Karakas Hedvig az IJF sportigazgatója lett

Szerdán tartották meg Budapesten a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) tisztújító közgyűlését, amelyen újraválasztották az IJF szervezetét 2007 óta irányító Marius Vizert. Sportdiplomáciai siker, hogy Karakas Hedvig is bekerült a végrehajtó bizottságba.

Marius Vizer folytathatja munkáját az IJF élén


Két nappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt a Várkert bazárban tartották meg az IJF tisztújító közgyűlését, amelyen Marius Vizer, az IJF elnöke beszédében köszönetet mondott a végrehajtó bizottság tagjainak az elvégzett munkáért.

A tisztújítás során Marius Vizert közfelkiáltással választották újra. Az elnök így fogalmazott: „Még egyszer és mindenkor köszönöm a bizalmukat, hűségüket, együttműködésüket és támogatásukat. Biztosak lehetnek benne, hogy az IJF új végrehajtó bizottsága és én magam is elkötelezettek leszünk, még a múltnál is motiváltabbak, hogy egyre jobban és jobban tegyünk a judo jövőjéért.”

Karakas Hedvig is bekerült a sportág legfontosabb irányító testületébe


A küldöttek ezután megválasztották az új végrehajtó bizottságot, amelyben helyet kapott Európa-bajnoknőnk, Karakas Hedvig is. A végrehajtó bizottságnak így már két magyar tagja van, a kontinentális szövetségek elnökei ugyanis közvetlenül tagjai annak, így dr. Tóth László, az Európai Judo Szövetség (és a Magyar Judo Szövetség) elnöke továbbra is a bizottság tagja lesz. Karakas Hedvig az IJF sportigazgatójaként folytathatja munkáját.

Az IJF megválasztott végrehajtó bizottsági tagjai a 2025 és 2029 közötti ciklusra: Louisa Agius Galea (máltai), Armen Bagdaszarov (üzbég), Vladimir Barta (cseh), Raúl Camacho Pérez (spanyol), Alfred Foloko (zambiai), Kosei Inoue (japán), Azizdzson Kamilov (üzbég), Karakas Hedvig (magyar), Florin Daniel Lascau (román), Mohamed Meridja (algériai), Rashad Nabiyev (azeri), Stéphane Nomis (francia), Észtország Pridgeon (dél-afrikai), Jean-Luc Rougé (francia), Tina Trstenjak (szlovén), Haruki Uemura (japán) és Max-Hervé George (francia).

Karakas Hedvig 1990-ben született, rendkívül sikeres judós pályafutása során három olimpián képviselhette a magyar színeket, 2012-ben Londonban az ötödik, 2016-ban, Rio de Janeiróban a hetedik helyen végzett, a 2021-ben megrendezett tokiói játékokon betegsége miatt nem tudott tudásához mérten teljesíteni. A világbajnokságokról bronzérmet jegyez (2009, Párizs), az Európa-bajnokságokon négy érmet gyűjtött. Pályafutásának kiemelkedő sikere volt a 2020-as prágai Európa-bajnokságon elnyert aranyérem, abban az esztendőben őt választották az év női sportolójának Magyarországon. 2022-es visszavonulása óta a Nemzetközi Judo Szövetség alkalmazottja, több világverseny mellett a párizsi olimpián is a szövetség csapatában dolgozott.

judo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 35 Szablya és használata III. Korunk egy örvendetes jellemzője, hogy sokan kezdik felfedezni a múlt értékeit és erejükhöz mérten […]

Megtekintés: 44 Amikor a szamurájok és daimjók évente kétszer elindultak Edóba, nemcsak a hatalmi egyensúlyt őrizték meg, hanem akaratlanul is […]

Megtekintés: 14 A Kyuk Too Ki egy koreai kickbox stílus, amely az ütéseket, rúgásokat és egyéb küzdelmi technikákat kombinálja a […]

Megtekintés: 16 A Yongmudo , Yongmoodo vagy Yong Moo Do egy modern hibrid koreai harcművészet , amely a taekwondo , […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 105727
Scroll to Top