Hajszálra volt az újabb bravúr

A világbajnokság harmadik napján két férfi indulónk alul maradt esélyesebb ellenfelével szemben, Kovács Kitti azonban hajszálra volt az újabb magyar bravúrtól, a legjobb nyolc közé jutásért bírói büntetéssel veszített.

Kovács Kitti (balról) egy lépésre volt a legjobb nyolctól

Csendesebb nap várt ránk, mint pénteken vagy szombaton, ezúttal nem sikerült a mieinknek felborítani a papírformát. Vasárnap újabb két súlycsoport küzdelmeivel folytatódott a budapesti világbajnokság, három versenyzőnk indult harcba.

A 73 kilogrammosok között mindkét magyar induló nagyon kemény ellenfelet kapott. Az Ippon Judo Tatabánya huszonegy éves fiatalja, Szabó Áron a világbajnoki bronzérmes mongol Levjargal ellen lépett tatamira a legjobb harminckettő közé jutásért.

„Áron alaposan belehúzott a sorsoláson, hiszen már az első fordulóban egy nagyon erős ellenféllel kell megküzdenie. A mongollal egy hónappal ezelőtt, Asztanában találkozott Grand Slam-versenyen, ott hosszabbításban veszített vele szemben, egy jukóval. A felkészülése jól sikerült, ha tartani tudja a megbeszélt taktikát, akár meglepetést is okozhat” – nyilatkozta edzője, a világbajnokságon ebben a funkciójában debütáló egykori klasszisunk, Csernoviczki Éva.

Szabó Áron (kékben) nagy csatában, a hosszabbításban veszített

Nos, az asztanai meccset valósággal lekopírozták a felek, Szabó Áron nagyon harcosan, ügyesen felügyelte a mongol próbálkozásait, mi több, aktívabbnak tűnt, többször indított ellenfelénél. A hosszabbításban is a saját indítását fordította Levjargal a tatabányai judós ellen, nagyszerű ütemben húzta el a lábát Szabó Áron söprése elől, s az egyensúlyát veszített magyart a földre tolta. Járt érte a jukó, nem sikerült a neves riválist elütni a továbbjutástól.

„Most szorosabb meccset vívtam, mint legutóbb – fűzte hozzá Szabó Áron. – Jól indult, de jött egy holtpont, és ott elvesztettem a fonalat. Nagyon csalódott vagyok, mert közelebb voltam a sikerhez, mint eddig. Amit ebből tanultam, hogy a taktikát következetesen végig kell vinni. U23-as versenyzőként készülök az év végi Európa-bajnokságra, de már a felnőtt mezőnyre és az olimpiai kvalifikációra koncentrálok.”


Szegedi Dániel (kékben) a későbbi világbajnok előtt hajtott fejet

A súlycsoport másik magyar indulója, a világranglistán tizenhetedik helyen álló Szegedi Dániel sem akárkit kapott a nyitányra: a párizsi olimpiai ezüstérmese, a francia Gaba várt rá. Az első percek rohamait sikerrel védekezte ki a francia, aztán egy furcsa, földön kúszós technikával billentette oldalára a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola reménységét. A jukós előnyre sem ült rá Gaba, egy ártatlan földharchelyzetből leszorítást alakított ki, amiből nem is engedte ki ellenfelét. A világbajnokság első két napján többször is sikerült megtréfálni az esélyesebb riválisokat, ezúttal nem sikerült.

„Nagyon készültem erre a hazai világbajnokságra, és csalódott vagyok, mert nem ezt vártam magamtól – mondta a huszonkét esztendős Szegedi Dániel. – Jól kezdtem a meccset, de nem hittem eléggé magamban, és ez megbosszulta magát. Talán túl sokat rágódtam azon, mi lesz, ha nem sikerül. Amit viszek tovább: még többet kell edzenem, és legfőképp fejben kell megerősödnöm. Ideje elhinnem, hogy jó vagyok, hiszen már sokszor bebizonyítottam. Most időre van szükségem, hogy fejben is újra összeálljon minden, de bizonyítani fogok, leginkább magamnak.”

Utóbb persze kiviláglott: nem akárki győzte le a mi Szegedi Daninkat, Gaba a nap végén a világbajnoki dobogó tetején állt…

Kovács Kitti csalódottan vette tudomásul a bírói döntést

A harmadik magyar induló bemutatkozására a kora délutáni órákig kellett várnunk. Az 57 kilogrammban Kovács Kitti a legjobb tizenhat közé jutásért a tavaly junior-világbajnoki ezüstérmes kínai Taóval csapott össze. A BHSE kétszeres Európa-kupa győztes, ötszörös magyar bajnok judósa nagy csatát vívott a továbbjutásért, s végül a hosszabbításban Tao indítását megkontrázva harcolt ki magának a továbblépésért egy vazarit.

A huszonhét esztendős Kovács Kitti a legjobb nyolc közé jutásért harcolt az üzbégek világbajnoki hetedik helyezett, Ázsia-bajnoki bronzérmesével, Aminovával, s nem is járt messze az újabb továbbjutástól: az utolsó percre intésnyi előnnyel fordult a magyar versenyző, aki aktívabb is volt ezekben a pillanatokban. Csakhogy indításánál a bíró veszélyes technikát vélt felfedezni (Aminova karja került szorult helyzetbe a földre érkezésnél), ezért leléptették Kovács Kittit. Hajszálra volt az újabb nagy magyar bravúr – Aminova „besétált” a délutáni programba, s végül a bronzéremért harcolhatott.

„Köszönöm szépen a szurkolók hatalmas támogatását, hihetetlen élmény volt ilyen hangulatban versenyezni – mondta Kovács Kitti. – Nagyon jól alakult a meccs, abszolút kézben tartottam, és úgy éreztem, felkészülten érkeztem egy komoly sérülés után. Sajnos a végén hibáztam, amit az ellenfelem kihasznált. Ez most fáj, de mostantól minden mérkőzést ajándéknak és esélynek tekintek. Lépésről lépésre szeretnék haladni, és élvezni minden pillanatot. Biztos vagyok benne, hogy a családom, a párom és azok, akik mellettem állnak, segítenek túllépni ezen. Erőt merítek belőlük, és megyek tovább.”

A folytatásban hátra dőlve figyelhettük a világ legjobbjainak küzdelmeit, ezen a napon sem maradtak el a nagy meglepetések, olimpiai és világbajnokok búcsúztak az első körökben, hogy átadják helyüket a trónkövetelőknek. A hölgyeknél a grúz Liparteliani a fináléban japán ellenfelét legyőzve szerezte meg országának az első női világbajnoki aranyérmet, a férfiaknál pedig a francia Jean-Benjamin Gaba bebizonyította, hogy a párizsi olimpiai ezüst nem csupán egy kifutott eredmény volt, Budapesten világbajnok lett – ennek a súlycsoportnak a fináléját kitűnő nemzetközi bírónk, Gosztonyi Balázs vezette.

Hétfőn, a világbajnokság negyedik versenynapján ismét sok izgalomban lehet részünk: négy judósunk is tatamira lép. A 81 kilósoknál a háromszoros Eb-bronzérmes Ungvári Attila bemérkőző lesz, a portugál Fernandóval méri össze az erejét, ugyanebben a súlycsoportban Tóth Botond erőnyerőként várhatja majd a francia Aregba és a moldovai Sterpu összecsapásának győztesét a legjobb tizenhat közé jutásért. A 63 kilogrammban Varga Brigitta a kolumbiai Merát, Gercsák Szabina az üzbég Nurullojevát kapta ellenfélül, a legjobb harminckettő közé jutásért. A délelőtti program 11:00 órakor rajtol, a délutáni programot pedig 18:00 órakor kezdik a Papp László Sportarénában.

Az OTP Bank Judo világbajnokság programja

Június 16., hétfő
Férfi 81 kg
 (Ungvári Attila, Budaörsi SC; Tóth Botond, MTK Budapest)
Női 63 kg (Varga Brigitta, MTK Budapest, Gercsák Szabina, Miskolci JC)
11:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 17., kedd
Férfi 90 kg 
(Sáfrány Péter, Miskolci VSC; Nerpel Gergely, TFSE)
Női 70 kg (Özbas Szofi, BHSE; Czerlau Jennifer, Miskolci VSC)
11:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 18., szerda
Férfi 100 kg
 (Vég Zsombor, Ceglédi VSE)
Női 78 kg (Sági Nikolett, KSI SE)
11:30: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 19., csütörtök
Férfi +100
Női +78 kg
12:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Június 20., péntek
Vegyes csapatverseny
 (Szegedi Dániel, Szabó Áron, Sáfrány Péter, Nerpel Gergely, Vég Zsombor, Balogh János, Pupp Réka, Kovács Kitti, Özbas Szofi, Czerlau Jennifer, Sági Nikolett)
10:00: selejtezők. 18:00: bronzmérkőzések, döntő

Jegyek a világbajnokságra

Javában tart a jegyek árusítása a június 13-án rajtoló, nyolc napos judo világbajnokságra, amelynek a Papp László Sportaréna ad otthont, a jegyeket az alábbi linken keresztül vásárolhatják meg az Eventim felületén.  A Magyar Judo Szövetség egyesületei és tagjai részére, továbbá Magyarország összes oktatási intézménye, valamint a közegészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi dolgozók számára ingyenes belépőjegyeket, azaz tiszteletjegyet biztosítanak a világbajnokság versenynapjaira, a tiszteletjegyeket a helyszínen, a Papp László Sportaréna előtti jegysátorban tudják majd átvenni az előzetesen regisztrált és visszaigazolt nevek alapján.

judoinfo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 35 Szablya és használata III. Korunk egy örvendetes jellemzője, hogy sokan kezdik felfedezni a múlt értékeit és erejükhöz mérten […]

Megtekintés: 44 Amikor a szamurájok és daimjók évente kétszer elindultak Edóba, nemcsak a hatalmi egyensúlyt őrizték meg, hanem akaratlanul is […]

Megtekintés: 14 A Kyuk Too Ki egy koreai kickbox stílus, amely az ütéseket, rúgásokat és egyéb küzdelmi technikákat kombinálja a […]

Megtekintés: 16 A Yongmudo , Yongmoodo vagy Yong Moo Do egy modern hibrid koreai harcművészet , amely a taekwondo , […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 105746
Scroll to Top