avagy miért verik évszázadok óta Qin Hui-t Kínában?

Láttál már olyan szobrot, amit nem simogatnak, hanem rendszeresen ököllel vernek, papuccsal csapkodnak és szavakkal aláznak meg? Egy nemrég virálissá vált videóban emberek gyűlnek egy szobor köré Kínában – és sorra mérik rá a csapásokat. Nem dührohamról van szó, hanem egy évszázadok óta fennálló rítusról. De vajon ki az a figura, aki ilyen indulatokat vált ki még ma is? És miért fontos ez a történet a keleti kultúra és a kollektív emlékezet szempontjából?

Qin Hui a Dél-Song-dinasztia idején volt magas rangú hivatalnok és miniszter. A történelem – legalábbis a népi emlékezet – árulóként könyvelte el, mert kulcsszerepet játszott a legendás hadvezér, Yue Fei kivégzésében. Yue Fei a kínai hazafiság, kitartás és bátorság egyik legnagyobb szimbóluma lett, míg Qin Hui neve egybeforrt a politikai intrikával és az árulással. A nép nem felejtett. Qin Hui – és felesége – szobrát térdelő testhelyzetben állították fel Yue Fei síremléke előtt Hangzhouban. Ez már önmagában is különös: térdre kényszerítve, örök megalázottságban állnak évszázadok óta. De a látogatók nem elégszenek meg ennyivel.

A Yue Fei mauzóleum mellett található bronzszobrokat rendszeresen verik a látogatók. Papuccsal csapkodják, leköpik, szidják, sőt néha még virslit vagy tojást is dobnak rájuk. A turisták gyakran nevetgélve, szimbolikusan „igazságot szolgáltatnak” az évszázados sérelemért.
Ez a sajátos rítus nem hivatalos dühkezelő terápiaként működik, hanem a kulturális emlékezet részévé vált. Sokan úgy érzik, hogy ezzel egyfajta közösségi katarzist élnek meg – mintha személyesen is szembeszállhatnának az igazságtalansággal.

Külső szemlélőnek furcsának tűnhet egy szobrot verni, ám valójában ez a gyakorlat nem egyedi Kínában. A társadalmi feszültségek, a csalódottság, a múlt árnyai mind gyakran szimbólumokon keresztül csapódnak le a keleti kultúrákban. Qin Hui alakja a megtestesült árulás – és az emberek, akik nap mint nap látogatják a síremléket, úgy érzik: valamennyire visszavesznek az igazságból.

Ráadásul nemcsak Kína őriz ilyen hagyományokat:

• Mexikóban a piñata széttörése egyaránt játék és szimbolikus tett.
• Európában a boszorkánybábuk vagy télűző kiszebábok égetése hasonló rítus: megszemélyesítünk valamit, amit utálunk – majd elpusztítjuk.
• Japánban létezik a daruma figura ledöntésének szokása, ha nem teljesül a kívánságunk.
• Nyugaton pedig a „rage room” típusú helyiségek – ahol tányért törhetsz szét egy baseballütővel – a modern verziói ugyanennek a vágyunknak: levezetni a haragot, biztonságos keretek között.

A düh nem eltüntethető – de átalakítható. A Qin Hui szobor története nem csupán múltidézés: élő példája annak, hogyan formálhat közösségi hagyománnyá egy évszázadokkal ezelőtti árulás. Az emberek ugyanazokra az arcvonásokra ütnek, újra és újra. Talán nem bosszúból, hanem a kollektív igazságérzet fenntartásáért. A keleti világban nem mindig az számít, hogy mit mond ki a törvény – hanem az, mit őriz meg a közösség.

Mi lenne, ha Budapesten is lenne egy szobor, amire mindenki ráverhetne egyet? Egy szimbólum, amelyre kiönthetnénk a csalódást, a politikai dühöt, a személyes haragot?
Neked ki lenne a te „Qin Hui-d”?
Írd meg nekünk a katana magazi facebook oldalán kommentben, oszd meg a véleményed – kulturálisan, természetesen. 😊