Véget ért a judovarázslat a Papp László Sportarénában

A sportág történetében először lett vegyes csapatversenyben világbajnok Georgia válogatottja, korábban minden alkalommal Japáné lett ez a cím. A mieink hősiesen harcoltak, de nem tudtak továbbjutni az olasz együttes ellen.

Napok óta ismertük a sorsolást, s csöppet sem örültünk neki: igen nehéz ellenfelet kaptunk a tizenöt lehetséges rivális közül, az olaszok friss Európa-bajnoki együttese várt a mieinkre.

Az olaszok nem vették félvállról a csapatversenyt, szinte mind a hat súlycsoportban három-három versenyzőt neveztek erre az eseményre, egyértelműen esélyesebbként várhatták a mieink elleni csatát a legjobb nyolc közé jutásért.
Természetesen a magyar válogatott sem feltett kézzel vonult a tatamira, Bor Barna szövetségi kapitány igyekezett a legerősebb összeállításban indítani csapatunkat. Nagy volt a tét, a győztesre legalább további két meccs várt, a vesztes viszont búcsúzott a további küzdelmektől.

Nagyon nehezen indult az olaszok elleni nyolcaddöntő. A 70 kilogrammos meccsen Európa-bajnoknőnk, Özbas Szofi kemény csatát vívott az olaszok huszonkilenc éves judósával, Stangherlin sokáig jól tartotta kézben a párharcot, a hosszabbításra két-két intéssel fordultak a felek. Ott azonban már a BHSE judósának akarata érvényesült, leszorítással szerezte meg a mieink első győzelmét (0–1).

„Megkönnyebbültem, hogy lement rólam a teher, és alig várom, hogy egy kicsit béke és nyugalom legyen. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ezt a felkészülést végigcsináltam, mert minden nagy világverseny előtt volt a belőlem fakadó stresszből egyfajta gát, vagy sérülés, vagy csak a testem jelzett, hogy lassítsak. Még jövő héten lesz egy katonai világbajnokság, arra koncentrálnom kell, aztán végre pihenek. Jól fog jönni egy kis feltöltődés és inspiráció, amit nem a judóból szerzek” – mondta a csapatmeccs után Özbas Szofi.

Következett a 90 kilogrammban Nerpel Gergely az egyéniben ötödik helyezett Bedel ellen. Az olasz lélegzetvételnyi szünetet sem engedett a TFSE judósának, rendre az ő fogása érvényesült, kétszer is intették a magyar judóst, aztán egy egészen fura jukót kapott Bedel, ami el is döntötte a mérkőzést (1–1).

A harmadik párharcban, a +70 kilogrammban az olaszok 78 kilogrammos olimpiai és világbajnok klasszisa, Alice Bellandi várt a 70 kilogrammos Czerlau Jenniferre. Hiába az erőfölény, eldobni nem tudta a Miskolci VSC judósát, de intésekkel hamar döntésre vitte a dolgot (1–2).

A +90 kilósoknál két 100 kilós judós, Vég Zsombor és a kétszeres Eb-bronzérmes Pirelli csapott össze. A Ceglédi VSE judósa jól tartotta magát, Pirellit intették is, majd a hajrában Vég Zsombor indításánál Pirelli utána rúgott, s bár fogása sem volt a magyaron, jukót kapott érte (1–3).

Eddig is esélyesebb volt az olasz csapat, innen viszont már nagyon nagy bravúrra lett volna szükség. Ráadásul a kétszeres olimpiai ötödik helyezettünk, Pupp Réka az olimpiai bronzérmes, világbajnok Giuffridával találkozott, aki ellen sok csatájukból korábban csak egyszer tudott nyerni. Az Atomerőmű SE judósa mindent beleadott, tíz perces csatát vívott az olasszal, s tényleg csak nüanszokon múlt, hogy végül Giuffrida tudta bevinni a döntő döfést (1–4).

„Az olasz ellenfelemmel nagyon ismerjük egymást így mindkettőnk tudta, mire számíthat a másiktól, ezért volt ez egy taktikailag magas szintű mérkőzés – fogalmazott Pupp Réka. – Az edzőm, Braun Ákos is így küldött be, menjél, darálj, csináld, és akkor jó lesz. Ez így is volt, a meccs közepén, amikor kiosztottak egy intést lábra fogásért, tényleg azt hittem, hogy az a harmadik, mert már kettő a táblán volt. A többiek mondták később, hogy egyet visszavontak. Rettenetesen elfáradtam, de megnyugtató volt, hogy az utolsó kézfogásnál az olasz rám nézett, és mondta, ő is ugyanígy érez. Tudtuk, hogy ezek nagyon nehéz mérkőzések lesznek, nagyon jó formában kell lennie mindenkinek, hogy meg tudjuk őket verni. Ma csodának kellett volna történnie, hogy továbbjussunk, de a magyar judokák a szívüket is otthagyták a tatamin. Összeszokottak vagyunk és olyan egységet képviselünk, ami remélhetőleg pont az olimpiára fog majd összeállni.”

Ezzel a magyar judósok számára véget ért a világbajnokság, amelynek során rengeteg nagy élményt, szép pillanatot hoztak a hazai szurkolók számára.

„Egy olimpia utáni világbajnokság mindig tanulópénz, de hazai rendezés esetén még többet ad – vélekdett Bor Barna szövetségi kapitány. – Most tudtuk igazán bevetni a fiatalokat, és éltek is a lehetőséggel. Jó volt látni őket küzdeni, jó volt magyarnak lenni! A központi edzések, edzőtáborok jól sikerültek, a formaidőzítés is működött, az idősebbek mellett a fiatalok is jól teljesítettek. Ez a világbajnokság remélhetőleg valaminek a kezdete, és lendületet ad a jövőre. A kapitánynak az a dolga, hogy a versenyzőket rendben tartsa és mindenkihez máshogy kell közelíteni. Van, akit motiválni kell, mást nyugtatni. És ami igazán dicséretes, ha egy versenyző befejezi aznapra a versenyzést, majd leül a lelátóra szurkolni a többieknek. Ez az igazi csapat. Szeretném megköszönni a versenyzőknek, a felkészítő edzőknek és a Magyar Judo Szövetség dolgozóinak a munkát. Egységben az erő, és ez most valóban megmutatkozott.”

Ami a további küzdelmeket illeti: a címvédő japánok magabiztos győzelemmel kezdtek Ausztria ellen, aztán két pontos hátrányból fordítottak Üzbegisztánnal szemben, így bejutottak az elődöntőbe. A másik ágról Georgia érkezett, amelynek válogatottja valósággal lelépte az első két riválisát, Kínát és Olaszországot. A japánok elleni elődöntő nagy meglepetést hozott, a grúzok 4–2 arányban felülmúlták a címvédő együttest.

A tabella alsó részében az olimpiai bajnok Franciaország rögtön ki-ki meccsel kezdte az IJF zászlaja alatt szereplő orosz együttessel, s csak aranyponttal jutott tovább a gall csapat. A második körben Dél-Korea válogatottjával újabb parázs csata következett, amelynek során a nehézsúlyúak meccsén megsérült a francia Gustan, akit a mentők vittek el a tatamiról. A döntetlent hozó hat mérkőzés után következett a sorsolás, amely gonosz tréfát űzött a franciákkal: a nehézsúlyú találkozó újrajátszását „jelölte ki”. Természetesen a sérült francia nem tudott kiállni erre a párharcra, így Korea jutott az elődöntőbe, a vigaszágon a franciák a brazilokkal sem bírtak, így be kellett érniük a hetedik hellyel.

A másik ágon a német és a brazil csapat is sima sikerrel jutott a negyeddöntőbe, ami aztán nagy csatában német győzelmet hozott hozott. Az elődöntőben aztán Dél-Korea könnyedén kiharcolta a fináléba kerülést.

A döntő előtt már bizonyos volt, hogy a vegyes csapat világbajnokságok történetében először nem Japán csapata lesz az aranyérmes: Georgia és Dél-Korea legjobbjai csaptak össze a dobogó felső fokáért. Bár az ázsiai csapat behúzta az első párharcot, a grúzok ettől kezdve esélyt sem adtak ellenfelüknek, 4–1 arányban megszerezték a végső győzelmet. A bronzérmeken végül Japán és Németország csapata osztozkodott.

Vegyes csapat világbajnokságok dobogósai
2025, Budapest: 1. Georgia, 2. Dél-Korea, 3. Japán és Németország
2024, Abu-Dzabi: 1. Japán, 2. Franciaország, 3. Georgia és Olaszország
2023, Doha: 1. Japán, 2. Franciaország, 3. Georgia és Hollandia
2022, Tashkent: 1. Japán, 2. Franciaország, 3. Németország és Izrael
2021, Budapest: 1. Japán, 2. Franciaország, 3. Üzbegisztán és Brazília
2019, Tokió: 1. Japán, 2. Franciaország, 3. Oroszország és Brazília
2018, Baku: 1. Japán, 2. Franciaország, 3. Oroszország és Dél-Korea
2017, Budapest: 1. Japán, 2. Brazília, 3. Franciaország és Dél-Korea

Csapatverseny (16 induló)
1. Georgia
2. Dél-Korea
3. Japán
3. Németország
5. Olaszország
5. Brazília
7. Üzbegisztán
7. Franciaország
MAGYARORSZÁG helyezetlen

A magyarok eredményei
1. forduló:
 Magyarország–Olaszország 1–4 (Özbas Szofi–Giorgia Stangherlin aranyponttal 10–0; Nerpel Gergely–Kenny Komi Bedel 0–5; Czerlau Jennifer–Alice Bellandi intéssel 0–10; Vég Zsombor–Gennaro Pirelli 0–5; Pupp Réka–Odette Giuffrida aranyponttal 0–10)

judoinfo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 35 Szablya és használata III. Korunk egy örvendetes jellemzője, hogy sokan kezdik felfedezni a múlt értékeit és erejükhöz mérten […]

Megtekintés: 44 Amikor a szamurájok és daimjók évente kétszer elindultak Edóba, nemcsak a hatalmi egyensúlyt őrizték meg, hanem akaratlanul is […]

Megtekintés: 14 A Kyuk Too Ki egy koreai kickbox stílus, amely az ütéseket, rúgásokat és egyéb küzdelmi technikákat kombinálja a […]

Megtekintés: 16 A Yongmudo , Yongmoodo vagy Yong Moo Do egy modern hibrid koreai harcművészet , amely a taekwondo , […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 105750
Scroll to Top