A párbaj egykor a becsület végső próbája volt – sokszor életre-halálra szóló küzdelem, amelyben a szó már nem volt elég, csak a kard, a pisztoly vagy az ököl dönthetett. Cikkünkben végigkövetjük a párbaj eredetét, híres összecsapásait, és bemutatjuk, miként vált ez a rituálé a társadalmi státusz és a személyes méltóság őrzőjévé évszázadokon át.

A párbaj gyökerei az ókori időkbe nyúlnak vissza, ahol a „bírói párbaj” (trial by combat) formájában jelent meg. Ez a gyakorlat a germán törzseknél volt elterjedt, ahol a vitás felek harcban döntötték el az igazságot, bízva abban, hogy az isteni igazságszolgáltatás a győztes oldalán áll. A középkorban a párbajok továbbra is a nemesség kiváltságai közé tartoztak, ahol a becsület védelme elsődleges szerepet játszott. A 16. századtól kezdve a párbajok egyre inkább formalizálódtak, saját szabályrendszerrel és etikettel rendelkeztek, mint például a „Code Duello”, amely meghatározta lebonyolításuk módját.

Híres párbajok a történelemben

Miyamoto Musashi és Sasaki Kojiro (1612)

Japán két legendás kardforgatója, Miyamoto Musashi és Sasaki Kojiro 1612-ben mérkőztek meg egymással Ganryū szigetén. A párbaj napján Musashi néhány órát késett, ami egy pszichológiai taktika volt, amiről Musashi ismert volt. Kojiro a parton várakozott, és amint Musashi megérkezett, odaszaladt hosszú kardjával a kezében, és azt mondta neki: „Azért késel, mert félsz?” Aztán kirántotta a kardját, és eldobta a hüvelyét. Musashi így válaszolt: „Ha már nincs szükséged a hüvelyedre, akkor már halott vagy.” Ez a gúnyolódás még jobban feldühítette Kojirót, aki meghajlás nélkül Musashi felé rohant. Arrogánsnak tűnt volna későn érkezni, de Musashi is késve érkezett, egy fakarddal a kezében. Ez hatalmas sértés volt, mintha azt akarta volna mondani, hogy csak ennyi kellett volna ellenfele megöléséhez. A Musashi által forgatott bokken egy csónakevezőből készült, amelyet néhány centivel hosszabbra faragtak, mint Kojiro kardját, így Kojiro előnyét ellene fordította. Ráadásul Musashi a hátán lévő nappal harcolt, így Kojirónak a vakító fénnyel kellett megküzdenie. Sasaki Kojiro nodachijával lendületesen bemutatta híres forduló nyelésű vágását. Állítólag a vágás centiméterekkel tévesztette el Musashi fejét, más források szerint Musashi fejpántját elvágták, és valószínűleg egy kisebb vágást szenvedett a fején. Miután Kojiro támadása sikertelen volt, Musashi fogta a bokkenjét, és Kojiro fejére lendítette, őt a földre lökve. Innen Musashi lesütötte a tekintetét Kojiro felé, és Kojiro, akinek még volt egy kis életereje, Musashi lábai felé lendült. Musashi éppen annyira hátrált, hogy kitérjen a támadás elől, majd a bokkenjével Kojiro mellkasára csapódott, és állítólag eltörte az egyik bordáját, ami viszont átszúrta a szívét. Végül a párbaj véget ért.

Alexander Hamilton és Aaron Burr (1804)

Az Egyesült Államok történetének egyik leghíresebb párbaja 1804-ben zajlott le, amikor Aaron Burr alelnök és Alexander Hamilton, az első pénzügyminiszter, személyes és politikai ellentéteiket párbajban rendezték. A párbajban Burr hasba lőtte Hamiltont. Hamilton viszonozta a tüzet, de egy faágat talált el Burr feje felett és mögött. Hamiltont a Hudson folyón át szállították kezelésre a mai Greenwich Village-be , New Yorkba , ahol másnap, 1804. július 12-én meghalt. Halála jelentős politikai következményekkel járt.

Pauline Metternich hercegnő és Kielmannsegg grófnő (1892)

A párbajok nem kizárólag férfiak kiváltsága voltak. 1892-ben két előkelő hölgy, Pauline Metternich hercegnő és Kielmannsegg grófnő, egy virágkiállításon kialakult vita után párbajozott egymással. A különös összecsapás során a hölgyek felsőruházat nélkül vívtak, hogy elkerüljék a ruhadarabok okozta fertőzéseket sebesülés esetén. A párbaj a liechtensteini Vaduzban folyt le, és a párbajsegédi (Schwarzenberg hercegné és Kinsky grófnő), valamint az orvosi feladatokat (Lubinska bárónő) is kizárólag nők látták el, ilyesmire pedig korábban még nem volt példa a történelemben. Az első két körben még csak óvatosan kóstolgatták egymást, azonban a harmadikban már elszabadult a pokol: Sándor Paulina az orrán sebesült meg, Kielmannsegg Anasztázia meg a karján, majd mindketten elájultak. Ugyan a grófnő talált be először, az osztrák-magyar hercegné szebb és nagyobb vágást ejtett, így többnyire őt szokás győztesnek tekinteni; mondjuk az Ördöglovas lányától azért tényleg ez a minimum.

A párbajok eszközei

A párbaj nemcsak társadalmi és erkölcsi küzdelem volt, hanem fegyveres összecsapás is – és a használt eszközök gyakran éppoly szimbolikus jelentőséggel bírtak, mint amilyen halálosak voltak. A párbajfegyverek világa hűen tükrözte az adott kor technikai fejlettségét, a harci hagyományokat és a becsület fogalmának értelmezését.

A pengével vívott párbaj fegyverei

Tőr (Rapier):
A 16–17. századi Európában a hosszú, karcsú tőr vált a legnépszerűbb párbajfegyverré. Spanyolországban és Itáliában a rapier használata szinte egyet jelentett az úri neveléssel. E fegyver nemcsak a támadásra, hanem a pontos, szúró technikákra is alkalmas volt.

Szablya:
A 18–19. században különösen a katonatisztek körében terjedt el, így például Franciaországban és a Habsburg Monarchiában, beleértve Magyarországot is. A magyar hagyományban a szablyapárbaj kiemelt szerepet kapott: gyors, vágó technikák és komoly sérülések jellemezték ezeket az összecsapásokat.

Párbajtőr:
A 19. században megjelent a párbajtőr (épée), amely kifejezetten párbajcélokra lett kialakítva. Ez a fegyver vált később a modern sportvívás egyik alapjává is. A párbajtőrrel vívott összecsapások már kevésbé voltak halálosak, de technikailag kifinomultak és gyorsak.

A tűzpárbaj világa

A 18. század végétől egyre elterjedtebbé vált a pisztollyal vívott párbaj. Ez a forma különösen Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban volt divatos, és sokkal kiszámíthatatlanabb volt, mint a penge párbaj.

Párbajpisztolyok:
Ezeket a fegyvereket külön készletekben tartották: két azonos kaliberű, azonos súlyú és hosszúságú pisztolyt tartalmaztak. A résztvevők gyakran csak egyetlen lövést adhattak le, álló testhelyzetből, meghatározott távolságról. A pontosság viszonylag alacsony volt, így sokszor csak a pszichikai nyomás jelentett valódi kockázatot.

Revolverek:
Ritkábban, főként a Vadnyugat világában került sor revolveres párbajokra, amelyeknek már kevés közük volt az európai értelemben vett becsületpárbajhoz. Ezek gyakran spontán, életre-halálra szóló leszámolások voltak, kevés szabály szerint.

A párbajfegyverek világa egyaránt mesél a technikai fejlődésről, a társadalmi viszonyokról és az emberi természetről. Bár a párbajok mára jórészt a történelem lapjaira kerültek, a fegyverek mögött megbúvó történetek ma is tanulságosak – a bátorságról, a becsületről és az önérvényesítés határairól.

Kézitusa: az ököl mint végső érvelés

A brit „gentleman” kultúrában a konfliktusok gyakran zárultak ökölharccal. Ezek az összecsapások nem mindig voltak hivatalos párbajok, de hasonló becsületelv alapján zajlottak. Az ütés, a higgadtság és a „fair play” itt is fontos szerepet játszott. Az ilyen típusú párbajok előfutárai voltak a modern bokszmérkőzéseknek.

Társadalmi és jogi megítélés

A párbajok hosszú időn keresztül a társadalmi elit körében elfogadott módjai voltak a becsület védelmének. Azonban a 19. századtól kezdve egyre több országban tiltották be őket, mivel a társadalmi normák és a jogrendszer fejlődése már nem tette szükségessé az ilyen jellegű konfliktusrendezést. Franciaországban például XIV. Lajos 1679-ben betiltotta a párbajokat, bár azok még a 20. században is előfordultak.

Az utolsók

Az utolsó hivatalos kardpárbaj Franciaországban (1967)

Az egyik legismertebb modern kori párbaj 1967-ben zajlott Franciaországban. Gaston Defferre, Marseille baloldali polgármestere és René Ribière gaullista képviselő között történt, miután Defferre a francia nemzetgyűlésben sértő megjegyzést tett Ribière-re: „Taisez-vous, abruti!” („Hallgasson, idióta!”). Ribière bocsánatkérést követelt, amit Defferre megtagadott, így Ribière párbajra hívta ki őt.
A párbajt kis kardokkal (épée) vívták Neuilly-sur-Seine-ben, Párizs közelében. Ribière kétszer is megsebesült a karján, mire a párbajt leállították. Mindketten túlélték az összecsapást, és Ribière másnap megnősült. Ez az esemény gyakran az utolsó hivatalos kardpárbajként szerepel a francia történelemben.

Az utolsó halálos pisztolypárbaj Angliában (1845)

James Alexander Seton, egy skót származású lovastiszt, 1845-ben halt meg egy pisztolypárbaj során Portsmouth-ban. Május 19-én a Hawkey család és James Seton részt vett egy bálon a southsea-i King’s Rooms-ban, egy hetente megrendezett összejövetelen. Egy személyes vita vezetett a párbajhoz. Miután a segédek tizenöt lépést tettek meg, a párbajozók elővették pisztolyaikat és lőttek. Seton lövése mellément; Hawkey pisztolya félig fel volt húzva, és nem sült el. A párbaj szabályai szerint a küzdelem ekkor becsülettel véget érhetett volna. Hawkey azonban ragaszkodott egy második lövésváltáshoz. Ezúttal Setont egy golyó találta el, amely a jobb csípőjén fúródott. A sebesült férfit tengeren vitték a rövid távolságra lévő Portsmouthba, ahol a neves londoni sebész, Robert Liston operálta meg . A műtét jól sikerültnek tűnt, de hamarosan fertőzés jelei mutatkoztak, és Seton állapota gyorsan romlani kezdett. 1845. június 2-án halt meg.

Az utolsó jogilag engedélyezett párbaj Franciaországban (1386)

Jean de Carrouges és Jacques Le Gris közötti párbaj 1386. december 29-én zajlott Párizsban. Carrouges felesége, Marguerite, nemi erőszakkal vádolta Le Gris-t. Mivel a bíróság nem tudott dönteni, a király engedélyezte a párbajt, hogy „Isten ítélete” döntsön. A küzdőfelek kora délután vonultak pályára, lovakra pattanva és lemezpáncélba öltözve . Mindketten lándzsát , hosszúkardot , egy nehéz harci fejszét , az úgynevezett „Szentháromságot”, és egy hosszú tőrt , a „ misericordiát ” vittek magukkal. Le Grist ezután lovaggá ütötték, hogy ő és Carrouges egyenlő helyzetben legyenek a küzdelem során. Felkészítették lovukat, a lovagok felsorakoztak, és a marsall jelzésére egymás felé rohantak. Lándzsáik lecsaptak, de nem hatoltak át a pajzsukat borító vastag bőrön, a harcosok megfordultak és újra rohamra indultak, ezúttal a sisakjukon csapódva egymásnak. Újra megfordultak, a lovagok harmadszor is rohamra indultak, ismét pajzsokat találva el, és ezúttal mindketten összetörték lándzsáikat. A becsapódástól megtántorodva a harcosok előrántották fejszéiket és negyedszer is rohamra indultak. A mező közepén egymásnak vágva és rúgva vágtak, amíg Le Gris, a sokkal erősebb férfi, át nem tudta döfni fejszéjét Carrouges lovának nyakán. Amikor a fenevad a földre zuhant, Carrouges félreugrott, és saját fegyverével lecsapott, Le Gris lovát is kibelezve. Néhány percnyi gyalogos harc után Carrouges megcsúszott, és Le Gris képes volt megszúrni riválisát a jobb combján. Le Gris hátralépett. Carrouges kihasználta az alkalmat, megragadta Le Gris sisakját, és a földre teperte. Le Gris nehéz páncélja megakadályozta abban, hogy talpra álljon, és Carrouges többször is a földön fekvő ellenfelébe döfött, de nem tudta átszúrni át a vastag acéllemezt. Carrouges Le Gris-re telepedett, és tőre nyelével összetörte Le Gris arcvédőjét tartó zárat, majd letépte az arcvédőjét, felfedve Le Gris arcát. Carrouges követelte, hogy Le Gris ismerje el bűnösségét. Le Gris visszautasította, és felkiáltott: „Isten nevében, lelkem kárára, ártatlan vagyok.” Mivel nem sikerült vallomást kikényszerítenie (ami egyébként is elítélte volna Le Grist), Carrouges tőrt döfött Le Gris nyakába, szinte azonnal megölve őt.
Ez volt az utolsó hivatalosan engedélyezett jogi párbaj Franciaországban.

A párbajok világa ma már leginkább a történelemkönyvek, filmek és regények lapjain él tovább – a becsületért folytatott küzdelem romantikája rég eltűnt a modern társadalmak jogrendje mögött. Mégis, ezek az összecsapások emlékeztetnek bennünket arra, hogy az ember mindig is hajlamos volt harcba szállni azért, amit igazságosnak, méltónak vagy elengedhetetlennek tartott – akár életének árán is. És bár a párbaj már nem a kard vagy pisztoly kérdése, a tisztességért és becsületért vívott belső küzdelmek talán ma is velünk élnek – csak más formában.

Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!