2007. Rio, judo VB.
Kimentem a hotelből, csak egy rövid bevásárlást terveztem. Elindultam gyalog, de valahol elnézhettem egy utcát, mert egyre ismeretlenebb terepre tévedtem. Addig bolyongtam, míg egy hosszú, zsúfolt piacra nem értem. Gondoltam, ha már itt vagyok, akkor beszerzek mindent, amire szükségem van. Furcsa volt, hogy minden árus elkerekedett szemmel nézett rám – hátizsákkal, szőke hajjal, európai külsővel tényleg kilógtam a sorból. Természetesen a piac legtávolabbi pontján találtam meg, amit kerestem. Vásárlás után elindultam visszafelé, még mindig sok-sok kíváncsi tekintet kíséretében. Egyszer csak jobbra néztem, és megláttam pár gépfegyveres rendőrt. Nyugodt voltam, hiszen azt gondoltam: „itt biztos biztonságban vagyok”. Na, ez nem sokáig tartott. A rendőrök odaugrottak hozzám, kirángattak az útra, egy autóhoz vittek, és alapos motozást tartottak. A hátizsákomat szétszedték, még a nadrágom varrását is átvizsgálták. Gyanítom, drogokat kerestek. De amikor látták, hogy nálam csak chips, rágó, keksz és egy fényképezőgép van, rájöttek, hogy csak egy kissé eltévedt turista vagyok. Persze a csőre töltött géppisztoly előtt állva már egészen másként éreztem magam. Végül kikeveredtem a piacról, már besötétedett, és egy kis kerülővel ugyan, de sikerült visszatalálnom a hotelbe. Másnap kiderült, hogy sikerült a rettegett favellákba keverednem. Senki nem értette, hogy hogyan úsz(hat)tam meg ép bőrrel. Én sem, de annyi biztos: az élethez néha tényleg nem árt egy kis szerencse!
Pánczél Gábor mesterrel készólt interjúnkat IDE kattintva olvashatjátok el
