Karacs Attila neve egybeforrt a K-1 világával, de az útja ennél jóval korábban kezdődött – egy Kempo bemutatón. A gátlásos kisfiúból harcos lett, aki nemcsak a ringben, hanem a rendvédelem területén is helytáll. Hogyan jutott el a világ egyik legkeményebb küzdősportjáig? Mit adott neki a harcművészet, és mit ad ő ma másoknak? Erről beszélgettünk vele.

Atti! Milyen gyerek voltál?

Gátlásos, visszahúzódó. De csak amíg nem találkoztam a küzdősporttal.

Hogyan történt a találkozás?

10 évesen, az iskolában találkoztam Lovász Gábor mesterrel, aki Kempo bemutatót tartott a suliban. A végén elmondta, hogy indul egy teljesen kezdő csoport, amire azonnal jelentkeztem. Egy év után felkerültünk a központi dojoba, és onnantól elkapott a gépszíj.

Mi az, amit vártál a Kempo-tól és mit adott neked a Kempo?

Elsősorban önbizalmat vártam, hiszen valóban egy gátlásos, félénk és visszahúzódó gyerek voltam. És mit kaptam? Mindent megkaptam, amit vártam – sőt, még annál is többet. A Kempo folyamatosan jelzett felém, hogy érdemes tovább mennem az útján.

Mikor kezdtél el versenyezni?

Már gyerekként is részt vettem versenyeken, aztán amint lehetett, átnyergeltem a full contackt-ra. Ha jól emlékszem, 1994-ben volt az első ilyen meccsem. Ezt követően kerültem Juhász Feri csapatába, és onnantól indult az igazi versenyzés.

Hogyan került képbe a K-1?

Juhész Feriékkel részt vettem az összes full contact versenyen, amin csak lehetett: utcai harc, thai boksz versenyek, stb. Ezzel kezdődött. 2000 májusában, Oberhausenben rendeztek agy kvalifikációs versenyt, melyen elindultam, és 12 indulóból a 3. helyen végeztem. Tulajdonképpen ezzel nyitott a K-1 Európa felé, mivel addig csak Japánban rendeztek küzdelmeket.

Hogyan emlékszel vissza, a legelső, éles K-1 meccsedre?

Totál eufónikus hangulatban küzdöttem, hiszen ez egy hatalmas lépés volt mindannyiunk számára. Egy teljesen más dimenziójú verseny és szervezés volt, mint amihez addig szokva voltunk. Nagyon érdekes volt és egész jól sikerült a szereplésem is ahhoz képest, hogy első meccses voltam a mezőnyben. E mellett nagyon jót tett az önbizalmamnak is.

Hogyan kerültél a rendvédelemhez, azon belül is a TEK oktatási részlegéhez? Te találtad meg vagy ők kerestek fel?

Amolyan kölcsönös találkozás volt, ami még a TEK megalakulása előtt kezdődött. A Tábornok úrral egy közös ismerős által ismerkedhettem meg. Valójában a barátomat keresték fel, hogy alakulóban van egy ilyen csapat a rendvédelmen belül, és szeretnék belevenni a közelharc és a pszichológiai vonalat is. A barátom pedig engem ajánlott a feladatra.  Volt egy találkozásom a Tábornok úrral, és tulajdonképpen akkor vette kezdetét az együttműködés.

Hogyan fogadott az állomány, amikor a TEK-hez kerültél?

Szerintem egészen jól, de ebben nagyban benne volt az is, hogy én is beálltam közéjük a sorba. Őszintén érdeklődtem a munkájuk részletei iránt. Úgy éreztem, meg kell ismernem a munkájukat és őket is ahhoz, hogy megfelelően tudjunk együtt dolgozni. Kérdezgettem, ismerkedtem az új munkahelyemmel, a kollégáimmal, beálltam az egyéb kiképzésükre, gyakoroltam velük. Hamar összeszoktunk. Emellett látták, hogy nem parancsolgatni akarok, hanem hozzátenni az én tudásomat, az ő ismeretanyagukhoz. Úgy érzem, minannyian jól vettük az első időszakot.

Mit lehet tudni a munkádról, a feladataidról a TEK-nél?

2011-től egészen 2023-ig közelharc kiképzőként segítettem a munkájukat, majd 23-ban történt egy éles váltás. Megalakult a Képzési Igazgatóság, és én lettem a képzési igazgató szakmai helyettese. Egy évvel később, 2024-ben az igazgató átkerült egy másik komoly beosztásba, és engem kértek fel az igazgatóság vezetésére, amit örömmel elfogadtam. Hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra.

Szívből gratulálok neked az elért sikereidhez!

Köszönöm.

Tudom, hogy nagy természetbarát vagy.

Igen, ez egy régi szerelem. Hétközben nagyon sok emberrel vagyok körülvéve, sok mindenkivel vagyok kapcsolatban. Néha úgy érzem, többel, mint ami ideális lenne számomra. Szükségem van tehát valamire, ami teljesen eltérő a hétköznapoktól. A természetjárás adja meg nekem azt az egyensúlyt, amire szükségem van. Szerencsére a párom is vevő erre, így közösen tudunk hódolni eme szenvedélyünknek. A gyerekek pedig elég nagyok már, így ők döntenek, hogy velünk tartanak, vagy sem.

Van valami, amiben nagyon hiszel?

Furcsa kérdés. Elsőre azt mondanám, hogy a „Puffin lekvárban, mert csak a Puffin ad neked erőt és mindent legyőző akaratot.” De a viccet félretéve, talán a saját belső értékemben hiszek. Véleményem szerint az embernek mindenek előtt saját magának kell megfelelnie. Ez lehetne az alap mérce. Ha ez megvan, akkor viszont már csak arra kell figyelni, hogy néha töröljük meg azt a bizonyos szemüveget, amin keresztül magunkat látjuk, mert könnyen lehetnek foltok az üvegen.

Mi az, ami nagyon fel tud dühíteni?

Az emberi hülyeség. Másra nem, de erre ugrok.

Mint régi résztvevő, nyomon követed a mai full kontact küzdelmeket, a K-1 meccseket?

Őszinte leszek, csak minimálisan. Néha megnézek 1-1 meccset, de elég sok dolgom van mostanában, hiszen a munkám mellett edzéseket is tartok, a maradék időmet pedig a családom számára tartom fent.

Tartod a kapcsolatot valamelyik régi ellenfeleddel?

Nem nagyon. Ennek főként az lehet az oka, hogy jó részük külföldi, és jelentős részükkel csak a meccsekre találkoztam. Megismerni sem volt időm őket. Természetesen, ha valahol összefutunk, nagyon örülünk egymásnak, beszélgetünk, sztorizgatunk, de direkt kapcsolatot nem tartunk senkivel.

Gondolkodtál már azon, vajon hogyan alakult volna az életed, ha nem találod meg a Kempo-t, vagy nem fejlődik ki benned az a harcos alkat, aki ma vagy?

A kérdés jó és egyben furcsa is. Gyerekként erdész szerettem volna lenni, lehet az lettem volna. Viszont sok olyan pont is van az ember életében ahol, ha éppen akkor más döntést hoz, akkor teljesen más irányt vet az élete. Számomra a lényeg, hogy pont itt és pont az vagyok, aki.

Végezetül arról kérdeznélek, mit üzennél a mai fiatal generáció számára?

Bátran kezdjétek elbátran csináljátok, amit szerettek! Viszont nagyon nézzétek meg, hova, kihez mentek le edzésre, mert az egyik legfontosabb ezen az úton, a megfelelő edző, mester személye. Azt látom, hogy sajnos nem sok full contack-ot oktató edzőnek van személyes tapasztalata a full-ban, és ha nincs ilyen tapasztalata, nincs is mit átadnia. Ezt könyvből nem lehet megszerezni, ehhez személyes tapasztalat és tudás kell.

Attila! Történeted bizonyítja, hogy az elszántság és a megfelelő mentorok milyen messzire repíthetnek valakit. Köszönöm, hogy megosztottad velünk és további sok sikert kívánok minden területen, ahol helyt kell állnod!

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!