Pánczél Gábor az egyik legeredményesebb magyar judoedző, mesteredzői címmel és VII. danos fokozattal. Öt olimpián vett részt tanítványaival (eddig!), és mindig is híres volt újító szemléletéről, az állandó útkeresésről, hogy tanítványai a lehető legjobbak lehessenek. Fia, Csanád, szintén rendkívül tehetséges és eredményes fiatal judoka, akinek útját Gábor nemcsak edzőként, hanem apaként is egyengeti.
Gábor, mikor kezdted az edzői munkát?
1993. januárjában kezdtem hivatalosan, de már előtte is segítettem Tóni bácsinak – dr. Hetényi Antal Gábornak –, aki egyébként később is fontos szerepet játszott a pályámon.
Mi vitt erre az útra?
20 évesen már vállalkozóként dolgoztam, közben pedig a szakedzői képzést végeztem. Amikor megszületett a lányom, váltásra volt szükség, így tanítani kezdtem, és párhuzamosan Tóni bácsi mellett edzősködtem. Tulajdonképpen ő ajánlotta fel az első státuszt.
Tóni bácsi keze alatt pallérozódtál, aki igazán legendás személyiségnek számít. Mit tanultál tőle?
Szinte mindent neki köszönhetek. Ő irányított a főiskolára, és az edzői pályát is neki köszönhetem. Intelligensen közelítette meg a sportágat, mindig mély elemzésekkel mutatta be a technikákat. Nemcsak a judóról, az életről is sokat tanultam tőle.
Mikor döntötted el végleg, hogy edző leszel?
Kezdetben nem volt biztos, hogy hosszú távon is maradok. Aztán egy oktatási cégnél kezdtem dolgozni, ahol heti tíz edzést tudtam tartani. Onnantól nem volt megállás.
Sok csodás sikert értél el tanítványaiddal. Van Top 3 pillanatod?
Nehéz sorrendet felállítani, mert minden siker mögött ott van a kemény munka és a maga kis története. Azért a tokiói olimpiai bronzérmet kiemelném, az egy más kategória. A többi eredmény között nem tennék különbséget.
Sztárokat, élversenyzőket nevelsz, azért sokszor nem egyszerű velük. Hogy kezeled sz esetleges villongásokat, hisztiket?
A judo gyorsan megtanít a tiszteletre – az idősebbek, a tapasztaltabbak és a hierarchia iránt. Persze a fiatal felnőttkor hozhat némi lázadást, de ha valaki kileng, azt határozottan rendezzük. Általában gyorsan megoldódnak ezek a helyzetek.
Emeltél már fel nagyon mélyen levő versenyzőt is. Hogy csináltad?
Nem egyedül dolgozom. Ilyenkor feltárjuk a háttérokokat, és ha kell, a megfelelő emberhez irányítom az illetőt. Ha rám hárul, személyre szabott „terápiát” alkalmazok – néha ez keményebb edzést jelent, máskor pihenőt.
Fejlett igazságérzeted van, emiatt többen megosztó személyiségnek mondanak. Mit gondolsz erről?
Ez igaz, az igazságérzetem elég erős, és ehhez nagyfokú őszinteség is társul. Ez pedig sokaknak nem kényelmes. De már nem vagyok húszéves, nem foglalkozom vele, ki mit gondol rólam. Aki meg akar ismerni, úgyis leül velem beszélgetni.
Csapatban dolgozol. Mutasd be kérlek, a csapatodat!
Kiváló kollégáim vannak: Kobza Miki, Sashegyi Gyuszi, Kasza Norbi edzőként, Járdán Tamás coachként, Baglyas Dani kondiedzőként, és Haris Éva dietetikusként. Jó csapat vagyunk.
Hogy választod ki a csapatodat, az edző kollégáidat?
Eddig mindig a sors sodorta mellém a megfelelő embereket.
Jól érzed magad az MTK- nál?
Nagyon. Kiváló körülmények között dolgozhatok, az egyesület mindenben támogat.
Hogyan, milyen eszközzel motiválod a versenyzőidet, mi az, ami téged motivál?
Azt szoktam mondani: „Nekem már nem kell az eredmény.” Minden korosztályból, minden világversenyről van érmem. A sikerre a versenyzőnek kell éhesnek lennie. Sajnos a mostani generációval – a Z-vel és az Alfával – nehéz, de meg kell tanulni kezelni őket.
Mi kapcsol ki, mi ad feltöltődést neked?
Igazi „hobbista iparos” vagyok – szeretek barkácsolni, javítani, építeni, és szívesen segítek másoknak is, ha tudok. A motorozás közlekedés is, de szórakozás is a fiammal, mert eljárunk crossz motorozni. Nagyon élvezzük a minőségi együtt töltött időt.
Mióta motorozol? Milyen motorod van?
20 éves korom óta járok motorral. Jelenleg egy BMW 650 sportot használok az utcán, sportolni pedig egy KTM 350 SX-F-et.
Mit szeretsz benne? A szabadságot, a sebességet?
Az utcán a hatékonyságot (idő, parkolás stb.) A crosszban a kihívásokat, mert az elég nehéz lassan 60 évesen.
Lehet tudni rólad, hogy szinte mindent megcsinálsz a ház körül. Sok mindenhez értesz. Kitől tanultad mindezt?
Apukámnak köszönhetem, hogy ennyi mindenhez konyítok, de azért a kreativitásom és a problémamegoldásra való hajlamom is sokat segít.
Van kedvenc otthoni munkád?
Nincs, mindent szeretek, ami az alkotásról szól.
Mit gondolsz magadról, könnyű veled dolgozni?
Alapjában véve ezt gondolom, de a közvetlen kollégáim lehet, hogy másképpen gondolják.
Edzőként mi a legfőbb erősséged?
A kreativitásom. Ez néha hátrány is, mert könnyű túlzásba esni – komoly önkontroll kell hozzá.
Fiad Csani, nagyon ügyes. Hosszútávon mi a célotok? Hogy fogjátok elérni?
Valóban nagyon ügyes, most első éves ifi. Komolyan gondolja, én pedig mindenben támogatom. Nemzetközi szint elérése a cél – de hogy eljutunk-e oda, az sok mindentől függ. Mi mindent megteszünk érte.
Te edzed Őt is?
Igen. Ez sokszor nehéz, mert apaként érzelmileg is benne vagyok, és nem mindig könnyű elválasztani a két szerepet.
Milyen célokat fogalmaztál meg 2025- re, illetve a következő olimpiai ciklusra?
2025 a kvalifikációra való felkészülés éve. Fejlődést szeretnék látni, és az U23-as Eb-n remélhetőleg elcsípünk egy érmet. Az országos bajnokságokról is több érmet várok minden korosztályban.
És mivel lennél elégedett az év végén?
Pont ezekkel: fejlődés, érmek, előrelépés.
Biztos nagyon sok sztorid van, ami megtörtént veled. Megosztanál egyet az olvasókkal?
Az elmúlt több mint 30 év bővelkedett eseményekben, nehéz lenne választani. Ami kizárólag velem történt és a mai napig hihetetlennek minősül az 2007. Rio Vb. Ennek részleteit majd a „Sztori rovatban” mesélem el – megéri átkattintani!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat és a történetedet. További sok sikert kívánok neked, a csapatodnak, és természetesen Csaninak is – az úton, amin együtt haladtok tovább!
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
