Rosta László, a judo elkötelezett támogatója és a sakk mestere. Két világot köt össze, amelyben a stratégiai gondolkodás és a kitartás kulcsfontosságú. Az alábbi interjúban mesél a sportágak iránti szenvedélyéről, a versenyzők sorsáról és arról, hogy miként segítheti a sakk a küzdősportokban való sikeres helytállást.
Laci bácsi! Hogy kerültél kapcsolatba a judoval?
Először is köszönöm a megtisztelő megkeresést! A 70-es években a főiskolákon kerültünk kapcsolatba a küzdősportágakkal, mivel a munkánk során szükségünk volt rá. Egy régi kollégám Szőts Józsi sokat mesélt a judoról, melyben nem csak versenyzett, hanem bíróként is részt vett a sportág életében. Sajnos azonban bármennyire szolgálat teljesítése közben hunyt el. Sok érdekes történetet mesélt, és ha hiszed vagy nem, évekig rendszeres kiváló sakk partner volt. Tudott is és szeretett is játszani. A szorosabb kapcsolat akkor alakult ki a sportággal, amikor a nevelt fiaim, az ikrek a Dózsa György úti Ének-zenei, testnevelés tagozatos iskola tanulói lettek. Az iskola jó kapcsolatot épített ki a Honvéddal, így természetes volt, hogy sok gyermek a Honvéd különböző szakosztályaiban kezdett sportolni. A fiúk a Judo szakosztályt választották. Itt ismerkedtem meg két nagyszerű szakemberre, Bodrogi Lászlóval és a nagy öreggel, Moravecz Feri bácsival.
Mikor döntöttél úgy, hogy támogatni fogod a sportágat? Hogyan, milyen eszközökkel segítettél?
A gyerek versenyeket nézve jött az ötlet, hogy lehetőségeimhez mérten segítsem a rendezőke a díjak beszerzésében. A Honvéd évente két nagy gyerek versenyt is rendezett, melyeken csoki, üdítő, vagy póló voltak a díjak, de más volt az elképzelés, kézpénzes támogatást adtam a klubnak, hogy arra költhessék, amire szükség van.
Később Feri bácsi kérdezte meg, tudnám-e kicsit nagyobb mértékben támogatni a sportágat. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Onnantól rendszeresen látogattam a válogatott keret edzéseit, ahol sok nagyszerű sportolót ismertem meg.
Később volt egy ötletem, amihez felmértem az összes hazai judo klubot, ami mint kiderült, nagy segítség volt a szövetségnek is. Ezután kezdtem el komolyabban foglalkozni a sportolók táplálkozásával, és a doppingmentes táplálék kiegészítőkkel, ami a bécsi EB és a londoni olimpia során is nagy segítséget jelentett a versenyzőknek.
Tudom, hogy nagyon a szíveden viseled a versenyzők sorsát. Mesélj egy-két történetet!
Nagyon szívesen! Nagy kedvenceim voltak Tóth Krisztián és Joó Abigél, akik Pánczél Gábor tanítványai voltak. Edzéseiken is sokszor ott voltam. A versenyeken is mindig segítették egymást, ami szerintem példaértékű. Ma mindkettőjüknek két gyermeke van, és a barátságuk a kicsik között is folytatódik. Abigél London hőse volt 2012-ben. Ki tudja, meddig menetelt volna az olimpián, ha nem sérül meg. Ennek ellenére is 5. lett! Ráadásul ugyanabban az évben Európa-bajnok is lett. Műtét után minden segítséget megfogadott, amit kapott: gyógytorna, kezelések, táplálékkiegészítők – ezek, és az ő akarata együtt tették lehetővé a visszatérését. Egy ilyen sportolót támogatni igazi öröm volt.
De legalább ekkora öröm volt Öröm volt együtt dolgozni az Ungvári testvérekkel, vagy a néha kicsit morcos, dacos, de kiváló judós, Csernoviczki Évával, aki a kezdeteknél még édesapjával is ellenkezett, de ahogy érett a sportkarrierje, vált egyre komolyabbá.
Rendezvényt is szerveztél. Mesélnél róla?
A londoni olimpia után tartottunk egy rendezvényt, melyen Tóth Laci egy spontán és nagy sikerű előadást tartott arról, hogy miért is hasznosak a táplálék kiegészítők. Itt hallottam először a nyolc szelet rántott csirkemell és a táplálék kiegészítők összevetését. Ekkor sokan rádöbbentek, mennyire fontos a megfelelő táplálkozás a sportban.
Hogyan kezdődött a kapcsolatod a sakkal, és miért tértél vissza hozzá nyugdíjasként?
Tíz éve, amikor nyugdíjba mentem, találkoztam Ádám Olga sakkmesterrel. Ő pedagógusként nemcsak a sakkot tanította, hanem arra is ötleteket dolgozott ki, hogyan lehet ezt a játékot a tanulás segítőjévé tenni. Az elképzelései megfogtak, és mivel a sakk frissen tartja a gondolkodást, közel húsz év kihagyás után visszatértem hozzá. Idővel egyre inkább az oktatásra helyeztem a hangsúlyt, nem csupán edzőként, hanem tanítóként.
Mi az, amit a sakk legfontosabb tanításának tartasz?
Gyorsan világossá vált számomra, hogy az idő mennyire kulcsfontosságú tényező a sakkban – ahogy mondani szokták, „aki időt nyer, életet nyer.” A játék nemcsak a stratégiai gondolkodást fejleszti, hanem megtanít a tisztességre is: az ellenfél nem ellenség. Meg kell tanulni emelt fővel veszíteni és megfelelő alázattal nyerni. A legfontosabb pedig az önreflexió: ha felismered a hibáidat, könnyebben tanulsz belőlük, és fejlődsz.
Úgy tűnik, számodra a sakk több, mint egy játék. Hogyan kapcsolódik az élet más területeihez?
Számtalan íratlan szabály létezik a sakkban, amelyek más sportágakban is visszaköszönnek. Ha ezeket jó példákkal szemléltetjük, fél siker. Egyik kedvenc mondásom: ahhoz, hogy kapj, előbb adnod kell. A legjobb példa erre a család: ha jobban tanulsz, segítesz otthon, azzal leveszel egy terhet a szüleid válláról – és előbb-utóbb megérkezik a hála is.
Az oktatás során milyen módszereket alkalmazol, hogy a sakkot érthetőbbé és élvezetesebbé tedd a tanítványaid számára?
Igyekszem a mindennapi életből vett példákat használni, mert sok gyermek nem kap megfelelő családi támogatást. Amit a sakkban megtanulunk, az visszaköszön a tanulásban, más sportágakban és az élet egyéb területein is. A sakk idővel is játszik – néha az óra nagyobb ellenfél, mint maga a játékos. Egy jól begyakorolt megnyitással akár 10-12 lépést is meg lehet tenni egy perc alatt – ez a képesség például dolgozatírásnál is hasznos, amikor érdemes a könnyebb feladatokkal kezdeni, majd fokozatosan haladni a nehezebbek felé.
Többször említetted a sportokat. Hogyan segíthet a sakk más mozgásos sportágakban?
A gyors helyzetfelismerés és az apró részletek megfigyelése kulcsfontosságú – nemcsak a sakkban, hanem más sportokban is. Sok tanítványom sakkozás mellett focizik, hokizik, küzdősportokat űz vagy vív, és az edzőik szerint a sakk hatására jobban látják a pályát, gyorsabban hoznak döntéseket, és jobban megjegyzik a társaik mozgását. Nem véletlen, hogy a Liverpool edzőtáborában több sakktábla is van, és Dominik valamint Salah közös sakkpartiját sem csak a fotós kedvéért játszották – a sportban nem elég gyorsnak lenni, látni kell a lehetőségeket és a struktúrát is.
Miért ajánlod a sakkot a küzdősportosoknak, a versenyzőknek?
Küzdősportokban is hasonló a helyzet: ha ismered az ellenfeledet, egy apró mozdulat is elárulhatja a következő lépését, és villámgyorsan kell reagálnod. A sakk és a harcművészetek sok tekintetben összecsengenek.
Azt már tudjuk, Te mit adtál a judonak. Neked tanított valamit a judo?
Mindenekelőtt azt tanultam meg, hogy a cselgáncs nem egyéni sport, még ha kívülről úgy is tűnhet. Bár a versenyző egyedül lép tatamira, a sikerhez egy összeszokott, komoly csapat szükséges. Ehhez hozzátartozik az orvos, a gyógytornász, a táplálkozási tanácsadó – mindenki, aki a maga területén segíti a sportoló fejlődését.
Említetted, hogy követted Csernoviczki Csaba, Bíró Tamás, Pánczél Gabi és mások edzői munkásságát. Mi volt az, ami a leginkább inspirált bennünket figyelve?
Azt láttam, hogy mennyire fontos számukra az utánpótlás, és milyen óriási erőforrást jelent, ha valaki a gondolataikat tovább viszi. Egy sportág fejlődéséhez nem elég jó versenyzőnek lenni, hanem olyan edzőkre is szükség van, akik továbbadják a tudásukat, és segítik a fiatalokat.
Oktatóként milyen elveket követsz a tanítás során?
A legfontosabb tanulság, amire oktatóként rájöttem: soha nem szabad megelégedni a langyos vízzel. Sem magammal, sem a tanítványaimmal szemben nem lenne tisztességes. Mindig kell egy cél, egy új kihívás. Egyik tanítványom például Tóth Krisztián judo-világbajnok tanácsai nyomán kezdett el karatézni – ma már korosztályos magyar bajnok. Egy másik tanítványom a sakk hatására nemcsak országos diákolimpiai döntőig jutott, hanem jelentősen javított tanulmányi eredményein is. Idén, 2024-ben pedig első próbálkozásra felvették a Szegedi Tudományegyetemre.
Ez nem semmi, gratulálok! Volt amúgy olyan tanítványod, akire kiemelkedően büszke vagy?
Több tanítványom is szép sikereket ért el. Egyikük nagyon szeretett sakkozni, de a tanulmányi eredménye nem volt a legjobb. Komoly munkával sikerült fejleszteni a teljesítményén, eljutott az Országos Diákolimpia döntőjébe, majd jeles eredménnyel érettségizett, és végül elsőre felvették a Szegedi Tudományegyetemre.
Jelenleg milyen céljaid vannak a sakk oktatás terén?
Most is egy Diákolimpiai ciklusban vagyunk. Az egyik tanítványom, egy hat és fél éves kisfiú, továbbjutott a selejtezőből, majd a budapesti döntőn a harmadik helyet szerezte meg – és mindezt elsősként, miközben a többi versenyző már másodikos volt. Rajta kívül még hárman jutottak az Országos Döntőbe, köztük egy korosztályos magyar bajnok is.
Egy név: Portisch Lajos.
Portisch Lajos, a 87 éves sakkolimpiai bajnok már járt nálunk, és a sikeres gyerekek két éve egy általa dedikált fotót kaptak emlékbe. Nagy megtiszteltetés lenne, ha az iskolánk az ő nevét viselhetné, hiszen ezzel még inkább inspirálhatnánk a fiatalokat.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnod, miért érdemes sakkozni, mit mondanál?
A sakk nemcsak egy játék, hanem egy eszköz, amely segíthet az élet különböző területein is. Csak meg kell tanulni jól használni.
