Ketten is levizsgáztak 7. Danra

7. Danos mestervizsgát tartott Patakfalvy Miklós a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, amit Lányi Tamás és Schautek Gyula is sikerrel teljesített.

– Különleges nap volt június 23. Két mesternek feltétlenül, de nekünk is, hiszen második alkalommal történt meg a hazai WT Taekwondo történetében, hogy itthon 7. Danos, nagymestervizsgát tarthattunk – mondta a vizsgáztató Patakfalvy Miklós.

A két vizsgázó mester, Lányi Tamás és Schautek Gyula volt, akik mindketten sikerrel vették az első, a hazai akadályt. Tamás 33 éve, Gyula 43 éve űzi a harcművészetet-sportágat, mindketten régi, kipróbált harcosai a magyar taekwondónak.

– A vizsgán 20-20 perces bemutatót kellett tartaniuk, ahol ők voltak a főszereplők, azaz nekik végig kellett dolgozniuk a megadott időt. Természetesen voltak segítőik, partnereik, akik tartották a deszkákat a törésekhez, partnerek voltak az önvédelemben vagy a küzdelmekben. A programjuk során a taekwondo teljes mozgásanyagáról kellett számot adniuk, azaz bázistechnikák, formagyakorlatok, formai és szabad küzdelmek, szabadkezes- és eszközök (kés, bot, pisztoly) elleni önvédelem és töréstechnikák szerepeltek a vizsgaanyagban – avatott be a részletekbe Patakfalvy Miklós.

Ugyanakkor, ez még csak az első forduló volt, mert a Kukkiwonnak, azaz a WT Technikai Központjának is el kell küldeni az utolsó 4 nagymester formagyakorlatot és egy 1 perces, teljes védőfelszerelésben felvett szabadküzdelem videófelvételét. Emellett, el kellett készíteniük egy 10 oldalas, angol nyelvű szakmai taekwondo anyagot, amit nekik kellett kidolgozni. A Kukkiwonban egy vizsgabizottság értékeli a videó anyagokat, aminek minden tekintetben meg kell felelnie a legmagasabb követelményeknek, illetve értékeli az esszét is, amire szigorú plagizálási feltételek vannak érvényben. A végső eredmény 3-4 hónap után várható.

wtftaekwondo.hu

Hirdetés

Hirdetés

Legújabb híreink

Megtekintés: 62 A harcművészetek világában kevés olyan irányzat létezik, amely akkora szellemi hullámokat kavart volna, mint a Bruce Lee által […]

Megtekintés: 79 A 17. századi Japán kardkovácsai között volt egy név, amely nemcsak a mesterségbeli tudást, hanem a szellemi mélységet […]

Megtekintés: 39 Ebben a rovatban nem életrajzot közlünk, hanem az adott mesterhez kapcsolódó történeteket gyűjtjük csokorba. Tanítványi visszaemlékezésekből, korabeli feljegyzésekből […]

Megtekintés: 258 avagy Egy vágás – egy halál? A szamuráj nem sietett. A katana markolata stabilan simult a kezébe, a […]

Események

Menütérkép

Riportok

Partnerek

Hirdetés

Látogatók száma: 442698
Scroll to Top