91 éves korában elhunyt Dósa István

2025. május 13-án hosszú, méltósággal viselt betegség után örökre álomra hajtotta fejét a Kiskunhalasi Birkózó Club alapítója, Dósa István.

Dósa István 1934. december 26-án született Kiskunfélegyházán. Szülővárosában szerzett szaktanító képesítést, majd katonai szolgálatát követően 1964-ben diplomázott a Magyar Testnevelési Főiskolán.

A birkózással a gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg, tizennyolc esztendősen pedig már ifjúsági országos bajnok lett. Aktív sportolói pályafutását követően sportvezető lett, 1990-ben Csatára Józseffel közösen létrehozták a Kiskunhalasi Birkózó Clubot, ezzel egyidejűleg az akkor bevezetett grundbirkózó-versenyeken is tevékenykedett, sőt, később a Diáksport Bizottság kérésére Kovács Sándor Pállal közösen oktatást segítő kézikönyvet is írt a sportágról.

Dósa István munkáját a birkózószövetség is többször elismerte, 1990-ben a legeredményesebb utánpótlásedzőnek járó díjat vehette át az akkori vezetőségtől, majd 2019-ben aranyplakettel tüntették ki.

Legnagyobb elismerései közé tartozik, hogy a helyi birkózócsarnok az ő nevét viseli.

Pista bácsitól 2025. június 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor veszünk végső búcsút szeretett sportcsarnokában, a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola tornatermében, megannyi birkózóverseny helyszínén.

A megjelenni kívánóktól kérjük, hogy egy szál virággal emlékezzenek.

birkozoszov.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 59 A 17. századi Japán kardkovácsai között volt egy név, amely nemcsak a mesterségbeli tudást, hanem a szellemi mélységet […]

Megtekintés: 26 Ebben a rovatban nem életrajzot közlünk, hanem az adott mesterhez kapcsolódó történeteket gyűjtjük csokorba. Tanítványi visszaemlékezésekből, korabeli feljegyzésekből […]

Megtekintés: 215 avagy Egy vágás – egy halál? A szamuráj nem sietett. A katana markolata stabilan simult a kezébe, a […]

Megtekintés: 102 Kevés olyan harcművészet létezik a világon, amely nemcsak a harctéren, hanem a történelem legsötétebb időszakaiban is próbára lett […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 440343
Scroll to Top