Szablya és használata II.
A filmművészeti alkotások és a katonai hagyományőrző bemutatók hatására nagyon sok laikusban és hagyományőrben (illetve szablyavívóban is) kialakult egyfajta torz elképzelés arra vonatkozóan, hogyan is nézhetett ki egy éles fegyverrel való párviadal történelmi időkben. A számtalan Hollywood-i Robin Hood; Ivanhoe és Három testőr feldolgozás jeleneteiben, lovag- és kalózfilmek tucatjaiban láthatók jól elhúzott párbaj-, vagy vívójelenetek, ahol a vívók teátrális művészi mozdulatokkal csattogtatják egymásnak fegyvereiket, miközben egy artistát is megszégyenítő módon asztalra, várfalakra, lépcsőfokokra ugrálva, vagy derékig érő vízbe gázolva igyekeznek minél jobb pozícióba helyezkedni ellenfelükkel szemben. De az efféle vívójelenetekkel nem maradtak adósok a magyar- és -az ahhoz nagyon hasonló hadi kultúrával rendelkező- lengyel játékfilmek sem. Például az olimpiai vívóbajnokunk, Kárpáthy Rudolf által koreografált vívójelenetekkel teletűzdelt Koppányi aga testamentuma; vagy a lengyel Sienkiewitz trilógia (Tűzzel vassal; Özönvíz; Kislovag) filmes adoptációi. Ez utóbbiból az Özönvíz (Potop) című film első részében látható szablyás párviadal a legtöbb szablyavívó és hagyományőr “szívét megdobogtatja” (ha nem is vallják be, de egy-egy hagyományőrző rendezvényen rekonstruált párviadal során sokan közülük szívük mélyén abban reménykednek, hogy valami hasonló látványban részesítik a közönséget).
Azonban a valóság kijózanító. A legtöbb játékfilmben látható -általában profi vívómesterek által betanított- vívójelentek nem a valóságot tükrözik, hiszen egy éles összecsapás korántsem volt ennyire látványos. De ha már a filmeket említem, hadd hozzak fel hiteles példákat is. Ridley Scott Párbajhősök (Duellists; 1977) című alkotásában két, Napóleon-korabeli huszártiszt rivalizál és párbajozik folyamatosan a történet cselekménye során. Az egyik párviadalban lóról csapnak össze, melyben a “jófiú” karakter egy tipikus huszárroham után egyetlen vágással teszi harcképtelenné ellenfelét. Ugyanezt láthatjuk (és olvashatjuk) például a Kőszívű ember fiaiban is. Ezzel összhangban László Gyula régész-professzor az 50 rajz a honfoglalókról című művében a következőket írja: „… [a honfoglaló magyarok] villámgyorsan elvágtattak az ellenség mellett és szinte röptében csaptak oda a szablyájukkal. Mire az válaszolni akart volna a lovas már messze járt.” Azonban legyünk mi is realisták. Egy efféle hiteles párviadal rekonstruálása filmekben, vagy történelmi hadijátékokon hosszú távon nem vonzaná a közönséget. Az említett két filmben például ez csak egy volt a sok vívó- és harci jelent közül. Viszont azt is megállapíthatjuk, hogy mégsem ilyen “kerek a történet”. Tinódi Lantos Sebestyén a Kapitány György bajviadala https://mek.oszk.hu/01100/01100/01100.htm#21 című művében egy hosszan elnyúló törökkori párbajról olvashatunk. De a történelmi források ugyanígy hosszan elnyúló párbajként említik -a korszak Mike Tyson-ának és Evander Hollyfield-jének számító- Gyulaffy László és Thury György 1563-ban lezajlott párviadalát, melyben Thury súlyos sebet kapott és csak a jelenlévő Ferdinánd király parancsa vetett véget a véres tusának. Egy másik elnyúló párbaj volt Csegley Ferenc és Deli Hasszán 1568-ban lezajlott tusája, mely izgalmas fordulatokban bővelkedve, hosszadalmas tusakodás után végül a török vitéz halálával végződött. Tehát jó hír, hogy a filmekben és történelmi hadijátékokon látható hosszan elnyúló vívás mégsem teljesen irreális. Valószínűleg tízből egy párviadal lehetett hosszan elnyúló, ahol hasonlóan magas szintű harcértékkel rendelkező felek csaptak össze. De tegyük hozzá rögvest, hogy a látványos, széles “iskolamozdulatokkal” operáló, “steril és bénázásmentes” (csúszás, mellé vágás, suta mozdulatok hiánya; minden vágást pontosan véd a másik; etc.) vívás, asztalra-, vagy falra ugrálással, netán vízbe gázolással egybekötve tényleg irreális.
A szablyával való vívás ismertetése során két szempontot vennék figyelembe. Az egyik a jellegzetesen ívelt fegyverhez igazodó mozgáskultúra, hiszen nem csak a fegyver konstrukciója tér el a nyugati-típusú egyenes kardoktól, de a vele való vívás is más jellegű. A másik szempont alapján tárgyaltak sok mindenben a kardvívásra is érvényesek lehetnek, hiszen magáról az “éles” -általában másik fél halálával végződő- vívásról szól, amely sok szempontból eltért egy gyakorló, vagy egy hadijátékon/filmben látható összecsapástól.
A szablyavívás és a kardvívás közötti különbséget tulajdonképpen a fegyverek szerkezeti kialakítása hordozza magában. A szablya íveltségének köszönhetően a vele való mozdulatok/vágások ívelt pályát írnak le, ennek köszönhetően esetleges összetett támadás/védés sorozatok során sem törik meg mozgás, mint az egyenes karddal való kombinációk esetén előfordul. Vagyis nincs “holt tér” a mozgás során, mert minden befejezett vágás kezdő pozíciója lehet egy másiknak. A szablya már a hüvelyből előrántható oly módon, hogy a mozgás megtörése nélkül támadjon a harcos (az un. “hatvágás” 4. vágásával), csuklómozdulatokkal operálva akár támadáskombinációk is végezhetők “egy lendületből” (pl. Az un. “hatvágás” 1.; vagy 5. vágása, majd ezt követő esetleges kombinációk).
A szablya ívelt mozgásának gyakorlására szolgált (a zárójelben már említett és sokak véleménye szerint Hungaricumnak számító) un. “hatvágás” kombináció. Több vívómester könyvében (például: Louis Chappon: Theoretisch-practischeAnleitung zur Fecht-Kunst ; vagy Murz, Frigyes: Vitőr-, kard-, és párbajvívás) megtalálható ennek a gyakorlatnak a leírása. Hat megszámozott irányból történő egymás után folyamatosan -mozgás megtörése nélkül- kivitelezett, egyenes vágásról van szó (felső X- külső oldalról kezdve; alsó X külső oldalról kezdve; vízszintes nyakvágás kívülről-belülről), melyek folyamatos gyakorlásának célja a vágások pontos, bármikor készség szerinti kivitelezésének elsajátítása lehetett. A vágások egymás utáni folyamatos kivitelezéséhez -a csukló erős igénybevétele miatt- a magyar szablyákra is jellemző megtört markolat nélkülözhetetlen (személy szerint próbáltam egyenes markolatú karddal is végezni ezt a gyakorlatot – nem javaslom senkinek). Erről a szablyagyakorlatról Jókai Mór (aki maga is mesteri szinten vívott “civilben”) a következőképpen ír A két menyasszony című novellájában: „A vén huszár verekszik véres ellenfeleivel. Tüzesen, de harag nélkül küzd, mellette az ifjú újonchuszár, kit nem győz oktatni: – Kend nem érti a hatvágást, ki látta azt úgy vágni a karddal, mint a buzogánnyal. Azt csak olyankor teszi az ember, mikor már elfáradt. Tanuljon kend huszárosan vágni, így ni, visszakézzel.”
A hatvágáson kívül egyéb csuklógyakorlatokról és forgatásokról is találunk bőven forrást, például Chappon Samu írja Nemes vívás művészete című művében: „ A csukló-forgások vagy kard-lendülések a legjobb gyakorlatok közé tartoznak; egyedüli gyakorlat mely a kar izmait erősíti, a kezet pedig a csukló forgásra szoktatja, de egyszersmind kitartóvá is teszi. … a moulinék helyből kirohanás nélkül történnek egyenkint vezényszó szerint, hogyha már elég jártassak vagyunk bennük, akkor összekötve, egymás után végezzük őket” A szablyával való ívelt mozgáskombinációk talán legszebbjei, az un. “nyolcas vágások”, melynek során a szablya pengéjének hegyével egy nyolcas számjeget írunk le. Ez történhet kívülről indítva (külső nyolcas) és belülről indítva (Belső nyolcas) egyaránt, továbbá a “nyolcas” alsó és felső szárának magassága változtatható. Ezt a vágáskombinációt különösen kedvelik a kortárs szablyavívók közül a Bajvívó Magyarok Sportegyesület https://www.facebook.com/bajvivo.m vívói. De nem említettem még egy nagyon lényeges -csak szablyával végrehajtható- támadás típust, a fokéles technikákat. Ennek lényege, hogy a homorú részen lévő élt használjuk vágásra. Egyik legegyszerűbb, de legalattomosabb módja ennek a technikának, mikor a másik (un. “terc alapállásban”) fegyvertartó kezére/karjára alulról felfelé vágunk, de egy ilyen vágás brutálisabb esetben történhet hasra is. De ha az ellenfél pengével véd egy un. “első vágást”, akkor a támadó egy csuklómozdulattal elfordítva a kezét, metszheti a védő ujjait (ezért hordtak a törökkorban lánc-; vagy páncélkesztyűt, később ezért alakult ki a markolatkengyel, majd a markolatkosár). De ugyanígy hatékony lehet például egy vízszintes -bármely irányból- nyakra történő nem be talált vágás visszarántása, vagy egy függőleges fejvágás csuklóból történő kiforgatása, hogy a domború él helyett a fokél érje a fejet. Így ha amaz esetleg fegyverrel védené a fejét, akkor is betalálna a vágás. Ezentúl számtalan fokéles támadás variáció alkalmazható, ennek csak a harcos fantáziája szab határt. Hadd említsek egy kortárs vívómestert Hidán Csabát https://hu.wikipedia.org/wiki/Hid%C3%A1n_Csaba_L%C3%A1szl%C3%B3 aki számtalan előadáson és videóban prezentálta már (pl: https://www.youtube.com/watch?v=ePl3v0JsSMg ) a szablyavívás eme sajátos jellemzőjét. Fokéles technikákat egyébként több vívómester is (Chappon L.; Chappon S.; Arlow G.) tanít műveiben
Folytatjuk….
Hamvai-Kovács Gábor
