Második rész

Bushido: A szamurájok Útja

A gyakorlótermet, ahol a kardforgatás művészetét tanulják, ősidők óta a „megvilágosodás helyé “-nek nevezik.
(Deshimaru roshi megjegyzése: az íjászat semmi esetre sem a nyílvesszővel és az íjjal elérhető külső eredményre törekvés, hanem kizárólag valaminek a belső megvalósítása.)
Nem jutottam volna még el addig a pontig, ahol a zen érezteti hatását az íjászatra?
(Deshimaru roshi megjegyzése: Az egyén legmélyén lévő feneketlen, forma nélküli lényeg felfedezésére gondol, amely a zen módszerére jellemző irányított meditáció eredménye.)

E. Herrigel
A zen az íjászat művészetében

Erő és bölcsesség

Hogyan lehetsz a legerősebb? A leghatalmasabb? Hogyan világosíthatod meg a tudatodat, irányíthatod viselkedésedet, és hogyan tehetsz szert bölcsességre?
A történelem kezdetétől az emberek erejük és bölcsességük határának kitolására törekszenek, és az abszolút erő, abszolút bölcsesség elérésére vágynak. De minek a segítségével lehetséges egyszerre erőssé és bölccsé válni? Japánban ez az eszköz a harcművészetek, azaz a budo és a zen együttes gyakorlása. A mai napig fenn maradt e nagy hagyománnyal rendelkező módszer. Igaz, manapság a japán budo-t dualizmus fertőzte meg, a mostani növendékek szeretnének inkább erőssé, mint bölccsé válni. Erő és bölcsesség: a zen ezt a két utat egyszerre tanítja.
Tudjuk, hogy testünk és tudatunk lehetőségei végesek, ez létezésünk törvénye. Bölcsességünk is véges, hisz pusztán emberek vagyunk. Nem lehet az oroszlán erejéhez mérni a sajátunkét, nem színlelhetjük Isten bölcsességét. De miért nem? Nincs valami ilyen eszköz, amely lehetővé teszi az emberi állapot határainak meghaladását, felülmúlását? Erre az alapvető emberi reményre válaszolva a szamurájok idejében a harcművészetek kifejlesztették a „wasa” elvét. A wasa művészetként határozható meg, technikán túli technika, melyet a mester ad át a tanítványnak, mely Segít legyőzni a másik embert és uralkodni fölötte. Ez a gyakorlóban az emberi erőt jóval meghaladó erőt fejleszt ki. A zenben egy másik technikán túli technika alakult ki, amely nemcsak fizikai és szellemi erőt Segít megszerezni, hanem megnyitja az utat a bölcsesség felé, Isten vagy Buddha bölcsessége felé. Ez a zazen: gyakorlás egy hagyományos testhelyzetben ülve, séta közben, vagy állva. Így létrejön a hishiryo tudat állapot, a gondolkodás nélküli gondolkodás, a gondolkodáson túli tudatosság.

A harcos nemes küzdelme

A budo, a harcosok ösvénye, az összes japán harcművészetet magában foglalja. Közvetlenül tapasztalva, alapjaiban vizsgálja az etika, a vallás és a filozófia között lévő kapcsolatot. Csak a legutóbbi években társították a sportokkal. Az ősi iratok lénye gében tudatunk egy sajátos művelésével és az énség természetén való elmélkedéssel foglalkoznak: Ki vagyok én? Micsoda az én?
Japánul a do utat jelent. De hogyan járhatsz ezen az úton? Hogyan találsz rá? Ez nem csak egy technika elsajátítása, még kevésbé sportmérkőzés. A budo tartalmazza a kendo-t, judo-t, aikido-t, kyudo-t vagy íjászatot. A bu írásjegye a harcot és a harc abbahagyását is jelenti. A budo lényege nemcsak a küzdelem, hanem az énség megbékélése és megfékezése. A do az út, az a módszer vagy tanítás, mely lehetővé teszi, hogy tökéletesen megértsd tudatod természetét és saját magad. A Buddha útja, a butsudo felébreszt alvó egód (korlátok közé szorított éned) dermedtségéből, eredeti természeted fölfedezéséhez és egy magasabb, teljesebb személyiség megvalósításához vezet. Ázsiában ez vált a legfőbb erkölccsé és az összes vallás és filozófia lényegévé. Itt találhatjuk meg a jin és a jang, valamint Lao-ce „a létezés semmi” megállapításának gyökerét.

Mit jelent ez? Azt, hogy megfeledkezel saját testedről és tudatodról, és megvalósítod az abszolút szellemet, a nem-egót. Összhangba hozod, egyesíted az eget és a földet. A belső tudat a gondolatokat és az érzelmeket szabadon engedi: teljesen megszabadul környezetétől, egoitása lemorzsolódik. Ez az ázsiai filozófiák és vallások forrása. Test és tudat, külvilág és a bensőnk, lényeg és jelenség nem egymás ellentétei, vagy dualitások, hanem a megbonthatatlan egész formái. A változás, bárminemű változás befolyásol mindenfajta cselekedetet és kapcsolatot, a létezés minden formájában. Egyetlen személy elégedettsége vagy elégedetlensége befolyásolja az összes többi embert: saját mozdulataink és másokéi kölcsönösen egymástól függnek. „Ha te boldog vagy, én is az leszek, ha sírsz, veled sírok. Ha szomorú vagy, nekem is el kell szomorodnom, és örömödben nekem is osztoznom kell.” A világegyetemben minden összefügg, minden áthatja egymást. Az egészből nem választhatsz le egyetlen darabkát sem, a kozmikus rendben a kölcsönös összefüggés uralkodik. Kelet ötezer éves története folyamán a bölcsek és a filozófusok e szellemre, ezen útra szegezték figyelmüket, és továbbadták tudásukat.
A Shinjinmei, egy ősi eredetű kínai könyv azt Írja: shi dobu nan – az út, a legmagasabb rendű Út nem nehéz, de nem szabad választanod. Vonzalmat és ellenszenvet nem táplálhatsz semmi iránt. A Sandokai (A lényeg és a jelenségek összefonódása) ugyanezt mondja: „Ha egyetlen illúziót dédelgetsz, megjelenik a megkülönböztetés, az elkülönülés, mint hegy és folyó között.” A zen egyik jelentése a meditációra, a zazen gyakorlására tett erőfeszítés. Erőfeszítés a megkülönböztetés nélküli gondolkodás birodalmának elérésére, a kategóriákon túli tudatosság megvalósítására és minden elképzelhető nyelvi kifejezés felölelésére és meghaladására. A zazen és a bushido gyakorlásával elérhető ez a dimenzió.

A hét alapelv

A bushido, a szamurájok Útja a buddhizmus és a shintoizmus összeolvadásából keletkezett. Az Utat hét alapelvben foglalhatjuk össze:

1. Gi: nyugalomban hozott helyes döntés, helyes magatartás, igazság. Amikor meg kell halnunk akkor meg kell halnunk. Becsületesség.
2. Yu: hősiességgel ötvözött bátorság.
3. Jin: egyetemes szeretet, az emberiség iránti jóakarat, együttérzés.
4. Rei: helyes cselekvés – a leglényegesebb képesség. Előzékenység.
5. Makoto: teljes őszinteség, igazmondás.
6. Melyo: megbecsülés, dicsőség.
7. Chugo: odaadás, hűség.

A bushido szellemének ez a hét alapelve. Bu – harcművészetek, shi – harcos, do – Út. A szamurájok Útja feltétlen és ellentmondást nem tűrő. Nagyon fontos a tudatosság nélküli testgyakorlás, ezért óriási hangsúlyt fektetnek a helyes cselekvésre és magatartásra.

A bushido hatott a buddhizmusra, és a buddhizmus a bushido-ra: a bushido-ban Öt buddhista elv található:

• az érzelmek elcsendesítése
• az elkerülhetetlen nyugodt beteljesítése
• önuralom az élet minden eseményével szemben
• a halálnak az életnél közvetlenebb kutatása
• tiszta szegénység

Kodo Sawaki zen mester a második világháború előtt előadást tartott a harcművészetek legnagyobb mestereinek, a budo szaktekintélyeinek. Az angol fordításban a „harcművészeteket” összetévesztik a „háború művészetével”, japánul azonban ennek a szónak egyetlen jelentése van: az Út. Nyugaton a „harcművészetek” divatosak, városi sporttá, technikai tudássá váltak, az út szelleme kihalt belőlük. Kodo Sawaki előadásain elmondta, hogy a zennek és a harcművészeteknek ugyanaz a lényege, sőt, a kettő ugyanaz, és mindkettőben nagyon fontos a gyakorlás.
Meddig kell zazent gyakorolni? Sokan feltették nekem a következő kérdést: „Hány évig kell zazent gyakorolnom?” A válaszom: „Halálod pillanatáig.” Nem örülnek a válasznak, mert Nyugaton az emberek gyorsan akarnak tanulni, és néhányan azt hiszik, hogy egyetlen alkalom is elég: „Egyszer elmentem, és megértettem” – mondják. De a dob nem olyan, mint egy egyetem. A budo-ra ugyanez érvényes: halálod pillanatáig kell gyakorolnod.

A három szint

Az első szint a shojin, amikor a gyakorláshoz szükség van akaratra és tudatosságra. A budo-ban, akárcsak a zenben, három-öt évig tart ez a szint, de régebben tíz évig is eltarthatott. Abban az időben tíz évig kellett az akaraterőt használva zazent gyakorolni, bár néha három-öt év valódi gyakorlás után a gyakorló megkapta mesterétől a shihót, az átadást. Állandóan a templomban kellett élnie, és egyetlen sesshin sem lehetett kihagynia. Manapság Japánban a shiho apáról fiúra száll, külsőség lett belőle. Ezért kezdett hanyatlani a valódi zazen, és ezért van olyan kevés hiteles mester Japánban. Régen a felszentelés előtt mindenkinek legalább három évet el kellett töltenie Eihei-ji vagy Soji-ji templomában. De ma már egy év, sőt három hónap, vagy egyetlen sesshin elég lehet ahhoz, hogy valaki szerzetes legyen.
Ki számít mesternek korunkban? Ez fontos kérdés. Ki a te mestered? A legtöbb japán szerzetes azt mondaná, „az apám”. De valójában csak a hozzám hasonlóak a valódi mesterek: Kodo Sawaki tanítványa vagyok, és negyven éve követem mesterem tanításait. Kodo Sawaki dojo-ja nem hasonlított Eihei-jire, híján volt minden külsőségnek. Gyakran mondta:
„Az én dojo-m vándor dojo.” Templomról-templomra ment, iskolából egyetemre és gyárakba, sőt néha a börtönbe is. Tanítása az élethez alkalmazkodott.
A zenben, miként a budo-ban, az első szakasz, a shojin, amikor az akarat és a tudatos erőfeszítés a gyakorlás része.

A shiho után a második szakasz a tudatosság nélküli koncentráció időszaka. A tanítvány nyugalomban időzik. A mesternek valódi segítője lehet, később maga is mesterré válhat, és ha elérkezik az ideje, taníthat másokat.

A harmadik szakaszban a szellem eléri a valódi szabadságot. „A szabad szellem szabad világa.” A mester halála után valódi mester lesz belőle is. De ez nem azt jelenti, hogy előre örül a mester halálának, és azt reméli, hogy majd akkor szabad lesz. Ez a három szakasz a zenben és a budo-ban azonos.

Folytatjuk…