avagy Az első japán filmek nyomában
Mielőtt Japán filmipara meghódította volna a világot szamurájokkal, ninjákkal és anime-hősökkel, megszületett két mozgókép, amely megőrizte a hagyományos kultúra pillanatait az utókornak. A Momijigari színpadi drámát vitt a vászonra, míg a Geisha no Teodori a gésák finom táncmozdulatait örökítette meg – mindkettő olyan időszakban, amikor a film még csodaszámba ment. Ez a cikk bepillantást nyújt abba, hogyan indult útjára a japán filmművészet – egy szélfútta legyezővel és egy kecses kéztánccal.
Momijigari (1899)
Japán filmgyártása több mint egy évszázados múltra tekint vissza, és gyökerei egészen a XIX. század végéig nyúlnak vissza. Az első fennmaradt japán játékfilm címe: Momijigari – magyarul: A vörös falevelek vadászata.
A filmet 1899-ben rögzítették Tokióban, egy szabadtéri színpadon. A rendező, Shibata Tsunekichi, az akkori japán mozgókép-pionírok közé tartozott, aki célul tűzte ki a tradicionális kabuki színház megörökítését filmen. A felvételen a két legendás kabuki-színész, Ichikawa Danjūrō IX és Onoe Kikugorō V szerepel, egy klasszikus démonölős történetben.
Ez a film nem mozivetítésre készült. Eredetileg csupán Danjūrō személyes archívumának szánták, és csak halála után, 1903-ban mutatták be először a nagyközönségnek. Érdekesség, hogy a forgatás során egy hirtelen szélvihar felkapta Danjūrō kézben tartott legyezőjét, ami a felvételen is jól látható – de mivel nem volt lehetőség újraforgatásra, a jelenet így maradt meg az utókornak.
Bár mindössze néhány perces, a Momijigari fontos kulturális lenyomat: nemcsak a japán filmipar első lépéseit dokumentálja, hanem azt is, hogyan próbálták a hagyományos művészetet átmenteni az új technológiák világába. A Momijigari-t 2009-ben Nemzeti Kultúrális Örökségként is elismerték.
Most pedig nézzük meg, hogyan vadászták a vörös faleveleket 1899-ben:
Geisha no Teodori (1899)
A japán film történetének másik korai gyöngyszeme a Geisha no Teodori – magyarul: Gésák kéztánca. A filmet 1899-ben készítette a korai japán mozgóképgyártás egyik úttörője, Tsunekichi Shibata, aki a Momijigari után tovább folytatta a hagyományos japán művészetek megörökítését a vásznon.
A film egy rövid, de látványos bemutató a gésák kifinomult táncáról, amelyet különösen a kézmozdulatok finomsága jellemez – innen ered a cím is: „kéztánc”. A felvételen valódi gésák szerepelnek, akik a Meiji-kor eleganciáját és esztétikáját közvetítik.
A Geisha no Teodori nemcsak esztétikai élmény, hanem kulturális dokumentum is: egy ritka bepillantás abba, hogyan táncoltak a gésák a 20. század hajnalán, még mielőtt a nyugati hatás gyökeresen átalakította volna a japán szórakoztatóipart.
A film rendkívül népszerű lett a külföldi nézők körében is, akik e mozgóképen keresztül először láthatták Japán egzotikus világát – még ha csak néhány perc erejéig is.
Nézzük meg ezt a filmet is:
Tudtad?
Japánban a korai filmeket gyakran élő narrátor, ún. benshi kísérte, aki nemcsak felolvasta a szereplők szövegét, hanem saját értelmezésével színesítette a történetet.
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
