avagy Guizhou rejtett ragasságai
Kína délnyugati szegletében, a Guizhou tartomány szívében olyan helyek bújnak meg, amelyeket a modern világ zaja még alig ért el. Ezek a falvak nemcsak a természeti szépségük miatt különlegesek, hanem azért is, mert évszázadok óta a sziklák oldalába építve élnek itt emberek. A sziklákra épült falvak Guizhou rejtett magasságaiban az idő és a természet erejével versenyt futó emberi kitartás lenyomatai.
Guizhou tartományt gyakran emlegetik Kína egyik leghegyvidékibb és legelzártabb régiójaként. Itt nem ritkák az 1500–2000 méter magas mészkősziklák, melyek között apró települések bújnak meg. A legismertebb sziklafalvak közé tartozik Ziyun, Libo, és Congjiang környéke, ahol a Dong és a Miao etnikai kisebbségek élnek. Ezek a közösségek sokszor csak gyalogösvényeken vagy függőhidakon keresztül érhetők el. De vajon miért éppen a sziklafalra építkeztek?
A válasz egyrészt praktikus, másrészt kulturális. A meredek, nehezen megközelíthető helyszínek nem csupán látványosak, hanem egyben természetes védelmet is nyújtottak az itt élők számára a történelem viharai során. A Guizhou tartomány domborzata kevés sík területet kínál, így az emberek már évszázadokkal ezelőtt elkezdték kihasználni a hegyoldalak nyújtotta lehetőségeket. Az itt élő népek saját hagyományaikhoz és a táj adottságaihoz igazodva fejlesztették ki azt az építési módot, amely lehetővé tette számukra, hogy szinte szó szerint a sziklákba kapaszkodva éljenek.
„A hegyek csúcsán élni annyi, mint közelebb lenni az éghez – mondják a helyiek.”
Óhatatlan felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogyan építették ezeket a falvakat?
Nos, a házak felépítése is alkalmazkodik a természethez: legtöbbször fából és helyi kőből készülnek, és gyakran cölöpökre helyezik őket, hogy a sziklák egyenetlenségeit is ki tudják egyensúlyozni. Ezek az úgynevezett Diaojiaolou épületek különleges látványt nyújtanak, ahogy a hegyoldalba simulnak. A falvakat lépcsős rizsföldek veszik körül, amelyek a meredek lejtőkön is megélnek, a házak közötti szűk utakat kőből rakott ösvények szövik át, a vízellátás pedig többnyire természetes forrásokra és kézzel kiépített csatornákra épül. Nem ritka, hogy a sziklák oldalán faragások vagy festett díszítések tűnnek fel, melyek vallási vagy spirituális jelentéssel bírnak.
Ez mind rendben van, érthető. De miként vitték fel ide a házakhoz szükséges építőanyagokat évszázadokkal ezelőtt, amikor sem út, sem gép nem állt rendelkezésre?
A válasz a helyiek találékonyságában, kitartásában és a természethez való alkalmazkodásban rejlik. Az egyik legősibb módszer a puszta emberi erő volt. A helyiek vállra vehető kosarakban, puttonyokban vagy kézzel fogható kötelekkel cipelték fel a köveket, gerendákat, építési eszközöket. Sokszor egész közösségek fogtak össze: a férfiak, nők, sőt olykor még gyerekek is részt vettek a szállításban, egymásnak adogatva az anyagokat, lépcsőzetesen, állomáspontokat kijelölve a hegyoldalban. Ahol csak lehetett, kisegítő állatokat – szamarakat, öszvéreket vagy hegyi lovakat – is bevetettek, különösen a nehezebb, hosszabb gerendák esetében. Ezek az állatok könnyedén mozogtak a keskeny ösvényeken, ahol ember és állat alig fért el egymás mellett. A legmeredekebb részeken kézzel készített csigaszerkezeteket vagy emelőállványokat alkalmaztak. Vastag köteleket rögzítettek fához vagy kőhöz, és a hegyoldalba erősített faállványokkal húzták fel a nehezebb tárgyakat, például nagyobb farönköket. Ezek a rendszerek egyszerűek voltak, de hatékonyan segítették a szállítást, csökkentve az emberi erőfeszítést.
Emellett persze mindig igyekeztek a helyben található anyagokat is felhasználni. A kő az alatta fekvő sziklákból származott, a faanyag pedig a környező erdőkből. Így az építkezés során nem kellett messziről hozni nehéz és nagy tömegű anyagokat, hanem azt dolgozták fel, amit a természet kínált. Végül pedig maga az építkezés üteme is tükrözte ezt a sajátos ritmust: sokszor nem építettek meg mindent egyszerre, hanem szakaszonként, fokozatosan húzták fel az épületeket, ahogy az anyagok feljutottak a sziklák tetejére. Ez nemcsak praktikus megoldás volt, hanem a közösségi élet sajátos ritmusához is igazodott. Ezek a módszerek ma már különleges történelmi örökségként élnek tovább, de még mindig akadnak olyan falvak Guizhouban, ahol hasonló technikákat alkalmaznak a modern megoldások helyett, megőrizve a régmúlt idők munkakultúráját.
Mindez idilli képet fest, ám a mindennapokban számos nehézség is akadhat. Mi a helyzet pl, ha valamiért le kell ugrani a boltba? A szép kilátást és a biztonságot leszámítva nem lehet egyszerű az élet ezekben a falvakban.
ez így igaz. A falvak életét azonban nemcsak a hagyományok és a természeti szépség határozza meg, hanem komoly kihívások is: a modern infrastruktúra hiánya miatt sok település nehezen elérhető, aszfaltozott utak helyett gyakran csak szűk ösvényeken vagy függőhidakon keresztül lehet megközelíteni őket. A Guizhou sziklákra épült falvaiban a városokban megszokott, könnyed „leugrom a boltba” gondolat itt egészen más értelmet nyer. Itt szó szerint le kell ugrani — vagy inkább hosszasan gyalogolni — a legközelebbi boltig, ami nem ritkán órákba is telhet. A boltba járás itt legtöbbször komoly túrát jelent. Keskeny ösvényeken, sokszor több száz méteres szintkülönbséget leküzdve kell eljutni a völgyben fekvő településekig, ahol kisebb boltok működnek. Az út gyalog 1–2 óra is lehet, oda-vissza tehát egy egész délelőtt rámehet egy egyszerű bevásárlásra. A napi szintű boltba járás helyett a családok inkább heti vagy havi bevásárlásokat szerveznek. Ilyenkor nagy kosarakkal, puttonyokkal, esetleg teherhordó állatokkal szállítják vissza az árut, amit a következő hetekre elraktároznak. Alapvetően tartós élelmiszereket vásárolnak: rizst, olajat, sót, gyufát, gyógyszereket — mindent, amit a helyi gazdaságból nem tudnak előállítani. Ezzel együtt a falvak lakói igyekeznek önellátó módon élni. Saját rizsföldeket, konyhakerteket művelnek, csirkét, kecskét vagy disznót tartanak. A boltra csak akkor van szükség, ha valami tényleg nem helyettesíthető házilag.
A modern idők azért itt is hoztak változást. Az elmúlt években több helyre kiépítettek keskeny betonutakat, így háromkerekű kis motoros járművek vagy mozgó árusok is elérhetik a falvakat. Helyenként kis falusi boltok is nyíltak, amelyeket rendszeresen feltöltenek a hegyről érkező szállítmányokkal.
Mindent összevetve elég veszélyes is lehet odafent élni.
A Guizhou sziklákra épült falvaiban élők évszázadok óta alkalmazkodnak a hegyek szeszélyeihez, hiszen a természet ereje ezen a vidéken mindennapi valóság. A legfőbb veszélyt a meredek sziklafalak jelentik: kisebb földcsuszamlások, kőomlások bármikor bekövetkezhetnek, különösen esős időszakban. Egy-egy nagyobb vihar során a hegyoldalak megindulhatnak, lezúduló köveket és iszapot hozva magukkal, ami a szűk ösvényeket járhatatlanná teszi, sőt a házakat is fenyegetheti.
A térség másik jellemző természeti kihívása az esőzésekhez kapcsolódik. Guizhou tartomány híres a párás, csapadékos időjárásáról, ami hosszú hónapokon át tart. A nagy esőzések miatt az utak könnyen feláznak, a lépcsős ösvények csúszóssá válnak, és ilyenkor a le- vagy feljutás a faluba még nehezebb, sőt veszélyes is lehet. E mellett a szél is komoly tényező. A magaslatokon épült házaknak erős szélnek kell ellenállniuk, ezért különleges módon építik őket: mélyen beágyazott faoszlopokkal, súlyos kőalapokkal biztosítják, hogy a szerkezetek ne mozduljanak el egy-egy viharban.
Mindezek ellenére a helyiek élete nem félelemmel, hanem tisztelettel vegyes együttéléssel telik. Tudják, hogy a természet nem ellenség, hanem része a mindennapoknak, és a falu közössége mindig készen áll az alkalmazkodásra – ahogyan azt már évszázadokkal ezelőtt is tették.
Mindezek ellenére az elmúlt években a kínai kormány és különféle kulturális szervezetek egyre nagyobb figyelmet fordítanak ezeknek a falvaknak a megőrzésére. Turisztikai programok, ökoturisztikai kezdeményezések indultak, amelyek célja, hogy úgy nyissanak kaput a világ felé, hogy közben megőrizzék a helyi értékeket. Az idelátogatók nemcsak a különleges építészetet és a lenyűgöző tájat csodálhatják meg, hanem bepillantást nyerhetnek egy máig élő, ősi életformába is: részt vehetnek fesztiválokon, megkóstolhatják a helyi ételeket, vagy éppen végighallgathatják a Dong nagy dalait, melyek hangja a sziklák között visszhangzik.
Tetszett az írás?
Egy kattintás Neked, hatalmas segítség nekünk!
Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson, és támogasd a katanamagazin.hu-t!
