Első rész

Taisen Deshimaru

Nincsenek szüleim; Az eget és a földet tekintem szüleimnek.
Nincs otthonom; A saika tanden az én otthonom.
Nincs isteni hatalmam; A becsületesség lesz az én isteni hatalmam.
Nincsenek eszközeim; A tanulékonyság az én eszközöm.
Nincs varázserőm; A személyiségem az én varázserőm.
Nincs se életem. se halálom; Az aum (légzésszabályozás művészete). ami az életem ás a halálom.
Nincs testem; A belátáson alapuló bölcsesség a testem.
Nincs szemem; Villámlás a szemem.
Nincs fülem; Az éber ügyelem a fülem.
Nincsenek végtagjaim: A gyorsaság, ami az én végtagom. Nincs törvényem: Az önvédelem a törvényem.
Nincs stratégiám: A sakkatsu jizai (megszabadulás az ölés, valamint az élet megóvásának szándékától) a stratégiám.
Nincs tervem: A kisan (első adódó alkalom megragadása) a tervem.
Nem teszek csodákat: Az igazság az én csodám.
Nincs alapelvem; A rinkiohen (minden körülményhez való alkalmazkodás) az alapelvem.
Nincs taktikám; A kyojitsu (üresség ás telítettség) az én taktikám,
Nincs talentumom: A toi sokumyo (találékonyság)-ban van az én talentumom.
Nincsenek barátaim: A lelkem a barátom.
Nincs ellenségem: Az óvatlanság csak az ellenségem.
Nincs páncélom: A jin-gi (jóindulat ás igazságosság) a páncélom.
Nincs váram; A fudoshin (megingathatatlan lélek) a váram.
Nincs kardom: A mushin (tudat üressége) a kardom.

(Szamuráj hitvallás)

Tartalom

Előszó         4
Bevezetés    5
Bushido: A szamurájok Útja     9
Erő és bölcsesség 10
A harcos nemes küzdelme        11
A hét alapelv         12
A három szint       13
A budo titka, a zen titka 14
A tudat irányítása 15
Itt és most   16
Mondo        19
Bun bu ryodo: A kétrétű ösvény         28
Ég és föld harmóniában 29
Ki: energia 31
Mit jelent a zen gyakorlása?     34
Test és tudat egysége      37
Mozdulatlan bölcsesség 46
Elengedni 49
Nem-gondolkodás          50
Mondo        52
Élet és halál          69
Egy szamuráj útbaigazítása      70
Szójegyzék 75

Előszó

   1975 nyarán a Svájci Zinalban, a zen és a harcmű vészetek gyakorlásáról tartott ismertető összejövetelen a több Száz résztvevőben felmerült az az igény, hogy mélyebben vizsgálja meg a meditáció és a cselekvés közötti kapcsolatot. Ezért Deshimaru roshi, az összejövetel vezetője, zazen meditáció közben és más alkalmakkor is részletesen beszélt e témáról. A zen és a harcművészetek közötti valódi rokonság abban a tényben rejlik, magyarázta nekünk, hogy mindkettő az Út szelleme felé vezethet: mivel bármiféle konfliktus, legyen akár a testen és a tudaton belül vagy kívül, mindig harc az énséggel szemben. Ahogy múltak a napok, szó esett számos alapvető fogalomról: ki vagy energia, lehetőség, technika, feszültség, erőn lét, a tudatosság állapota és a spirituális felébredés. És amit mindezekről Deshimaru roshi mondott, azt a Japánból erre az összejövetelre érkezett Yuno mester, a kendo (Japán kardvívás) nyolc danos mestere illusztrált és tett élővé az általa vezetett küzdelmekben.
A jelen lévők ezalatt kezdték megérteni, hogy mi re is gondolt Szun Ce, a nagy kínai hadvezér, amikor e sorokat írta:

Ha ismered az ellenfeled és ismered önmagad:
Vívj akár száz küzdelmet, százszor fogsz győztesen kikerülni.

Ha nem ismered az ellenfeled, de ismered önmagad: veszíthetsz és nyerhetsz egyaránt.
Ha nem ismered sem az ellenfeled, sem önmagad. Minden küzdelem, melyet megívsz, veszteség lesz számodra.

A dojo, a zazen testtartásából áradó nyugalommal és csenddel átitatott meditációs terem, most küzdőtérré alakult. De az összejövetel nagy tanulsága meg haladta a nyerés vagy veszítés eszméjét: megmutatta, hogy a zen és a harcművészetek egyaránt az élet és a halál tanulásának útjai.

Az összejövetelek alapján megszületett szöveg kiegészült egy egyhónapos beszélgetéssorozattal (mondo-val) mely a mester párizsi szobájában, a legbehatóbban érdeklődő tanítványok körében zajlott. Többek között a következő személyek segítettek e könyv létrejöttében: Janine Monnot, Evelyn de Smedt, Dr. Ciaude Durix, Vincent Barciet, Fausto Guareschi és mindazok, akik a zinali összejövetelen részt vettek.

Marc de Smedt

Bevezetés

„Minden egyes napra összpontosítanod kell, minden egyes napnak teljesen oda kell adnod magad, mintha hajad lángokban állna.”

E középkori szamurájhoz intézett tanítás összegzése lehetne Taisen Deshimaru zen mester nyugati olvasójához intézett szavainak. A zen vagy a harc művészetek gyakorlása közben intenzíven, teljes oda adással, takarékoskodás nélkül kell élned – mintha következő pillanatban már meghalhatnál. Efféle elkötelezettség nélkül a zenből szertartás lesz, a harcművészetek pedig sporttá válnak.

Deshimaru a zen és a harcművészetek között megbonthatatlan kapcsolatot egy szamuráj időkből származó történettel szemléltette. A legtöbb szamuráj Japán nemzeti vallását, a shinto-t követte, mely az animizmus rendkívül kifinomult formája. Szerintük az egész természetet a lélek (shin) hatja át. A buddhizmus, a zen gyakorlása is szorosan hozzátartozott a szamuráj élethez, mert a zen az egyszerűséget, az önuralmat, a minden pillanatban megvalósítandó tökéletes éberséget és a halállal szembeni nyugalmat hangsúlyozta. Ez szükséges volt a szamuráj életmódhoz, hiszen párbajra bármikor sor kerülhetett, és az élet és halál között gyakran csak egyetlen gyors kardcsapás döntött. Talán még fontosabb volt számukra a zen jellegzetes napi gyakorlása, a zazen, az ülő meditáció egyszerű formája. A szamuráj eredményesen el tudta csendesíteni nyugtalan tudatát, érzékelte a látszólagos diszharmónia mögött rejlő végső összhangot, és megvalósította a kenjutsu-hoz (kardvíváshoz) olyannyira szükséges intuíció és cselekvés egységét. És valóban, a zen a „szamurájok vallásaként” vált ismertté.

A modern harcművészetek, mint a kendo, a karate, a judo és az aikido akkor keletkeztek, amikor a zen és a bushido, a „szamurájok középkori lovagi szabályrendszere” összefonódott. A létrehozott egységet budo-nak nevezzük. Nehéz lefordítani ezt a két japán szót. Szó szerinti fordítással a bushido „a harcos útját” jelenti (bushi – harcos, do – ösvény vagy Út). Budo azt jelenti: „a harc Útja” (Bu – harc). Ám Deshimaru felhívta a figyelmünket arra, hogy a bu írásjegye a harc abbahagyását, a kard hüvelybe tételét is jelenti. Ezért a budoban a hangsúly a do-n van, nem a bu-n. A do-nak létezik egy mélyebb jelentése is, amit a nyugati ember nehezen ért meg. A do, az Út, ugyanis cél nélküli: minket pedig itt, Európában, hosszú ideje elcsábítanak a célok és az előbbre jutás, a nyereség utáni vágy. Az a kérdés is tükrözi a do fordítási nehézségét, amely néha felmerül a nem harcművészek számára tartott előadások alkalmával. Amikor saját aikido gyakorlásomról beszélek, meg szokták kérdezni: „Miért gyakorolsz?” Erre azt válaszolom, hogy lényegében a gyakorlásért. Igaz, szert teszek bizonyos dolgokra: fizikai erőnlétre, jóindulatra, magabiztosságra, bajtársiasságra és a harmónia átélésének képességére. De mindezek elhalványulnak a do, az Út egyszerű és kényszerítő ereje mellett. Az aikido az én ösvényem, az én utam. Deshimaru mester hangsúlyozza, hogy a valódi harcművészetek szelleme a budo-tól származik, nem a sportoktól.

„Nincs kifogásom a sportok ellen, hiszen edzik a testet és fejlesztik az állóképességet. De a versengés és a hatalomra törés szelleme, amely fölébük kerekedik, nem jó, az életről alkotott torz elképzelést tükrözi. A harcművészetek gyökerét máshol kell keresni…
A zen és a budo szellemében éli mindennapi élet küzdelemmé válik. Minden pillanatban tudatosnak kell lenni, reggelfelkeléskor, munka és evés közben, lefekvéskor. Ez önmagunk uralásának a módja.’”

Manapság sokan a Sport kedvéért kezdenek a harcművészetekkel foglalkozni, vagy, ami még ennél is rosszabb, az agresszió és az uralkodás hatékony eszközét látják bennük. Sajnos működnek klubok, melyek kielégítik ezt az igényt. A harcművészeti elemeket is felhasználó, erőszakkal teli filmek is hozzájárulnak a budo-szellem eldeformálódásához. Néhány történetben a hős elvonul két hétre a „mesterrel”, és tökéletes jártasságot szerez valamelyik gyilkolásra alkalmas technikában. Tisztában vagyok mind ezekkel, így nem kellene meglepődnöm, amikor egy Újonnan érkezett növendék megkérdezi: „Menni ideig tart, míg elsajátítom az aikidot. Mégis elnémít a kérdés. Több, mint tizenkét éve gyakorlok, ebből hat éve tanítok is, de jóval távolabb érzem magam az aikido elsajátításától, mint az első hat hónap után. Talán Deshimaru mester szavaival kellene válaszolnom, melyekkel ő válaszolt a hasonló kérdésekre:

„Hány évig kell zazent gyakorolnom?”
„Amíg meg nem halsz!”

Saját gyakorlásom során fedeztem fel, hogy a zent és a harcművészeteket nem tanulod, vagy csinálod, hanem olyanok, amilyen te magad Vagy.
Mégis újra és újra előbukkan nyugati türelmetlenségünk. Azonnali eredményre törekszünk, és rögtön jutalmat várunk. A tv-hirdetések azt ígérik, hogy elég felmutatni egy hitelkártyát, és valóra válnak álmaid utazásai. Nemrégiben az egyik esti edzésen egy vörös arcú, dühös tekintetű új növendékre figyeltem fel. „Akkor is megcsinálom jól ezt a mozdulatot” mondta az izmos fiatalember – „ha egész éjjel itt kell maradnom.” Amilyen gyengéden csak tudtam, azt mondtam neki, hogy jobban tenné, ha nem törekedne így a gyors tökéletesedésre. Megpróbáltam emlékezetembe idézni egyetlen mozdulatot, amelyet valaha is tökéletesen csináltam. Felidéztem méltóságteli pillanatokat, néhány dobást, amely mintha az óceán hullámzásával összhangban tarajosodott volna fel és simult volna el, így fedve fel minden mozgás, az egész létezés belső tökéletességét. De a csak technikán alapuló, erőszakolt, külső „tökéletességre” nem tudtam visszaemlékezni.
A harcművészetek és a zen segítségével lehetővé válik az idő szerepének csökkentése és átalakítása. A tegnap és a holnap veszítenek jelentőségükből.

Figyelmünk legnagyobb ‚részét a jelen pillanatnak és az életnek szenteljük. Így mentesülünk attól, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsunk kultúránk bizonyos sürgetéseinek: gyors étkezés, gyors eredmények, gyors átmeneti segítség, tíz könnyű tanóra. Deshimaru mester a zen és a harcművészetek három szintjéről beszél. Az első a shojin, ekkor szükség az akarat, a tudatos erőfeszítés. Általában három –öt év szorgalmas gyakorlást igényel. A zenben ez az első szakasz a shiho-val (átadás) ér tetőfokára.

„A shiho után a második szakasz a tudatosság nélküli koncentráció időszaka. A tanítvány nyugalomban időzik. A mesternek valódi segítője lehet, később maga is mesterré válhat, és ha elérkezik az ideje, taníthat másokat. A harmadik szakaszban a szellem eléri a valódi szabadságot. „A szabad szellem szabad világa felé. “…

Ez a három szint megegyezik a zenben és a budo-ban. A harcművészetekben, ebben az egész életen tartó folyamatban, a hangsúly kezdetben a technikai és a testi erőnléten van, de később elkerülhetetlen áttevődik a tökéletes intuícióra és a szellemi megvalósításra. A modern aikido alapítója, Morihei Uyshiba mester hetven éves kora után ébredt rá művészetének igazi lehetőségeire, amikor már nem számíthatott testi erejére. Az 1960-as években, nyolcvan-nyolcvannégy éves kora között filmfelvételek készültek csodával határosnak tűnő teljesítményeiről

De a csodálatos teljesítmények csak mellékes eredmények, és a „kelet csodái” csupán torzszülemények, és méltatlanok az elkötelezett zen követő, és a harcművészetet gyakorló figyelmére. Deshimaru mester szavai a zazenről érvényesek az igazi budóra is:

„…a zazen nem extázis, érzések felébresztés vagy a test, illetve a tudat valamilyen állapota. A zen tökéletes visszatérés a tiszta, természetes emberi állapothoz. Ez nem a nagy mesterek vagy a szentek számára fenntartott, titokzatos dolog, hanem mindenki által megvalósítható állapot.
A zazen azt jelenti, hogy bensőséges kapcsolatba kerülsz saját magaddal, rálelsz a belső egység pontos ízére, és harmóniába kerülsz az egyetemes léttel.”

Lehet, hogy a tökéletes éberség, az elevenség megvalósítása, és a tiszta, természetes emberi állapothoz való tökéletes visszatérés egyszerű, de a mi kultúránkban nehezen megvalósítható. Talán csak néhányunknak sikerül folyamatosan, vagy legalább hosszabb ideig ebben az állapotban időznie. De Taisen Deshimaru közvetlen szavai, történeteinek, tanításainak gazdagsága ragyogó képet festett szemünk elé, egy eszményképet, mely megvilágíthat minden életet. Én megkaptam a mestertől azt, amire évek óta vágytam: egy könyvet, amit tiszta szívemből ajánlhatok növendékeimnek, és a harcművészetek mélyebb jelentése iránt érdeklődőknek egyaránt.

George Leonard

Folytatjuk