Egy ország, amely a jövőjét akarta szabályozni, és közben milliók jelenét formálta át. Kína egygyermek-politikája nemcsak statisztikai mutatókat módosított, hanem mélyen beavatkozott a családok legszemélyesebb döntéseibe. A törvény mögött emberek voltak – történetekkel, veszteségekkel és elhallgatott fájdalmakkal.

979-ben Kína, a világ legnagyobb népességű országaként, drámai lépést tett a túlnépesedés megelőzése érdekében. A célja világos volt: csökkenteni a születések számát, hogy fenntarthatóbbá váljon a gazdaság és a társadalom. Így indult el a híres „egy gyerek szabály”, amely a következő három évtizedre meghatározta a kínai családpolitikai tájat. Azonban a politikai döntés következményei nem csupán a gazdaságra, hanem az egyéni életutakra és a társadalmi struktúrára is tartós hatással voltak.

A célok és következmények

A túlnépesedés elkerülése volt a törvény elsődleges célja. A kínai kormány azzal érvelt, hogy a népesség növekedésének megfékezésével erőforrásokat takaríthatnak meg, és biztosíthatják a gazdasági fejlődést. Azonban az egygyermek-politika végrehajtása számos egyéni és társadalmi problémát szült.

1. „Láthatatlan” gyerekek

Voltak, családok, melyek nem tudták vagy nem akarták betartani a törvényt. Sok család titokban több gyereket vállalt. Azonban ezek az un. nem bejegyzett gyerekek nem kaphatták meg a hivatalos állami iratokat, így nem juthattak oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, és nem voltak jogosultak a társadalombiztosításra. Ezek a gyerekek, akiket „heihaizi”-nak (fekete gyerekek) neveztek, valóban „láthatatlanok” voltak a társadalom számára.

2. A nemi egyensúly felborulása

A hagyományos kínai kultúrában a fiúgyerekek értéke gyakran magasabb volt, mint a lányoké. Ez a hagyományos gondolkodásmód a politikai döntéssel párosulva súlyos következményekkel járt: nemi aránybeli torzulás lépett fel. Sok család a születéskor elutasította a lányokat, abortuszokat végeztek, és a fiúkat preferálták. Ennek következtében a férfiak száma 100 nőre vetítve 120-ra emelkedett, a biológiai normához képest (105:100).

3. A „kis császárok” terhe

Bár sokan úgy élték meg, hogy az egyetlen gyermekükre -a „kis császárukra”- koncentrálhatnak, egyesek számára a hatalom, amellyel egyetlen gyermekük rendelkezett, túlzott felelősséggel is járt. A gyerekekre gyakran nemcsak szüleik, hanem nagyszüleik is rárótták az elvárásokat. A család minden figyelme az egyetlen gyerek köré összpontosult, ami szorongást és teljesítménykényszert okozott a későbbiekben a gyermek számára.

4. Kényszerintézkedések és orvosi beavatkozások

A szabály betartásának érdekében sok esetben az állam kényszerítette a nőket abortuszra és sterilizálásra. Az orvosi beavatkozásokat gyakran erőszakkal, fizikai kényszert alkalmazva végezték el, és azok a nők, akik megsértették a törvényt, traumát szenvedtek el. A kényszerintézkedések az életükre gyakoroltak hosszú távú hatást.

Társadalmi hatások

A törvény hatása nemcsak az egyéni családokra, hanem az egész kínai társadalomra is kihatott. A következmények különösen a társadalmi struktúrában és a demográfiai mutatókban váltak láthatóvá.

Elöregedő társadalom

A születések számának mesterséges visszaszorítása miatt Kína demográfiai helyzete drámaian megváltozott. Az időskorúak aránya növekedett, míg a fiatalok száma csökkent. A társadalom egyre inkább elöregedett, és a fiatal generációnak egyre nagyobb terhet kellett vállalnia, hogy gondoskodjon a nyugdíjasokról. A gazdaság hosszú távú fenntartása és az idősek ellátása is kihívást jelentett.

Társadalmi egyensúly megbomlása

A nemi arány torzulása és az eltúlzott férfi-nő arány problémákat okozott a párkapcsolatokban, és szociális feszültségeket szült. Mivel a férfiak között nagy volt a verseny a női partnerekért, szexuális feszültségek és humanitárius problémák is felmerültek.

„4-2-1 jelenség”

A törvény következményeként egyre több családnak csak egy gyermeke volt, és egy gyerekre hárult a két szülő és négy nagyszülő gondozása. Ez nemcsak gazdasági, hanem érzelmi terhet is jelentett, mivel az egyetlen gyermek számára óriási felelősség -és anyagi megterhelés- volt a család fenntartása.

Bár a törvényt 2015-ben már eltörölték, az „egygyermek”-politika árnyéka ma is ott lebeg Kína felett. Az a generáció, amely ebben nőtt fel – vagy épp meg sem születhetett –, örök mementója annak, amikor az állam túllépett a határain. Kína egy felgyorsult, elöregedő társadalomban próbálja kezelni a változásokat, de a törvény nyomai máig érezhetők. Mert a népességszabályozásnál is fontosabb kérdés az: mekkora árat fizethet egy társadalom a jövőért – a jelen rovására?