Egyszerre nosztalgikus és praktikus, tradicionális és modern: a riksa évszázadok óta jelen van az ázsiai utcákon, de megjelent Budapest belvárosában is. Van valami megfoghatatlan bája nyikorgó kerekeinek és lassú suhanásának a városi forgatagban. Hogyan változott a kézzel húzott szekér háromkerekű turisztikai látványossággá? A riksa története sokkal több, mint egyszerű közlekedési eszközé: kultúra, életérzés és egy kis városi romantika is gurul vele.
Japánból indult a világ körüli útjára
A riksa – japán nevén jinrikisha, szó szerint „emberi erő által hajtott jármű” – az 1860-as évek végén jelent meg először Japánban. A legenda szerint három japán feltaláló találta fel, akik egyszerű, olcsó közlekedési módot kerestek. A konstrukció alapja egy kényelmes ülés volt két nagy kerék között, amit egy ember húzott maga után – szó szerint „emberi lóként”.
A találmány hamar népszerűvé vált, hiszen olcsóbb volt, mint a lóvontatta szekér, és sokkal kényelmesebb, mint gyalogolni. A jinrikishák hamarosan egész Kelet-Ázsiában elterjedtek: Kínában, Koreában, majd később Délkelet-Ázsiában és Indiában is megjelentek.
A riksák nemcsak közlekedési eszközök voltak, hanem egyfajta társadalmi lenyomat is. A húzók – gyakran szegény, vidéki emberek – napi 10–12 órát dolgoztak, esőben, hőségben, gyakran mezítláb. A riksa tehát sokszor a társadalmi egyenlőtlenségek szimbóluma is volt, ugyanakkor megélhetést is jelentett sokaknak.
Háromkerekű riksa?
A riksák nem mindig voltak háromkerekűek – az eredeti japán, ember vontatta jinrikisha kétkerekű volt. A háromkerekű változat a modern, pedálos vagy elektromos verziókkal terjedt el, főként az alábbi okok miatt:
- Stabilitás: a három kerék nagyobb egyensúlyi biztonságot ad, főleg kanyarodásnál vagy több utas esetén.
- Kényelem a hajtónak: a vezetőnek nem kell egyensúlyoznia, kevesebb fizikai terheléssel jár.
- Több utas, nagyobb teher: stabilabb felépítése miatt több személy vagy áru szállítására is alkalmas.
- Technológiai fejlődés: a pedálos és elektromos hajtás jobban illeszkedik a háromkerekű vázhoz.
A pedál forradalma – a ciklóriksa
A riksa következő evolúciós lépése a kerékpárral hajtott riksa lett. Ez a változat főleg Dél- és Délkelet-Ázsiában (Banglades, India, Indonézia, Fülöp-szigetek) vált népszerűvé, és sok helyen a mai napig működik, akár napi közlekedési eszközként, akár turisztikai attrakcióként. A ciklóriksák sokféle változata létezik: van, ahol az utas hátul, van, ahol elől ül; van nyitott és ponyvás; díszes, festett, vagy egyszerűen funkcionális.
Riksa 2.0 – elektromos és nosztalgikus változatban
A modern városokban újra felfedezték a riksát, immár környezetbarát változatban. Sok nagyvárosban – például Berlinben, Londonban vagy Budapesten is – működnek elektromos riksák vagy turisztikai triciklik, amelyek nemcsak hangulatosak, de fenntartható közlekedési alternatívát is kínálnak. Japánban például újra reneszánszát éli a kézi riksa – főként történelmi városrészekben (pl. Kiotó vagy Aszakusza), ahol tradicionális ruhába öltözött férfiak húzzák a látogatókat, akik így valóban úgy érezhetik, mintha visszautaztak volna az időben.
Megjelenik a filmekben, az irodalomban, sőt képregényekben is – gyakran romantikus, nosztalgikus, vagy éppen társadalomkritikus szerepben. Egyes helyeken a riksa már nem közlekedési eszköz, hanem élmény, turisztikai látványosság, vagy a múlt egy darabja, amit nem akarnak elfelejteni. A riksa nem siet. Nem dudál. Nem villog. Hanem visz – akár testben, akár lélekben – egy régi világ felé. És miközben recsegve-nyikogva gördül előre, mi is közelebb kerülünk valamihez, ami ma már ritka: az emberi kapcsolathoz, az egyszerűséghez, a történetekhez.
