Tatarek Rezső, vagy ahogyan mindenki ismeri: Rezsi. Életútja az ökölvívástól a testépítésen át a funkcionális edzésig egy fordulatokkal és tanulságokkal teli történet. Egy kollégiumi kiszolgáltatottságból indult, majd a boksz adott neki önbizalmat és erőt. Később a testépítés világában ért el sikereket, míg végül egy saját edzésmódszer, az Iron Boksz megalkotásáig jutott. Neve megkerülhetetlen a mai fitnesz világban. Sok sportágban volt eredményes, számos díj tulajdonosa, saját fejlesztésű programja is van. Kiváló edző, szerető családapa, és még sok minden más. De vajon hogyan alakult át az élete az évek során? Milyen tapasztalatok és döntések vezettek a mai szemléletéhez? Erről mesél ebben az interjúban.

„A jó és a rossz is benned van. Az, hogy melyik fog győzni attól függ, melyiket eteted.„

Rezsi! Hogy kerültél kapcsolatba a sporttal, a küzdősporttal?

Nagyon egyszerű a történet: az egyetlen pesti srác voltam egy vidéki kollégiumban. Ebből következően folyamatosan megtaláltak, bántottak a többiek fizikailag is, lelkileg is, szóval minden szinten. Volt, hogy a leggyengébbet küldték oda hozzám, hogy üssön meg. Amikor visszaütöttem, már rám is jött mindenki, egyszerre. Persze próbáltam magam védeni, de elég sovány voltam, és akkorra elérték, hogy eléggé féltem is. Nem, voltam ellenfél annyi gyereknek nagyon megvertek. Aztán amikor a nyári szünetben feljöttem Pestre, találkoztam egy ismerőssel az utcánkból, ki mint kiderült ökölvívó volt. Beszélgetésünk vége az lett, hogy levitt az Építőkbe boksz edzésre. Elmondta, a boksz nem arról szól, hogy megvédjem magam, hanem arról, hogy magabiztosabb legyek.  Ennek ellenére én tudatosan azzal a céllal jártam le az edzésekre, hogy utána mindenkit meg tudjak verni a koleszban. Úgy látszik volt érzékem hozzá, mert gyorsan fejlődtem, hamar magamra kaptam némi izmot is. Ráadásul menet közben nagyon beleszerettem az ökölvívásba. Mondhatni drasztikus változást hozott az életembe, egy örök szerelmet, amit azóta már sikerült másoknak is átadni. elvégezte a TF-et, edző lettem és tanítom is ezt a csodás sportot.

Óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: sikerült revansot venned?

Mindenkinek visszaadtam, amit kaptam. Nagyon kiosztottam őket. De közben én is nagyon féltem és félelmemben ütöttem. Tudtam, vagy ütök, vagy futok, vagy nagyon elvernek. Inkább ütöttem.

Milyen út vezetett az ökölvívástól a fitneszig? Mi miatt változtattál az elkezdett úton?

 Az is egy jó történet. Amikor elkezdtem bokszolni, Fogarasi Misi bácsi, az egyik edzőm javasolta, hogy a boksz edzések mellett látogassak le a szomszédos teremben lévő súlyemelő edzésre is, hogy egy kis tömeget szedjek magamra.  A súlyos edzések hatására hamar magamra kaptam 4-5 kg-t, majd mivel a súlyemelőknél tulajdonképpen erőemelés volt, leküldtek a közelben lévő konditerembe, hogy ott folytassam a súlyzós edzéseket. Az első ember, aki szembejött velem a konditeremben, Somogyi Ottó volt, aki akkor a 4. volt a Magyar Bajnokságban, és aki a maga 90 kg-val úgy nézett ki, mint egy félisten. Meglátott, odajött, megveregette a vállamat: „Mi van öcsi? Te is idejársz? Rád fér!” Aztán a szárnyai alá vett: kaptam egy edzéstervet, ami azért volt nagy szó, mert akkoriban még nem volt elterjedt dolog. Végül annyira megtetszett a „gyúrás”, hogy a boksz mellett elkezdtem igazi testépítést is csinálni. 17-18 éves lehettem ekkor. Annyira megtetszett a testépítés, hogy bár elértem a megfelelő ütőerőt, végül kiszálltam a boksz edzésekből.

Miért? Azt mondtad, örök szerelem. Mégis abbahagytad?

Akkor megszakadt a versenyzés. Kivittek ifiként egy versenyre, az akkori Szovjetunióba valahova. Ezt a versenyt egymás közt csak ütő-kupánk” hívtuk, mert arról volt elhíresülve, hogy szinte minden meccs kiütéssel ért véget. Engem meg elvittek erre a versenyre. Elkezdtem meccselni egy velem egy súlyú szovjet sráccal, és engem még életemben nem vertek meg úgy. Soha. Beterelt a sarokba, én meg csak álltam, míg össze nem tört. Persze az edző üvöltött, hogy lépjek el, térjek ki, de én azt sem tudtam, merre vagyok arccal. Ezt követően hagytam abba a versenyszerű ökölvívást.

Akkor versenyeredményekről ne is kérdezzelek..

Kérdezhetsz, de nem volt ilyen. Viszont később, a tanítványaim közül került ki Magyar Bajnok, volt VB győztes tanítványom kick-boksz-ban, és Taekwondo-ban VB III. helyezett.

Ki volt a VB bajnok?

Lantos Gyula, aki 3x-os Kick-Boksz Világbajnok lett. Valójában nem velem lett bajnok, de mindet tőlem tanult, én adtam neki az alapokat, és erre nagyon büszke vagyok. Ráadásul később ő is ökölvívó edző lett.

Szerettél edzőként tanítani? Egyáltalán, hogyan lettél edző?

Kezdeném azzal, hogyan lettem edző. Még csak rövid ideje voltam testépítő, amikor az edzőm megkérdezte, nincs-e kedvem segíteni neki, mert egyedül már nem bírta. Nagyon szívesen – mondtam, és már meg is nyertem a kezdőkkel. Tulajdonképpen akkor és ott dőlt el, hogy edző leszek. Ez még valamikor 81 táján volt. Először még minden papír nélkül, később aztán elvégeztem a TF-et is. És, hogy szerettem-e edzősködni? Nagyon. Amit tanítottam, azzal sokan értek el jó eredményeket. Sokáig voltam ökölvívó edző és nagyon élveztem. Egy idő után viszont rá kellett jönnöm, hogy nem tudok megélni belőle. Akkor abbahagytam a bunyót és teljes egészében a testépítésre koncentráltam.

Gondolom (tudom), ebben a sportban már komolyabb eredményekkel büszkélkedhetsz.

Igen. Többször is dobogóra állhattam magyar bajnokságokon, egy alkalommal nyertem is.

Gratulálok! Naturálban nyomtad?

Rátapintottál. Használtam doppingot. Az igazságaz, hogy egy szint felett nincs, aki nem használ. Vagy legalább is csak nagyon kevesen. Nem vagyok rá büszke, de bevallom, használtam. 71 kg voltam, amikor elkezdtem szedni a Nerobolt, amitől gyorsan felmentem 81 kg-ra, és harmadik lettem egy háziversenyen. Aztán MB-on VI., de utána már zsinórban nyertem két versenyt is. Indultam erőemelő versenyen is, azt is megnyertem, majd testépítésben Magyar Bajnok lettem. Nagyon erős időszak volt. 83 kg voltam és 220-al guggoltam, fekve nyomtam 175-öt. Úgy érzem a kokszot bár használtam, de nem vittem túlzásba. Évente csak két kúrát csináltam. Nem vagyok büszke rá, de ez van. Egyébként később pont a koksz miatt hagytam abba a testépítést. Elég vékony csontú vagyok, féltem, hogy egyszer elroppan valami odabent.

Iron Boksz. Hogy jött ez a saját fejlesztésű program?

Volt egy termem, ahol volt egy fitnesz edzőm, aki 40-50 embernek tartott órákat. Egyszer valami miatt nem tudott eljönni, és én ugrottam be helyette. Boksz edzőként egy boksz jellegű edzést vezényeltem le. Futás, indián szökdelés, csukló, boka körzés, majd jöttek az ökölvívó gyakorlatok: balegyenes előre és hátra haladva, jobb egyenes, bal horog, árnyéklás, majd páros gyakorlatok. Az edzés végén mindenki gratulált és azt mondták, ezt kellene csinálnom. Volt egy másik edző, aki felajánlotta, megtanít „használni” a zenét a gyakorlatok mellé. Tulajdonképpen így született meg az a dolog, ami előszőr Boksz Aerobik néven ment, aztán elneveztük Iron Boksz-nak. E mellett szép lassan elvégeztem néhány kiegészítő tanfolyamot, mint pl. kettlebel, funkcionális edző, TRX, stb., és mindegyikből tettem gyakorlatokat az –akkor még – Aerobik Boksz rendszerébe. Egy nagyon jófunkcionális edzés rendszert kaptunk, a boksz elemeivel vegyítve. Viszont annyira kemény lett, hogy végül elneveztük Iron Boksznak.

Pályafutásodban számos díjat nyertél. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Ez furcsa kérdés számomra, mert soha nem számítottam arra, hogy bármilyen díjat fogok kapni, de azt sem, hogy bármilyen díjat érne az, amit csinálok. Tovább megyek, nem is gondoltam, hogy vannak díjak. Egyszerűen csak tettem a dolgomat, tartottam az edzéseket. Ezektől függetlenül, valóban sok díjat kaptam. 7x voltam az év edzője, melyek közül az első kettőre nagyon büszke vagyok, mert azokat azok szavazták meg nekem, akiknek órákat tartottam. Ez tulajdonképpen az ő elismerésük.

És amikre kevésbé vagy büszke?

Azokat inkább hagyjuk, nem akarok megbántani senkit.

Milyen változásokon ment keresztül a fitnesz sport az utóbbi 5-10 évben?

Viccelsz? A Covid óta teljesen megváltozott. De nemcsak a fitnesz, hanem minden sport. De nemcsak minden sport, hanem minden is. Régebben egy-egy foglalkozásomon nem voltak 100-nál kevesebben, mára ez a szám a töredékére csökkent. Nem panaszkodok, mert még most is többen járnak az óráimra, mint másokhoz, de minden szinten érezhető a csökkenés. Azt veszem észre, hogy az emberek zöme elvesztette azt a bizonyos rendszerességet, ami a Covid előtt jellemezte őket. Akkor edzésnapokon lehetett rájuk számítani, de ma, ha már csak egy kicsit fúj a szél, nem jönnek le, inkább betesznek egy filmet otthon. Emellett manapság egyre jobban kell az emberek lelkét simogatni, dicsérni, mert erre van szükségük. Jobban, mint egy jó edzésre. És ez nagyon nem jó irány, szerintem.
Van Ákosnak egy nagyon jó száma, a „Felemel”. Abban úgy hangzik az egyik sor: „Apa látod, mivé tesszük a világot…”. Ezt egy kicsit magamra vettem, magamra értelmeztem. Ha elmegyek egy rendezvényre, fellépésre, aminek a végén több száz, vagy akár több ezer ember úgy megy haza, „De jó volt, nagyon jót edzettünk!”, és látszik arcukon a boldogság, na, erre sokkal inkább vagyok büszke, mint a díjaimra. Büszke vagyok, hogy 63 évesen elhívnak sport rendezvényekre. Ez hatalmas megtiszteltetés számomra.

Több Tv műsorban is szerepeltél edzőként. Mondanál ezekről valamit?

Sokáig, 12 évig voltam boksz edző. Szerepeltem a „Sztárbox”-ban, voltan a „Big Brother VIP” házban, tartottam edzést Növényi Norbinak, Harsányi Leventének, Zalatnai Cininek. Svábi András azt mondta, nálam jobb pszichológussal még nem találkozott. Volt, aki úgy érkezett az edzésre, hogy ő aznap nem fog edzeni. „Márpedig ha nincs edzés, nincs pénz sem.” mondta svábi. Addig beszélgettem az illetővel, míg neki nem állt az edzésnek. Azok is szép pillanatai voltak életemnek és komoly ismertségre tehettem szert a szereplésekkel. Sok küzdősportos is lejárt a boksz edzéseimre: Kyosok, Kick-bokszolók, Taekwondo-sok, de még az utcai harcosok közül is megfordultak néhányan nálam.

Tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, haverokkal?

Nem nagyon. Sajnos sokan már elmentek, mint pl. Halász Karcsi. Vele nagyon jóban voltunk, sokat írtunk egymásnak, sokat beszéltünk telefonon is, de a személyes találkozások sajnos elmaradtak. És már nem is pótolhatók. A mai, rohanó, elektronikus világban egyre jobban háttérbe szorul a valós kapcsolat tartás. lerendezzük egy telefonnal, egy üzenettel, de ennek nem szabadna így lennie. Nagyon örülök, hogy gyerekként abban a világban nőttem fel, amiben. Nem volt mobil, nem volt számítógép, csak barátok voltak.  Ha találkozni akartunk, megbeszéltük és találkoztunk. Ha verekedés volt, azt is lerendeztük szolóban, aztán ittunk egy jót. Ma már nem lehet megütni senkit, mert azonnal megjelenik 3-4 autó. Más világ van. Régen még volt betyárbecsület.

A családodról lehet tudni valamit?

Persze, van család, és imádom őket…

Csak én érzem úgy, hogy itt jön egy „de”?

Jól érzed. Az életemhez, a családi életemhez hozzátartozik egy nagy fekete folt is. Volt egy nagyon pokoli időszakom. 18 éven keresztül szerencsejáték függő voltam, de nagyon komoly szinten. Mikor sikerült kiszállnom ebből a körforgásból, rengeteg tartozásom volt, mindenem elúszott. nem tudtam mit tenni, fel kellett vállalnom ahhoz, ha ki akartam lépni belőle. Márpedig ki akartam. Sajnos a barátaim nagy része kihátrál mögülem, amikor tudomást szereztek a dologról, cserébe viszont sok új emberrel ismerkedtem meg, akiktől viszont nagyon komoly segítségeket kaptam. Végül sikeresen ki tudtam lépni a bűvkörből.

Mi volt az a pont, amikor rászántad magad, hogy be kell fejezni a játékot?

Egyszer Thai-Földön voltunk és megismerkedtem egy buddhistával.  Rövid beszélgetés után azt mondta, csak úgy tudok kiszállni belőle, ha felvállalom és segítséget kérek. Ha viszont ezt nem teszem meg, bele fogok halni. Hazajöttem és mindenkinek elmondtam, mi a helyzet. Sokan elfordultak tőlem, de akik maradtak, azok maximálisan a segítettek. Volt, aki egy nagyon komoly tartozásomat kifizette, amit ráadásul nem is kért vissza, de meg kellett ígérnem, hogy nem játszom többet. Ajánlottak egy jó pszichológust is, aki szintén nagyon sokat segített. Kiderítette például, hogy nem a nyerés vezérelt játék közben, hanem magamat büntettem a játékkal. Mindennap bukni akartam, mert magamat hibáztattam a szüleimmel való kapcsolatom miatt. Első hallásra nekem is furcsán hangzott, de végül elfogadtam, hogy nem vagyok hibás e miatt, és ez nagyot lendített a gyógyulásomon. Végül sikerült.
Bár nem gyakorlom, de hitem szerint buddhista vagyok: hiszem, hogy van egy felsőbb út, amire most rávezettek engem. Viszont ahogy az előbb is említettem, valóban komoly segítséget kaptam, és akik akkor mellettem maradtak, azok ma is mellettem vannak. Szerencsésnek érzem magam, mert bár a gyerekkori barátok és sporttársak közül már senki nincs mellettem, de szereztem új és sokkal értékesebb barátokat.  

Ha újra kezdhetnéd?

Óhhh! Van néhány dolog, amit másként csinálnék, az biztos. De elsőként a versenyzést nem hagynám abba. Keresnék egy jó edzőt, aki ki tudná hozni belőlem a versenyzőt.

További céljaid?

Természetesen vannak. Szeretnék pár tanfolyamot elvégezni, de a legfőbb célom, hogy jó apa, jó férj legyek. Szeretném szerető családban felnevelni 8 éves fiamat és 6 éves lányomat. És természetesen örökké szeretni páromat, aki új értelmet adott életemnek.  Tudod, mindig volt bennem egy megfelelni akarás, illetve egy olyan, hogy valami nyomot szerettem volna hagyni magam mögött a földön, ha már nem leszek. Sokáig viszont nem tudtam, mit kellene ehhez tennem. Aztán amikor megszületett a fiam rájöttem, hogy ő az a bizonyos nyom. Minden elmúlik. Évek múlva már csak az a pár ezer ember fog emlékezni rám, akiknek anno foglalkozást tartottam. Viszont a Tatarek nevet a fiam és a lányom viszik tovább. Ők az én „nyomaim’ a Földön. 

Köszönöm Rezsi ezt az inspiráló beszélgetést! Gratulálok az eddigi eredményeidhez és ahhoz a szenvedélyhez, amivel a sport és az emberek felé fordulsz. Sok sikert kívánok a jövőbeli terveidhez, és bízom benne, hogy még sokakat motiválsz és segítesz az útjukon. Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetedet!

Én köszönöm. Ha szabadna még egy gondolatot, vagy talán nevezzük egyfajta üzenetnek az oldal olvasói felé: vannak olyan élethelyzetek, pillanatok, esetleg hosszabb időszakok, amikor az ember hajlamos azt hinni magáról, hogy „rossz” ember, hogy nincs benne semmi jó. Vannak olyan helyzetek, amikor fel kell vállalni a rossz oldalunkat és bizony segítséget kell kérni. Ne féljünk segítséget kérni, ha egyedül nem tudunk megbirkózni valami nálunk erősebbel. Mindenkiben ott van a jó, még akkor is, ha ezt ő maga nem látja. A megoldás „csak” annyi, hogy olyan emberekkel, barátokkal kell körbe venni magunkat, akik ki tudják hozni belőlünk a jót. Van egy buddhista tanítás: „A jó és a rossz is benned van. Az, hogy melyik fog győzni attól függ, melyiket eteted.„ A megfelelő emberek segítségével, minden sikerülhet, minden helyzetből fel lehet állni. Nekem sikerült…

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!