A zen és a harcművészetek (folytatás)

Negyedik rész

Mondo

Kyosaku: A felébredés botja 1.

Egyszer egy danért, vagyis a harcművészetekben megszerezhető fokozatért folyó vizsgán egy mester azt mondta, hogy három dolog fontos a harcművészetekben: a shin, a wasa és a tai – a tudat vagy szellem, a technika és a test. Melyik a legfontosabb?

Taisen Deshimaru: – A harcművészetekben, épp úgy, mint a go játékban, hasznos a wasa, a technika alapos ismerete. Az is biztos, hogy egy fiatalembernél a test a meg határozó, míg egy idősebbnél a technika és a szellem kerül túlsúlyba. Valójában a shin, a szellem az elsődleges, csak utána következik a technika és a test. A sportoknál, főleg Nyugaton, a testi erőnlét a legfontosabb tényező. A judo-ban a testnek felkészültnek kell lennie, de fontosabb a technika és a tudati intuíció, amellyel testünket helyesen használjuk. Ha erős technika és erős test küzd egymás ellen, akkor a technika győz. Az erős, szilárd tudat és az erős technika közötti harcból a tudat kerül ki győztesen, mert a tudat megtalálja a gyönge pontot.

Híres történet szól arról a szamurájról, aki egy nagy küzdelem végén egy közönséges kétkezi munkással találta szembe magát. A szamuráj ügyesen a markában tartotta emberét, éppen meg akarta ölni. Már fuldoklott a munkás, amikor ellenfelének heréjéhez ért a keze. Megmarkolta, teljes erejével összeszorította, a szamuráj pedig pillanatokon belül szabadon engedte. A test fejlesztése nem lehet az edzés egyetlen célja. Korunkban a versenyeken természetesen nem élet-halál küzdelem folyik, hanem pontokért harcolnak a résztvevők, így számukra elég a testi erőnlét és a technika. De régen az emberi élet forgott kockán, és végül a megérzés döntötte el az eredményt.
Ma is így kellene lennie: minden harcban úgy kellene küzdeni, mintha az emberi élet forogna kockán, még akkor is, ha csak fakardokkal harcolsz. A harc- művészetek így újból az őket megillető helyre kerülnének, és az út gyakorlását jelentenék. Különben nem különböznek az egyszerű játéktól.
Valójában a testi erőnlét, technikai felkészültség és a tudatállapot többnyire egyforma jelentőségű, de mindig a shin, a szellem dönti el a harc kimenetelét.

Elmesélem annak a szamurájnak a történetét, aki elment a legendás hírű Miyamoto Musashi mesterhez, a kardművészet igaz útját megtanulni. A mester elfogadta tanítványának a szamurájt. Egy hónapig, két-három hónapig, három évig mesterének utasítása szerint fát vágott, és egy távoli forrásból vizet hordott. Ma mindenki már egy hét, vagy pár óra múltán elmenekülne. De a szamuráj nem adta fel, és az évek során megedzette testét. A három év elteltével azonban ő is megelégelte, és megkérdezte mesterétől: „Miféle edzésben részesítesz engem? Kardot nem is láttam, mióta idejöttem! Minden időmet favágással és vízhordással töltöttem. Mikor avatsz be végre?” „Jól van, jól van” – válaszolta a mester. „Mivel tényleg ez a kívánságod, megtanítom neked az igazi technikát.”

Megparancsolta tanítványának, hogy a dojo-ban reggeltől estig a tatami külső széle körül sétáljon anélkül, hogy egyetlen lépést elvétene.

– Ez az a járásfajta, amit a kendóban tanítanak: a két lábat felváltva, pontosan egymás előtt csúsztatják…

T.D.: – Igen. A mester megtanította őt a járásra való összpontosítás Az egy cselekvésre való koncentrációra, arra, hogy tökéletesen tegye azt. Ugyanis az összpontosításhoz viszonyítva a technikai részletek, a cselek és trükkök csupán másodlagosak. Ha megfelelően összpontosítasz, akkor egyetlen mozdulatra van szükséged. A tanítvány tehát egy évig sétált a tatami körül. Mikor letelt az év, odament mesteréhez, és így szólt: „Régóta foglalkozom a kardforgatás művészetével, szamuráj vagyok. Találkoztam már kendo mesterekkel is, de egyikőjük sem tanított úgy, ahogy te. Ezért kérlek, taníts meg a kardforgatás

Igazi Útjára.”
„Jól van – mondta a mester -‚kövess!” Mélyen, a hegyek közé vezette tanítványát, ahol egy szédítő szakadék felett fatörzs vezetett a túloldalra.
„Ott – szólt a mester -‚ ott menj át a túlpartra.” A szamuráj nem tudta mire vélni mesterének szavait. Visszahőkölt, amikor a mélybe pillantott: nem tudta rávenni magát, hogy átkeljen.

Hirtelen kopogtatást hallottak a hátuk mögül, egy vak férfi közeledett a botjával. A vak nem méltatta figyelemre őket, csak elsétált mellettük, és botját maga előtt tartva határozott kopogtatással folytatta útját a szakadék fölött.
„Aha – gondolta a szamuráj – kezdem érteni. Ha egy vak ember így keresztül tud menni, akkor nekem is képesnek kellene rá lennem.”
A mestere így szólt: „Egy teljes évig jártál körbe a tatami szélén, és az sokkal keskenyebb volt, mint ez a fatörzs. Igen, most át kell tudnod menni.”
Megértette a tanítvány, és átment a másik oldalra. Tanulása ezzel véget ért: három évig testét erősítette, egy éven át egyetlen cselekvésben (séta) koncentrálóképességét fejlesztette, és végül, amikor a szakadék szélén szembenézett a halállal, megkapta a tudat és a szellem végső tanítását.

De miért a szellem, illetve a tudat a legfontosabb?

T.D: Mert végül az dönt. A régi idők japán harcművészetében egyetlen mozdulat halált jelentett, ez volt a támadást megelőző megfontolás és összpontosítás oka. Egy ütés, és vége volt a küzdelemnek: egy halott – néha kettő, ha mindkét ütés olyan volt, amilyennek lennie kellett. Mindez egy pillanat alatt történik. És abban a pillanatban a tudat dönt, a technika és a test csak követi. A modern sportokban mindig van egy rövid szünet, nem így a harcművészetekben. Ha egy kicsit is vársz, elvesztél. Az ellen feled fölénybe kerül. A tudatnak szüntelenül a szituáció egészére kell koncentrálni, az akcióra, vagy a reakcióra készen. A tudat ezért a legfontosabb.

– Hogyan válasszuk meg a támadási technikát?

T.D.: – Nincs választás. Ez öntudatlanul, automatikusan és természetesen történik. Nem jelenhet meg gondolat, mert ha megjelenik, akkor ennek időtartama repedést jelent a folytonosságon.

A helyes mozdulat megszületéséhez állandó, tökéletesen éber tudatosság szükséges, és ez a tudatosság „választja” a helyes ütést, a technika és a test pedig megvalósítja. S máris túl van rajta.

– A kendóban a debana wasa taktikában az ellenfelet megelőzve kell támadni, ütni. Ebben a technikában rendkívül fontos az intuíció.

T.D.: – Mindig fontos, elengedhetetlen. Ha váratlanul megüt az ellenfeled, akkor ösztönösen védekezned kell, ösztönös tudatossággal felül kell kerekedned, és meg kell óvnod magad. Ez a tudatosság fogja előhívni a test és a technika helyes reakcióját. De ha gondolkodni kezdesz, hogy „ezt vagy azt technikát kell most használnom”, akkor közben meg- ütnek. Az intuíció hozza működésbe a testet és a technikát. A test és a tudatosság egyesül, egész testeddel gondolkodsz, hiánytalanul beleadod magad reakcióba.

A shin, wasa és tai, azaz a tudat, technika és test hármasának egységbe kell olvadnia, nem külön létezni. Tökéletes egységük teremti a helyes cselekedetet. Ezért nagyon nehéz fontossági sorrendet felállítani közöttük.

A japán harcművészetek közül mindig a kendót, a kardforgatás útját tartották a legnemesebbnek, mert ehhez volt szükség a tudati intuíció, a test és a technika legtökéletesebb egységére.

– Tizenkétmillióan kendo-znak, hatmillióan judo-znak, ötmillióan karate-znak, egymillió aikido-zik, két kyudóval és íjászattal…

T.D.: – Valamennyi harcművészetben alapvető a tudat, a test és a technika egysége. Nem helyes a „gondold módszer. Meg kell ragadnod az alkalmat, a sl1ki-t. A lehetőség a leglényegesebb, és ezt a gondolkodás nem teremtheti meg. Csak a tudatosság képes megragadni a cselekvés lehetőségét, az üres teret, melyben cselekedni kell.

-A hézagot…

T.D.: – Az alkalomnak megfelelő tettet, azt a pontot, amikor támadni kell. A karatéban veszélyes lehet, ha belélegzéskor ütnek meg, és nem kilélegzéskor. Ezért kell megragadnod az alkalmat, amikor az ellenfeled belélegzik, mert ekkor fedi fel gyenge pontját, az üres teret.

– Miért?

T.D.: – Lehetőség mindig akkor adódik, amikor a másik ember belélegzik, mert a test könnyebb, kevésbé koncentrált lesz. Ilyenkor a tudatodnak, testednek tudnia kell, hogyan cselekedjen. Tehát a meg oldás: támadni, miközben az ellenfél levegőt vesz, amikor megmutatja gyenge pontját, a hibát védekezésében, magatartásában.
A belélegzés mellett a túl nagy vagy túl kicsi erőfeszítés is nagy lehetőség a támadásra. Képtelenség egy versenyen korlátlan ideig egyforma intenzitással koncentrálni. A figyelem valamikor meginog, és akkor felbukkan a lehetőség, amit az ellenfélnek meg kell tudni ragadni. Nemcsak a harcművészetekben, hanem minden helyzetben adódik ilyen lehetőség – vitákban, üzleti megbeszéléseken…
Sem a harcművészetekben, sem a mindennapi életben nem szabad felfedned gyenge pontjaidat. Az élet harc! Összpontosítanod, s tökéletlenségeidet leplezned kell. Fokozatosan, az önuralom folyamatos gyakorlásával képes leszel megszabadulni tőlük.
Pontosan ezen az éberségen alapszik a hagyományos japán nevelés. Soha ne mutasd meg gyenge pontjaidat, nehogy mások kihasználják azokat. A versenyek egyedüli célja az ellenfél sebezhető pontjainak felfedése a figyelem, a határozottság és a koncentráció segítségével, és amikor a lehetőség felkínálkozik, annak gondolkodás nélküli megragadása. Vívás, birkózás közben, vagy a mindennapi élet harcai közepette a másik ember szemét kell figyelned. Ha ellenfeled szeme mozog, vagy elhomályosul, tétovázik, illetve elbizonytalanodik, akkor megjelenik a lehetőség, a suki. Életünk döntő pillanataiban nem szabad gyengeségeinknek megmutatkoznia, mert akkor hibát követünk el: megbotlunk, elesünk és vereséget szenvedünk. Az éberségnek a tudat figyelméből kell fakadnia, állandó testedzéssel nem szerezhető meg, mert a test hamar kifárad. Ebben van a szellem, a shin lényege. A test jelzi a gyenge pontokat, a tudat pedig kiigazít, irányít.

– Tavaly Kyotóban láttam két, nyolcvan év körüli kendo mester küzdelmét. Kardjuk hegyét összeérintve öt percig teljesen mozdulatlanul álltak egymással szemben. Az Öt perc elteltével a bíró döntetlent hirdetett: kiki wake.

T.D.: – Igen. Ha mozogsz, megmutatod sebezhető pontjaidat. A fiatalok heves szurkálásukkal és összpontosítás nélküli rohamaikkal agyon fárasztották volna magukat, az érettebbek technikájuk valamennyi fortélyát bevetették volna, a két öreg mester egyszerűen a szemével, a szemén keresztül, a szellemével harcolt. Ha egyikük megmozdult volna, az tudatosságának elmozdulását, és így gyenge pontjának megmutatkozását jelentette volna. Az pedig a végső vereség lehetett volna, hisz a másiknak egyetlen ütésre lett volna szüksége a győzelemhez.

Biztosan ismeritek a három macska történetét. Élt egyszer egy szamuráj, aki nem tudott megszabadulni a házában élő patkánytól. Szerzett egy remek, bátor és erős macskát. De a patkány gyorsabb volt nála, a macskából könnyedén bolondot csinált. Még egy macskát kerített a szamuráj, ügyesebbet és ravaszabbat az előzőnél. A patkány azonban résen állt, csak akkor bújt elő, amikor a macska aludt. Végül a közeli templomból egy zen szerzetes a saját macskáját adta kölcsön. A lehető leghétköznapibb állat volt, egész nap szundikált, és nem törődött semmivel maga körül. A szamuráj tanácstalan volt, vissza akarta adni a macskát, de a szerzetes ragaszkodott hozzá, hogy tartsa még magánál. A macska maradt, aludt, csak aludt, a patkány lassan felbátorodott és ide-oda ügetett a macska szeme előtt, hisz az semmi érdeklődést sem mutatott. Aztán egy nap mancsának egyetlen erős ütésével elkapta a patkányt, és a földre szorította. A tudat ébersége nélkül a testi erő és a technikai jártasság nem hoz eredményt.