Szablya és használata III.
Korunk egy örvendetes jellemzője, hogy sokan kezdik felfedezni a múlt értékeit és erejükhöz mérten igyekeznek azt megőrizni vagy rekonstruálni, abban az esetben, ha azok esetleg elsüllyedtek valahol az “idők tengerében”. Így van ez egy olyan –mai szóhasználattal élve- harcművészet esetében is, mint a szablyával és egyéb történelmi fegyverekkel való vívás.
A történelmünk különböző korszakaihoz köthető hadi kultúrának vannak olyan területei, melyeket meglehetősen könnyű rekonstruálni és vannak, amit kevésbé. Sajnos sok esetben azt kell megállapítanunk, hogy őseink „elvitték tudásukat a sírba”, így igen komoly felkészültségre van szüksége annak, aki a múlt ezen „elveszett dolgait” életre kívánja kelteni. Nincs ez másként egy, a hadi kultúránkat meghatározó hidegfegyver, a szablya éles harcban való használatának rekonstrukciója esetében is. Mint azt már említettem, a mai sportvívás “köszönőviszonyban sincs” például a török elleni harcok bajvívóinak vívóstílusával, ahogy azt a már szintén említett Mikszáth Kálmán Új Zrínyiász című regényének halálos kimenetelű párbajánál is olvashatjuk.
A hiteles katonai hagyományőrzés számára is fontos kell legyen a hiteles szablyavívás rekonstruálása. Hiszen például a már említett, egyik legnépszerűbb történelmi korszak, a 16-17. Század (törökkor) mindennapjaihoz oly szervesen hozzátartoztak a csaták és párviadalok, mint napjainkban a könyvtárak, vagy edzőtermek látogatása. Többek között ezt is szem előtt tartva állítottam össze egy olyan, “éles vívást” oktató könyveket bemutató kalauz jellegű ismertetőt, mely segítség lehet azok számára, akik komolyan foglalkoznak a témával. Örvendetes módon ezek közül több könyvnek is van digitális elérhetősége, melyeket külön feltűntettem. A digitális formában nem létező műveknél az Országos Széchényi Könyvtár raktári jelzetét adtam meg támpontként.
Louis Chappon: Theoretisch-practische Anleitung zur Fecht-Kunst (Pest, Author, 1839. – Digitálisan nem érhető el, OSZK raktári jelzete: 605.375)
Chappon Lajos német nyelvű, gót betűkkel írt könyve kifejezetten katonai vívást oktat, ami azt jelenti, hogy többször „túllép” az ember-ember elleni páros küzdelmekre való felkészítés gyakorlatain. Az általa oktatott fegyverek a tőr (spádé), a szablya (ezt németül is Säbel-nek hívja) és a szurony (Bajonett). A szablyavívó-technikák ábrázolását egy anatómiai képpel kezdi, melyeken a korban használatos vágásirányok láthatók, melyen jól kivehető a „hatvágás” is. Az anatómiai vágásirányok bemutatása után precíz módon ábrázolja az azokhoz tartozó vágásokat, sőt azoknál többet is. Ez a könyv remek forrás például annak bizonyítására, hogy a magyar vívókultúrában alkalmazták a fokéllel végrehajtott technikákat. A könyv készségfejlesztő gyakorlatokat is bemutat a szablyavívást oktató résznél, úgy, mint csuklóforgatásokat, ún. ütemérzék-gyakorlatokat (tempo) vagy buzogánnyal való lépésfejlesztést, sőt a mai tornában gyakorolt lólengés-gyakorlatokat. Különlegességként a szurony ellen is látunk benne szablya- és vívótőrtechnikákat.
Chappon Károly: Kardvívás kezdő és haladó vívók számára (Debrecen, Csokonai Ny., 1893.- digitális formában elérhető: https://mek.oszk.hu/17800/17875/ )
Chappon Károly vívókönyve saját vívóiskolát tükröz. A vágásirányok eltérnek a Chapon Lajosáltal bemutatottaktól. Egyedi, hogy külön foglalkozik a kézre való vágások irányaival. A könyv nagy hibája, hogy nem illusztrált, így a technikák szöveg alapján való megértéséhez szükséges a vívásban való jártasság.
Chappon Samu: A (nemes) vívás művészetének elmélete (és a párbaj szabályai) – -Digitálias formában elérhető: https://mek.oszk.hu/17800/17896/
A szablyavívó könyvet író mesterek közül talán Chappon Samu neve és műve a legismertebb. A nemes vívás művészetének elmélete és a párbaj szabályai című könyve három, tartalmában szinte teljesen egyező, küllemében egymástól sokban eltérő kiadást élt meg. A legszembetűnőbb, hogy az eredetileg Pécsett, 1892-ben megjelent első kiadás (Reprint kiadása: A vívás művészetének elmélete, Szombathely, OSKAR, 1996.) képei rajzok, míg a második (Kolozsvár, Ajtai Ny., 1904.) és a harmadik kiadásban (Szeged, Engel Ny., 1911.) fotók szerepelnek, melyeken a mester és tanítványai állnak be az egyes technikák bemutatásához. A könyv három részre oszlik, úgymint „vitőr” (vívőtőr); kard-vívás (itt elkülöníti az ívelt szablyát az egyenes kardtól) oktatására, végül pedig – a korban hiányt pótló módon – egy párbaj-szabálygyűjteményre. Könyvében a mester kifejezetten éles harcra készíti fel tanítványait. Ha édesapja, Chappon Lajos könyvét katonai vívótankönyvnek tekintjük, ez annak „polgári” változata, mely csapatharc helyett párbajokban alkalmazott, „egy az egy elleni” vívásra készíti fel tanítványait.
Arlow Gusztáv: Kardvívás (Budapest, Athenaeum, 1902.- Digitális formában elérhető: https://mek.oszk.hu/17100/17151/ )
Az első világháborúban hősi halált halt Lovag Arlow Gusztáv, a Magyarországra költözött olasz hírességtől, Luigi Barbasettitől tanulja az olasz stílust. Mint már korábban említettem, a kard ennél a könyvnél szablyát jelent. Stílusirányzatában már megjelennek az olasz vívóiskola elemei is. Bár jelentős különbséget tesz a két módszer között, ahogy írja:
„a magyar nem szeret ugrálni, reális vívást űz […] hidegvérű, bátor, nem hagy magán ülni semmit […] ha támad …nem rohan vakon, de kötésekkel, csavarásokkal iparkodik közeljutni, aztán egy jó csel, egy gyors időszerű vágás, és azt le nem veszi senki.” A szerző egyébként a „gyakorlati vívást” tekinti mértéknek és mélyen elítéli a „versenyvívókat”. Tanításának célja: „hogy megvágjuk ellenfelünket anélkül, hogy mi sebet kapnánk” és hogy a művészi (ti. az olasz vívásra jellemző) stílus helyett: „korán kell rászokni a tanítványnak, hogy amit egyszerű mozdulattal elérhet, azt ne csinálja komplikálttal”
A Chappon Samu művéhez képest meglehetősen terjedelmesnek mondható könyv három nagy részre oszlik. A vívás elemei című első rész az alapokat mutatja be, úgymint a felállásokat, a lépéseket, a mozgást (közeledéseket), a vágásokat és a védéseket. A második, Gyakorlati rész iskolagyakorlatokat mutat be részletesen. A mérkőzés című harmadik rész azt mutatja be, hogyan működnek az addig leírtak élesben. Érdekes, hogy igazi gyakorlati vívóhoz illően bemutatja a potenciális ellenfelek harcmódjait, úgymint „szabályosan vívok”, „szabálytalanul vívók”; vagy ahogy nevezi őket: „naturalisták”, azon belül is „vadul- és óvatosan verekedők”; illetve külön kiemeli a balkezes vívókat. Ez a könyv is foglalkozik az éles pengével való vívással, bár ez javarészt inkább afféle párbajkódex, de a vívók számára gyakorlati tanácsokkal is szolgál. Arlow másik vívókönyve jóval szerényebb terjedelmű és német nyelven íródott Systematisches Lehrbuch für den Unterricht im Säbelfechten aus der Hoch-Tierce-Auslage címmel. (Wien – Leipzig, Braumüller, 1894.- digitális formában elérhető: https://mek.oszk.hu/17800/17897/ ) Az előzőnél jóval egyszerűbben és nem annyira tagoltan mutatja be a technikákat, iskolagyakorlatokat. Itt is ír az „éles” vívásról (Zweikampf mit Säbel) nagyon röviden.
Sebetič Rajmund: Oktatás a kard-vívásban (Budapest, Grill, 1886. 2., jav. és bőv. Kiad. – digitális formában elérhető: https://mek.oszk.hu/17000/17035/ )
Sebetič Rajmund császári és királyi huszár főhadnagyként írta meg ezt a művét. A könyv a címlap tanulsága szerint „a M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Ministerium Által csapat-iskolák számára elfogadott tankönyv”. Szerkezeti felépítését tekintve hasonló a többihez. Három nagy fejezetéből az első az alapokat mutatja be, ezen belül az „előfogalmak” címszó alatt tisztázza a „bajvívás nemeit”. A többiektől eltérően Sebetič kard-; vitőr- és lovassági kardvívást különböztet meg, ez utóbbit élesen elkülöníti a többitől, és nem is foglalkozik vele ezen könyvében. A kardon természetesen itt is 80–90 cm pengehosszal rendelkező szablyát kell érteni, de felhívja a figyelmet a gyakorló és az éles kard közötti különbségre (korábban idéztem). Az általa oktatott vívás sem sportvívás, kifejezetten éles harcra, például párbajra készít fel. Az első fejezet második részében alapgyakorlatokat mutat be (állások, lépések, vágások). A második fejezet iskolázáskombinációkat mutat be, itt tárgyalja a védéseket is. A harmadik fejezetben az éles vívásra készíti fel az olvasót, egy rész itt is inkább afféle párbajkódex-jellegű, de olvashatunk gyakorlati tanácsokat is „összeütközés” esetére. Így fontosnak találja az ellenfél „vimodorának” megismerését, a vívó (saját és ellenfele) testméretéhez való alkalmazkodást, a nem képzett, „természetes vívók”, ún. „naturalisták” és balkezes vívók elleni harcra való felkészítést.
A kard-vívás (3. kiad., Pozsony – Budapest, [1904]. -digitálisan nem érhető el: OSZK jelzet: 12.696/168-169) című munkáját már huszárkapitányként és császári testőrtisztként írta meg 1904-ben. Gyakorlatilag ugyanarról a könyvről van szó némiképp rövidebb és tipográfiailag eltérő formában. Ebben a könyvben a vágások bemutatásánál egy sematikus „anatómiai” ábra is segíti a vívás tudományát elsajátítani kívánókat.
Murz Frigyes: Vitőr-, kard-, és párbajvívás (Debrecen, Szerzői kiadás, 1890. -digitális formában elérhető: https://mek.oszk.hu/17000/17012/ )
A könyv címlapjáról megtudhatjuk, hogy a szerző (1890-ben) a Császári és Királyi 39. Gyalogezred századosa. A szerző „alapos tanulmány, gondos összehasonlítás és a főbb vívásmódok megfontolt és czélszerű bonczolása után” három részre osztja munkáját. Az első részben a „vitőrvívás […] hű reprodukálása a mai [19. századi] franczia iskolának” A második részt kardvívásnak nevezi, de a fegyverleírásnál itt is egyértelműen kiderül, hogy az ívelt pengéjű, fokéllel rendelkező szablya a vívás fegyvere, melynek használatát az „osztrák–magyar módszer” szerint tárgyalja. Ahogy írja: „mert ezt a módszert tartom legkifejlettebnek”. A vívásoktatást bemutató rész szerkezete a többi könyvnél megszokotthoz hasonló: fegyvertartás, testállások, érintkezések, mozdulatok, hárítások, támadások, javasolt gyakorlatkombinációkkal. A Murz által anatómiai rajzon is bemutatott vágásirányok eltérnek más mesterekétől, például a Chappon Lajos könyvében látottaktól. A szerző saját maga nevezte meg számokkal és irányuló testrészekkel vágásait, ezekre hivatkozik könyvében. Oktatási módszerében ő is elkülöníti az ’összeütközést” a „párbaj-vívástól”. Ezért külön fejezetben foglalkozik a párbajra való felkészítéssel, ebből már korábban idéztem.
Hamvai-Kovács Gábor
