Született: 1870. április 5. – Elhunyt: 1944. április 15.

Motobu Chōki az Okinawa szigetén található Shuri városban született, egy nemesi, királyi rokonságú család harmadik fiaként. Bár a hagyomány szerint csak az elsőszülött fiú tanulhatta meg a család ősi harcművészetét, Chōkit nem lehetett visszatartani. Már fiatalon elkezdett titokban edzeni és mestereket keresni, akik hajlandóak voltak tanítani őt.
Tanította többek között:
- Itosu Ankō – a modern karate egyik atyja,
- Matsumura Sōkon – a Shuri-te iskola alapító mestere,
- Kosaku Matsumora – a Tomari-te stílus mestere.
Motobu híres volt arról, hogy a küzdelmet (kumite) tartotta a karate legfontosabb elemének. Megvetette azokat, akik csak formagyakorlatokat (kata) ismételgettek, de nem tudták alkalmazni a mozdulatokat éles helyzetekben. Saját stílusát is erre alapozta, és sokat tanított úgynevezett yakusoku kumite-n (előre megbeszélt küzdelmi gyakorlatokon) keresztül.
Egyszer így fogalmazott:
„A kata nem arra való, hogy szép legyen, hanem hogy élesben is használható legyen.”
Stílusa a gyakorlatias, gyors reakciókra, természetes testmozgásra és éles helyzetekre alapozott. Kedvelte a yakusoku kumitét, az előre egyeztetett küzdelmi formát, ami a technikák életszerű begyakorlását szolgálta.
A Kiotói botrány és a hírnév kapuja
1922-ben Kiotóban egy nyilvános bemutatón Motobu kiütött egy nála fiatalabb, nyugati bokszolót. A japán sajtó, amely ekkor még kevéssé ismerte az okinawai mestereket, tévesen Funakoshi Gichin nevét hozta le a győzelemhez kapcsolódva. Ennek oka az volt, hogy Funakoshi – aki ugyanott tartózkodott és épp a karate japán meghonosításán dolgozott – már közismertebb arc volt a tokiói és kiotói közönség körében. A lapok őt azonosították be „a karate mestereként”, így automatikusan az ő nevét írták le. A szakmai közeg azonban pontosan tudta, hogy a győztes Motobu volt.
Ez a félreértés – bár bosszantotta Motobut – mégis nagyban hozzájárult a karate japáni elterjedéséhez, hiszen felkeltette az érdeklődést a stílus iránt.

Tanításai – egyszerűség, hatékonyság, valóság
Motobu számára a legfontosabb elvek a következők voltak:
- A küzdelem valósága: minden mozdulatnak legyen helye egy valódi harcban.
- A test természetes mozgása: a technikák ne legyenek erőltetettek, inkább a test ösztönös mozgásaira épüljenek.
- Minimális, de halálos repertoár: nem kell sok technika, csak néhány, de azok legyenek tökéletesek és hatékonyak.
- A tapasztalat előrébb való a rangnál: Motobu sokat kritizálta azokat a mestereket, akik „csak beszéltek” a harcról, de nem tudtak éles helyzetben helytállni.
A Motobu-féle karate máig a realitásra építő irányzatok képviselője. Egy stílus, ahol a kérdés mindig ugyanaz:
„Működik-e harcban?”