egyik fiókegyesülete volt. Az úttörőház edzései a Lakatos lakótelep iskolájának a tornatermében voltak heti kétszer. Később a Honvédban judóztam, az Ady Endre úti teremben, illetve a BHSE focistadion lelátója alatti judo teremben. Ezen időszak alatt végig Fogarasi György volt az edzőm, aki ebben az időben lett főállású edző az egyesületnél. Kezdetben utánpótlás edző volt, majd később a szakosztály vezetőedzője lett. Nagyon jó pedagógiai vénája volt, mindenkiből próbálta a legtöbbet kihozni. Újszerű volt, hogy korosztályos szinten is videoelemzéseket csináltunk a hét eleji edzéseken. A Honvéd már akkor is a magyar judo egyik zászlóshajója volt, az egyik legeredményesebb szakosztály. Ebben az időszakban több lábon állt a magyar judo, a Honvédon kívül a Dózsa, a Spartacus, a Kecskemét ontotta a nemzetközi tehetségeket. Egy-egy CSB-n a Körcsarnokban teltház előtt szikrázó csatákon dőlt el az aranyérem sorsa.
1980-tól a TF-re kerültem, ahol dr. Galla Ferenc, Erdődy Miklós és Sarkadi János voltak az edzőim. Mindnyájuktól sokat tanultam, kiváló szakembereknek tartom őket. A TF-en a szokatlan és sokféle terhelésnek köszönhetően többször megsérültem, így Galla tanár úr már hallgatóként inkább edzőként számított rám a szakosztályban.
Hogy lett belőled tanár? Milyen lépcsőfokokat jártál be, míg idáig jutottál?
Edzőként Fogarasi György mutatott példaképet, míg középiskolai testnevelő tanárom Nagy Árpád volt, aki szintén egy kiváló pedagógus volt. Lőrincen a Steinmetz Gimnáziumban érettségiztem, ezt követően kerültem a TF tanári szakára, ahol 1986-ban tanári, 1988-ban pedig szakedzői diplomát szereztem. Abban az időszakban a tanári pálya és a TF is igen népszerű volt, sokszoros túljelentkezéssel. Hallgatóként már edzősködtem a judo szakosztálynál, kezdetben tanfolyamos edzőként, majd egy-két év múlva megkaptam az ifjúsági korosztályt. A TF ekkoriban már egy sikeres szakosztály volt, az én csoportomban is minden évben több magyar bajnok lett, igaz, a létszámok is igen magasak voltak. Az egyetemi évek alatt bekapcsolódtam a kutató munkába is, erőfejlesztéssel kapcsolatos kutatásommal OTDK-t nyertem. Egyetemi doktori értekezésemet néhány évvel később a budo sportok és harci művészetek történetéről, filozófiájáról írtam. Két évtizeddel később PhD értekezésemet a küzdősportot űzők pszichológiai diagnosztikai vizsgálatából írtam. Idén 40 éve dolgozom a Testnevelési Egyetemen, az utóbbi tíz évben tanszékvezetőként. Vezetésem alatt a Tanszék megerősödött, kilenc fős tanszék lettünk, sportáganként több tanárunk is van.
Dr. Galla Ferenc mellett pallérozódtál. Mesélj kicsit Feri bácsiról!
Dr. Galla Ferenc a magyar judo egyik megkerülhetetlen alakja, ahogy a temetésén fogalmazott valaki a „magyar Jigoro Kano”. 1986-ban két lehetőségem volt, lemegyek Paksra edzőnek-testnevelőnek egy magasabb fizetésért vagy tanársegédi állás a Küzdősportok Tanszéken. Utóbbit választottam, és teljesen másképp alakult volna az életem, ha az első lehetőség mellett döntök. Utólag nem bántam meg, élményekkel, kihívásokkal, szép feladatokkal teli volt az utóbbi négy és fél évtized. Feri bácsival 15 évet dolgoztam együtt, de haláláig 40 éven át töretlen, jó kapcsolatban voltunk. Ő tanított meg a judo oktatásmódszertanára, hogy miképpen tanítsuk a judót óvodáskortól az élsport szintjéig. Nem csak szakmailag, emberileg is példaképként szolgált, egy „magyar szamuráj” volt, segítette a gyengébbeket, igyekezett mindenkinek adni magából. Újszerű volt, hogy az oktatás legkülönbözőbb szintjein oktatástechnikai segédeszközöket használt, melyeket gyakran ő készített el kétkezi munkával. Roppant empatikus, türelmes ember volt, űrt hagyott maga után.
Edzőként sok szép eredményt értél el. Melyikre vagy a legbüszkébb? Kérlek, mesélj az edzői munkádról!
Fiatalon, hallgatóként kezdtem el az edzősködést és ez végig a TFSE-ben, az Egyetem klubjában történt. Majd 100 magyar bajnoki cím fémjelzi a munkánkat, a legkisebbektől a felnőtt korosztályig. Nemzetközi szinten Juhász Ádám ért el komoly nemzetközi eredményeket, korosztályos Európa bajnoki címet, míg az utóbbi időben Nerpel Gergely eredményes nemzetközi szinten is. Büszke vagyok arra is, hogy a judo MEFOB-ot az elmúlt 40 évben két alkalmat kivéve mindig a TF nyerte. Huszonöt éven át voltam az egyetemi judo élet vezetője, szerveztem a MEFOB-okat illetve részt vettem az Egyetemi és főiskolás VB-ken valamint az Universiade-kon. Ezalatt az idő alatt a judo az egyik legnépszerűbb sportág lett az egyetemi sportrendszer versenyében. Eredményesek is voltunk, számos világversenyes érem fémjelzi ezt a huszonöt évet. Legnevezetesebb számomra a 2004-es Egyetemi VB volt, ahol legyőztük a japán válogatottat.
Edzőként hány helyen tartasz foglalkozásokat?
Kezdetben, pályám elején még sok helyen tartottam óvodákban és iskolákban is, de mára, 60 felett lelassultam, néhány helyen tartok csak judót. Megfordultam a kerületben, a Zugligeti iskolában, a Britannia School-ban, a Deutsche Schule Budapestben, a Lauder iskolában és még számos más helyen. Mára nem csak a korom miatt, de a tanszékvezetői elfoglaltságaim miatt sem tudnék több helyen judót tartani.
Az egyetemi edzői munka mennyiben más?
Az Egyetemen napközben a tanári, edzői, sportszervező, rekreáció szakos hallgatókat tanítjuk, mindegyiküknek a saját területeiknek megfelelő ismeretekkel. Az órák legnagyobb részében a tanári szakos hallgatókkal vagyunk. Fontos terület, hogy ők megfelelő ismereteket kapjanak, hiszen a kormányzat néhány évvel ezelőtt jelentősen megemelte az iskolai testnevelésben a küzdősportok óraszámait. A judón kívül karatét, grundbirkózást és küzdőjátékokat kell tanítania egy testnevelőnek. Az esti edzéseken a hallgatók figyelik, hogy oktatom a gyermekeket, majd ők is eddzenek, gyakorolva a különböző technikákat, készülve a MEFOB-ra, vagy éppen a dan vizsgákra. Ezeken az edzéseken igyekszem átadni a módszertani tudást, az oktatástechnológiai fogásokat a szakedző hallgatóknak is, akik az élsportban kiválóak, de ezen a téren még sok esetben tapasztalatlanok.
Lehet tudni, hogy külföldi hallgatókkal is foglalkozol. Honnan érkeznek a legtöbben?
Az Egyetemünkre 1992. óta folyamatosan érkeznek külföldi hallgatók, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Solidarity programja keretében. Tavasszal és ősszel is két-két hónapos kurzusokat tartunk a világ legkülönbözőbb országaiból érkezett hallgatóinknak. Érdekes szituációk adódnak a történelmi és kulturális különbözéseink miatt. Öt évvel ezelőtt megkezdődött a főiskolai és egyetemi szintű angol nyelvű edzőképzés is. Judóban is több évfolyamon van már hallgatónk, például Dél-Afrikából, El Salvadorból és a Seychelle szigetekről.
Szakkomentátorként is dolgozol. Hogy jött ez az életedbe?
Az 1992-es Olimpia judo sikerei váratlanul érték a kommentátorokat, nem készültek rá, hogy a judo ennyire a rivaldafénybe kerül. Így az 1996-os olimpiára már felkért az Eurosport szakkomentátornak, ahol azóta is segítek az olimpiák idején. A Sport TV a World Tour sorozat indulása óta közvetíti a versenyeket és ők is felkértek kommentátornak a kezdetekkor. Ez azóta kinőtte magát a kezdeti néhány versenyről évi 12-15 torna lett, ami persze általában három napos elfoglaltságot jelent nekem.
Egy jó ideig te voltál az Országos Dan Kollégium elnöke. Szeretted ezt a munkát?
Nagyjából tíz éven át voltam a Dan kollégium elnöke, illetve elnökhelyettese és próbáltam szervezett keretek közé terelni a működést. Szabályokat hoztunk a dan adományozások mederben tartására, a nyilvántartások országos szinten történő adminisztrálásának bevezetésére. A tanuló övfokozatok vizsgáit, tehát a kyu övvizsgák rendszerét átdolgoztuk a TF-es szakedzős hallgatóinkkal, de sajnos azt országos szinten nem tudtuk bevezetni. Az adományozásokra is kidolgoztunk egy táblázatot, amely az eredményekhez, az értékteremtéshez köti azt. Mivel nem tudtam tovább folytatni, amit szerettem volna elérni, így mindenki legnagyobb megrökönyödésére egy májusi közgyűlésen lemondtam és abbahagytam ezt a munkát a Szövetségben. Elmondható, hogy nagyon lassan növekszik a vizsgázási hajlandóság nálunk, a szakemberek továbbra is inkább a dan adományozásra várnak.
Egy napod hogy néz ki?
TF-es munkám első harminc évében szabad voltam, mint a madár, megtartottam az óráimat majd edzéseket tartottam, könyvtárba mentem, cikkeket írtam, még a saját edzésemre is volt időm. Amióta tíz éve tanszékvezető lettem, egész nap a TF-en vagyok, órákat tartok magyar és angol nyelven, értekezleteken ülök és délutánonként edzést tartok gyerekeknek illetve TF-es hallgatóknak. Ahogy említettem korábban, kb. harmadára csökkentettem a külsős edzéseim számát. Gyakorlatilag reggeltől estig a TF-en vagyok. Ha jobb napom van órákat, edzéseket tartok, ha kevésbé jó, értekezleteken ülök.
Egy egész heti munka után ott vannak a hétvégi versenyek. Mikor pihensz?
Edzőként egy évben már csak maximum 5-6 versenyen veszek részt, tévé kommentátori munkám viszont további tucatnyi hétvégémet foglalja le. Tanítványom Nerpel Gergely külföldi versenyeit is elsősorban online követem.
A hétvégéket igyekszem aktívan tölteni mozgással, kirándulással, különböző programokkal.
Szabadidődben mit csinálsz szívesen? Mi az, ami tölt?
Olvasok, zenét hallgatok, az utóbbi időben rákaptam a komolyzenékre.
Van olyan sztori, amit szívesen megosztanál az olvasókkal? Akár egyetemi, akár judos sztori.
Ha a TF-en tanít az ember, ne csodálkozzon, ha a legváratlanabb dolgokkal találkozik a munkája során. Előfordult, hogy fakultatív tárgy keretében az edzőképzés során a teljes kajak-kenu válogatott felvette a judo tárgyat és Kolonics Gyurival az élen ott sorakozott fel a teremben, judo ruhában. A bronzérmes Zala Gyurinak csak a sor végén jutott már hely. Az esések elsajátítása után szikrázó küzdelmeket vívtak egymással a fiúk, én féltettem őket. A következő évben a vízilabdázók öltöztek be. Ennyi olimpiai bajnok nem fordult meg a világ egyetlen judo termében sem.
A budapesti világbajnokságon mit gondolsz, hogy fog menni a magyar judo válogatott?
A magyar judo válogatott generáció váltáson megy keresztül. Jó néhány judósnak ez lesz a hattyúdala, az utolsó versenye. Nagy sportdiplomáciai siker, hogy nyolc éven belül harmadszor rendezhetünk világbajnokságot. Valószínűleg rendezésből kiválóak vagyunk. Szerintem nyerünk érmet a budapesti VB-n, erre legnagyobb esélye Pupp Rékának és Özbas Szofinak lehet. A generáció váltás, a VB után a következő olimpiáig három évünk marad, így arra az olimpiára a már most nemzetközi szinten lévő versenyzőket lehet kijuttatni. Ez sajnos szerintem maximum 6-8 embert érint és közülük nagyjából a fele kvalifikálhat.
Bor Barna vette át a szövetségi kapitány posztot. Személy szerint nagyon szurkolok neki. Mit gondolsz, mit fog másképp csinálni?
Barnával több egyetemi és főiskolai világversenyre utaztam, szerettem őt, ráadásul eredményes versenyző is volt. Végigjárta a paksi iskolát, rengeteget tanult Hangyási Lászlótól, de kollégaként is Braun Ákostól és Kanczler Istvántól. Tavaly már edzősködött ezen a szinten, az U23 válogatott vezetője volt, valamint a felnőttek szőnyeg edzője. Nagy feladatot vállalt el, hogy az egész válogatott vezetője lett, valószínűleg azért bízták rá a teljes csapatot, mert viszonylag alacsony a létszám, akiket kormányoznia kell. Ahhoz viszont, hogy a brisbaine-i olimpiára jó csapatunk legyen az ifiket, juniorokat kellene komolyan menedzselni. Ebben kellene, hogy segítsék őt a korosztályos edzők és szőnyegedzők. Barna alkatából adódóan nem egy konfrontatív típusú edző, igyekszik mindenkivel megtalálni a közös hangot.
Szerinted mikor lesz a magyar judonak új olimpiai bajnoka?
Nehezet kérdezel, de ha érmet nyerünk a közeljövőben, már annak is nagyon örülni kell. A judo nagyon gyorsan fejlődik, különösen a Kaukázus térségében. A hagyományosan erős országok (Japán, Franciaország, Oroszország) pedig létszámban, létesítményben és tőkében is nagyságrendileg felettünk vannak. Most voltam Japánban és az ott látottak alapján azon csodálkozom, hogy nem ők nyerik az aranyak kétharmadát folyamatosan.
Mi kell hozzá?
A következő magyar éremhez egy újabb megszállott edző kell, aki birtokában van a tudásnak, amit az edzőtermekben és az iskolapadban megszerzett. Mindezeken túl az alkotó kreativitásra is szükség lesz, hogy a hátrányunkból előnyt kovácsoljunk. Ha belegondolunk ilyen volt Hangyási László, Bíró Tamás, Csernoviczki Csaba és Pánczél Gábor is.
Minőségi edzőpartnerek nélkül is fel lehet készülni, de ez sok pénzbe kerül, az év nagy részében külföldön kell készülni.
Milyen célt, célokat tűzték ki magadnak az idei évre?
A Tanszék működésének biztosítása a különféle programok megszervezése, támogatása. A fiatalok kinevelése, akik a jövőben átvehetik tőlünk a stafétát.
Szívből kívánom, hogy minden terved sikerüljön! Te nem csupán egy judo-mester, hanem egy olyan példakép is vagy, aki a sporton túl is értékeket közvetít. A tanítványaid számára nemcsak a győzelmek és címek, hanem a kitartás, a tisztesség és az alázat is az út részei. A judo világában tett munkád és emberi hozzáállásod mindannyiunk számára inspirációt jelenthet, hogy a küzdelmeink során mindig megőrizzük a tisztességet, és soha ne adjuk fel. Nagyon köszönöm a beszélgetést!
