A judo világ szolidaritását fejezi ki a menekültek világnapján

A Menekültek Világnapja az Egyesült Nemzetek Szervezete által kijelölt nemzetközi nap, amely a világ minden táján élő menekültek tiszteletére szolgál. Minden évben június 20-án esik, és azoknak az embereknek az erejét és bátorságát ünnepli, akiket konfliktusok vagy üldöztetés elől menekülve kényszerítettek hazájuk elhagyására.

Miközben Budapesten, az OTP Bank Judo Világbajnokság utolsó napján a sportág krémje gyűlt össze, a világ más részein milliók emlékeztek meg azokról, akik kénytelenek voltak elhagyni otthonukat – egy jobb, biztonságosabb élet reményében. Egyre zaklatottabb világunkban a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) továbbra is különös figyelmet szentel a menekültek ügyének – olyan embereknek, akik életük újraépítésére kényszerülnek.

Az IJF hosszú évek óta aktív szerepet vállal a menekültek támogatásában. Ennek egyik leglátványosabb példája a menekült judocsapat, amely az IJF támogatásával rendszeresen ott van a World Judo Tour állomásain. Közülük hatan tavaly Párizsban is tatamira léphettek a 2024-es olimpiai játékokon – ezzel példaképpé váltak a világ menekült közösségeinek fiataljai számára.

A szövetség nemcsak sporteredményekkel, hanem társadalmi felelősségvállalással is példát mutat. Oktatási programjaik révén a világ számos menekülttáborában lehetőség nyílik a judo gyakorlására és értékeinek elsajátítására. Jelenleg három tábor működik Zambiában, egy Malawiban, egy pedig Zimbabwében. Kenyában és Jordániában új táborok épülnek, míg a törökországi Kilisben már évek óta eredményesen működik a helyi program. Dél-Afrikában pedig a „Judo for Peace South Africa” kezdeményezés révén a menekültek és a helyi közösségek együtt találhatnak vissza a reményhez és a közös értékekhez.

A dzsúdó – túl a sporton – ma sokak számára a remény szimbóluma. A 2025-ös Menekültek Világnapjának központi üzenete a „Szolidaritás a menekültekkel” volt. A judo közösség azonban ezt az üzenetet nem csupán egy napon, hanem egész évben a gyakorlatba ülteti.

A Menekültek Világnapján újabb mérföldkőhöz érkezett az ügy: az Olimpiai Menekültügyi Alapítvány (ORF) bejelentette annak a 47 menekült sportolónak a névsorát, akik Olimpiai Szolidaritási ösztöndíjban részesülnek – ez számukra az első lépés lehet az LA28 olimpián való részvételhez. A listán több dzsúdós neve is szerepel: Adnan Khankan, Sibghatullah Arab és Mohamad Akkash (Németország), Kavan Majidi és Melika Balali (Egyesült Királyság), Kevin Ndahabonyimana (Kenya), Mohammad Bakhtiyar Hamza (Kanada) és Mohammad Rashnonezhad (Hollandia).

ijf.org

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 35 Szablya és használata III. Korunk egy örvendetes jellemzője, hogy sokan kezdik felfedezni a múlt értékeit és erejükhöz mérten […]

Megtekintés: 44 Amikor a szamurájok és daimjók évente kétszer elindultak Edóba, nemcsak a hatalmi egyensúlyt őrizték meg, hanem akaratlanul is […]

Megtekintés: 14 A Kyuk Too Ki egy koreai kickbox stílus, amely az ütéseket, rúgásokat és egyéb küzdelmi technikákat kombinálja a […]

Megtekintés: 16 A Yongmudo , Yongmoodo vagy Yong Moo Do egy modern hibrid koreai harcművészet , amely a taekwondo , […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 105762
Scroll to Top