940 éve, a mai napon halt meg I. Shenzong kínai császár

I. Sen Cung (I. Shenzong) (1048. május 25. – 1085. április 1.) kínai császár 1067-től 1085-ig, egészen a haláláig uralkodott.

I. Sen Cung (I. Shenzong)

Jing Cung császár fiaként született, és édesapja halála után lépett a trónra. Uralkodása idején hajtotta végre radikális gazdasági és társadalmi programját Wang Ansih (1021–1086) kancellár. Alacsony kamatú állami hitelt adtak a parasztoknak, újra felmérték a földeket, hogy kiküszöböljék a méltánytalanságokat. Az állam bevételeit kereskedelem útján igyekeztek gyarapítani: az egyik tartományban felvásárolták az ott gyártott iparcikkeket, a másikban pedig eladták. A katonai erő növelése érdekében a császár és Wang minden falu számára kötelezővé tette védelmi csoportok felállítását. Az állam lovakat vásárolt, és szétosztotta őket az észak-kínai parasztcsaládok között, amelyek cserébe vállalták, hogy háború esetén egy családtag a lovasságnál teljesít majd katonai szolgálatot.

Bár I. Sen Cung folytatta a reformok megvalósítását, Wang növekvő számú ellenségei miatt kénytelen volt leomondani posztjáról 1076-ban. A nagyszabású program a bürokraták meg nem értése következtében I. Sen Cung halála után meghiúsultak.

A császár uralma alatt sok neves tudós és művész is működött, így Ojang Hsziu (1007–1072) és Szu Tung-po (1036–1101). I. Sen Cung 18 évnyi uralom után, 1085-ben hunyt el 36 évesen. A trónon fia, Cse Cung követte.

Wikipédia

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 61 A harcművészetek világában kevés olyan irányzat létezik, amely akkora szellemi hullámokat kavart volna, mint a Bruce Lee által […]

Megtekintés: 79 A 17. századi Japán kardkovácsai között volt egy név, amely nemcsak a mesterségbeli tudást, hanem a szellemi mélységet […]

Megtekintés: 39 Ebben a rovatban nem életrajzot közlünk, hanem az adott mesterhez kapcsolódó történeteket gyűjtjük csokorba. Tanítványi visszaemlékezésekből, korabeli feljegyzésekből […]

Megtekintés: 257 avagy Egy vágás – egy halál? A szamuráj nem sietett. A katana markolata stabilan simult a kezébe, a […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 442625
Scroll to Top